Skip to content

Obolosz

Az élek mentén, a varrásoknál látszik az anyag kopása. Sokszor mosott zöld ápolói ruhában ül velem szemben az ember, nyakában vaskos ezüstlánc, karján régi, bizonytalanná vált körvonalú tetoválás, csuklóján divatosan nagy számlapos, ellenben láthatóan nem drága férfióra.

Eltávolítva látom magamat is. Ez is egy megküzdési stratégia. Egy magyar filmben a kamera ülne a helyemen. Még a képkivágáson sem kellene igazítani, tökéletes. A háttérben elmosódik a fehér csempés fal, az ajtó, a belépni tilos tábla. Az ember az éles. Jobb kezénél szép kézírással vezetett kockás füzet, a halottak könyve. Mármint tényleg, nem holmi babonaság, meg ókor. Kikeresi ki miatt jöttünk, kipipálja, átveszi a ruhákat.

Rutinszerűen nyúl be az asztal másik sarkán, balra, letett műbőr övtáskáért, hogy vissza tudjon adni. Szürreálisabb már nem lehet a helyzet, nagyon próbálom méltósággal kezelni, nem rámutatni a groteszkre benne. Az öltöztetés mellett kértük - pluszpénzért - a szem és a száj bezárását. Azaz kifizettük az oboloszt. Ha fantasyt írnék, biztos Révész K. Áronnak hívnák a figurát. Szerencsére nem tudom a nevét.

Note To Self: Transmission

Ez a blog egyre inkább jegyzetté válik. Akit az érdekel, mit csinálok a Rakasz nevű hírlevelemmel jár jól.

Sajátkezűleg tapasztaltam meg, hogy két projekt között különbséget lehet tenni a dokumentáltság alapján. Az amúgy nagyon remek Fonz Fun-Plug (FFP) nettó szívásnak bizonyult, az Entware projekt pedig végül kihúzott a szarból. De kezdjük az elejéről.

A hálózati merevlemezem (NAS) nem támogatott egy ideje, azaz nem jön hozzá frissítés, plusz szoftver, aggódó telefon anyutól, hogy jól van-e. Ez mindaddig nem zavaró, amíg valamelyik komponensben nem találnak hibát. Esetemben ez a Transmission torrentprogram volt, így az addig torrentezésre is használt hálózati lemezemet egyszer csak kitiltották az összes torrentoldalról, mert a program sebezhető verzióját futtatta.

Zárójel: miért torrentezik még bárki? Válasz: mert a Netflix - köszönöm, előfizető vagyok - kínálata elég gyatra. Ha a Vorosilov mesterlövészét szeretném megnézni, mert újoroszokat akarok látni, akkor a klasszikus Eddy Murphy-féle Amerikába jöttem nem jó helyettesítő termék.

Az opciók a következők voltak: 1, veszek egy hasonló tudású NAS-t nagyjából 40 ezer forintért, ami nem fejlesztés, csak újabb és emiatt jobb rajta a szoftver 2, alaposan megszívatom magamat. Nyilván a másodikat választottam. Ez azzal járt, hogy azonosítottam, hogy az FFP által felrakott Transmission melyik konfigurációs fájlról hazudja azt, hogy használja, és valójában melyikből olvassa be az adatokat. Majd mocorogtam még egy darabig az eszközön parancsorban, hogy végül feladjam az egészet. Tíz megnyitott, az én problémámhoz majdnem hasonló fórumból kellett volna összelegózni egy megoldást.

Ekkor jött az Entware, ami egy sokkal nagyobb szabású, többet ígérő, ágyúval verébre típusú megoldás. Kapunk egy fél Linuxot, aztán köpte Krisztus, csináljunk vele valamit. (Jó, nem árt még egy Dropbear a NAS-ra, meg egy Putty a gépünkre.)

Zárójel: valamelyik bölcs ember, talán Charles Stross, írta Twitteren, hogy az okoseszközök közös jellemzője, hogy a mélyükön egy sebezhető öreg Linux fut.

Mutatom mennyi az Entware help oldal, ami alapján meg lehet oldani a problémát: ennyi.

Station Ident

Véget ért a nagy projekt, amiben Fuchs Péterrel végigolvastuk és végigkommentáltuk a Neurománcot. Közeli olvasat sok kitérővel, kortárs művészettel, tárgykultúrával. Amikor elkezdtük akkor lett a regény harminc éves, és úgy gondoltuk négy alkalom elég lesz végigmenni a szövegen. Így, hogy a tizenhetedikkel zártuk le és kicsit sietve lett vége, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az első becslés némiképp pontatlan volt. A sörökkel tarkított alkalmak felvétele fent van az az Archive.orgon, mert egészen hihetetlen módon volt, aki végighallgatta őket.

Ide írok, amíg a blogon csak a monoszkóp megy

Vannak azok az időnként szembejövő érdekes témák, amiket az ember megír, ha egy szerkesztőségben dolgozik. Nem a mindennapi dolgok, nem a nagy sztorik, hanem azok az apróságok, amik csak úgy beesnek. Például, hogy amit nagy hidegként élünk meg, az csak egy kicsit melegebb, mint a januári melegrekord a Vosztok állomáson. Ja és hogy az unalmat ivással ütik el ott télen - most ugye nyár van -, ha elfogy a vodka, élesztőből és borsókonzervből főznek ööö dolgokat.

A blog nem pörög úgy, mint régen. Viszont pár éve iszonyatosan sok hírlevelet olvasok. A Meatspac.es-ből nem lett forradalom - nem is arról szólt, viszont remek embereket találtam ott -, a Tilde.clubból kimaradtam, az Ello van, de minek. A hírlevelek, azok viszont őrületesen mennek. (Majd írok egy listát.) Rövidre vágva: lassan negyed éve megy a hírlevelem. A neve Rakasz, azok a beeső izgalmas kis témák vannak benne, meg persze proletárforradalom és g10ellentüntetés. Itt lehet feliratkozni. Én nagyon élvezem, szóval egy darabig biztos lesz még.

“Nézzétek milyen zakót turkáltam!”

Sajna nem én, ha én találtam volna, akkor is elmesélném, de ez másvalaki sztorija. A Cutter And Taylor szabófórumba írt be egy szerencsés azzal, hogy tíz dollárért - azaz maximum két sör áráért - talált egy olyan zakót, amiben egy Savile Row-i szabó címe van belevarrva. Ugyan, mesélje már el, aki ért hozzá, mit lehet tudni róla!

A történet innentől internetes csoda: három-négy bejegyzés múlva megjelenit a 82 éves Peter Moore (elgépelt felhasználónévvel!) és nem csak a zakót tudja azonosítani a jegyzeteiből, de azt is elmeséli mikor és hol vitte a boltot. A zakót 31 éve varrta egy ügyfél számára, és kicsit sem lepődött meg azzal, hogy ilyen jó állapotban van a ruha. Valószínűleg a kabátkészítői ipart 1951-ben elkezdő úr a Carnaby Street híressé válása előtt kezdett egy azzal párhuzamos utcában, és 2011-ben zárta be a boltot. Nem sztorizik hosszan, de így is érdemes beleolvasni.

(via Gazs természetesen)

Anyám, a Facebook

Érdekes nézni, hogyan hangolják újra meg újra a hírfolyamot. Az elmúlt fél évben azzal szórakoztatott, hogy olyan emberek esküvői- és gyerekfotóit mutogatta, akik közepesen távoli ismerősei olyan embereknek, akikkel három éve ismerkedtem meg egy konferencia kávészünetében és akkor egész jól elbeszélgettünk. Hogy ne unjak rá az oldalra, ezek közé voltak szórva a félig vagy talán annyira sem igaz megosztások a Naturahírektől az IFLScience-ig, meg persze napi politika, ami érdekel.

A kép annyit változott, hogy testreszabottabb, gondoskodóbb lett a Facebook. Reggel a szövegbeviteli mező alatt vár, hogy “ma hideg lesz, négy fok, sapit sálat vegyél” vagy hogy “remek idő lesz, remek napot”. Esetenként arról is szól, hogy az ismerőseim országában egy nem túl érdekes ünnep van, ugyan köszöntem már fel őket a német egyesítés alkalmából. Szóval olyan, mintha a anyám-apám lenne.

Ott a hiba, hogy az emberek nem ilyenek. Sokkal jobban feküdne, ha a Facebook felhívna, hogy baromi sok füge termett, ha van ötletem a lekváron túl mit lehet belőle csinálni, akkor most mondjam. Vagy, ha - és látja, hogy single a státuszom - rákérdezne, mi is van azzal a lánnyal, akit emlegettem merthát… hiszen tudja a születésnapom. Meg persze, hogy nézzek már le a Praktikerbe, mert az otthoniban nincs rauhenpikk.

Okos republikánusok

Meg kell hagyni, Aaron Sorkin tud szerethető ellenzékieket írni. A Bartlett-stábba csak bekerül egy Ainsley Hayes, a republikánus jogtanácsos. A Newsroomnak pedig a teljes első évada arról szól, hogy senkiháziak kezébe került a párt - akkor ez még a Tea Party volt - és Will McAvoy rendet akar tenni.

Onnan ugrott ez be, hogy Trumppal szemben elkezdtek kiállni republikánus arcok. És hogy mielőtt ez az egész elkezdődött volna, rátaláltam a Foreign Policy The E.R. podkasztjára, amiben van egy olyan hús-vér elemző, Kori Schake, akiről az összes pozitív republikánus szereplőt mintázhatták. Schake ott volt a német egyesítésnél NATO tisztviselőként, dolgozott az első Bush-kormány nemzetbiztonsági bizottságában, és a hálistennek sikertelen McCain-Palin kampány külpolitikai tanácsadója is volt. Most többek között a konzervatív/republikánusközeli Hoover Intézetben kutat a Stanfordon.

A fentiek mellett heti rendszerességgel szerepel az E.R-ban többek között demokraták felé hajló FP-vezető, David Rohtkopf beszélgetőtársaként. Rothkopf persze 2010-ben már arról írt, hogy miért nem demokrata, úgy általában mi a baja az amerikai pártokkal. Persze abban a cikkben még viccesebb, hogy említ egy feltételezett harmadik induló párost a következő választáson, a Petraeus/Bloomberget. 2010-ben, amikor a cikk íródott, divatos kérdés volt, hogy Petraeus politikai pályára lép-e. 2012 óta nem kérdés, hogy nem.

A Rothkopf-Schake csaták - illetve van még pár visszatérő vendég, a Yochi Dreazent és Rosa Brooksot is tartalmazó adások remekek - nagyon profik, van benne hely egyet nem értésnek. Pedig a republikánus párt rendesen kapott-kap Trump miatt. Megérdemelten, Schake nem is védte a védhetetlent.

Más értékeken viszont össze-összecsattannak. A mi Obama öröksége és vacak elnök volt-e témájú adásokban ez történik. A történelmi siker-e az iráni alku is ilyesmi. Ez pedig tök jó. Hallgassátok.