Skip to content

#123535 (ruhagét)

Felszántotta az internetet, mindenki lehozta, még Ed Miliband brit politikus is nyilatkozott róla. A valamilyen-színű-ruha a hét nyertese.

Majdnem annyira gyakran került elő a napokban az a kérdés, hogy ‘de tényleg kit érdekel az istenverte ruha színe’ mint az, hogy milyen színű a ruha maga. Magyarázat amúgy van a Wireden, ha valakit tényleg érdekel. És a magyarázattal érünk el a lényeghez: nagyon régen volt olyan jelenség, ami ennyire közvetlenül, ennyire egyszerűen megtapasztalhatóan rámutatott arra, hogy az észlelésünk nem abszolút. Amikor az egyik kolléga szerint fehér-arany, a másik szerint kék-fekete, és ezek nem a névtelen, figyelmen kívül hagyható internetes emberek, hanem olyanok, akikkel a nap nagy részét töltöm, akkor az gondolkodásra sarkall. Mit láthatunk még más szemmel?

Tankosromantikus

”- Mit tudsz a másik két tankról?
- Azokra ne számíts, mert végük. Az egyik a folyóban van, a másik ég.”

Az lehet, hogy a második világháború nem politikai kérdés. Már nem itt nálunk, hanem Amerikában. Kockázat nélkül lehet filmet csinálni belőle. A Brad Pitt főszereplésével készül Fury például kiszivárgott a Sony-hack során, kijött valamikor karácsony táján, és mire észbe kaptam, már nem is játszották. Nagyon nem kár érte, azt hiszem semmit nem gondol a háborúról azon túl, hogy ‘hát ez torzít az emberek lelkén, de azért mi vagyunk a jók’.

Egy szót se írnék róla, ha ugyanazon a héten nem kerül a kezembe a War is Boring ajánlása miatt a The Beast of War, ami megint kicsit fantasy, de legalább az ördögi és őrült tankparancsnok tényleg ördögi, a mudzsahedek bőrjakós napszemüveges kemény legények, szóval szépen deheroizálva mindenki. Érdekes látni, hogy Afganisztánról már 1988-ban is le lehetett mondani, nem kellett megoldást kínálni. A film amúgy amerikai, úgyhogy aki hisz abban, hogy az univerzum iróniamaximumra törekszik, mosolyoghat azon, hogy a kétezres években az USA háborúzott ugyanott.

És ha már lemondunk Afganisztánról, akkor még a Kilencedik századot kell megnézni. Az az, amiben az oroszok elmesélték a saját vereségüket.

Így kell járni (járások és kistérségek)

Előrebocsátom, az egész olyan, mintha egy csodás, drága, mérnökök által egy célra épített Makita fúróval vernénk be egy szöget. Van, hogy az a megoldás, de az ember nem nagyon dicsekszik azért vele.

Az OpenStreetmapből egészen csodálatos térképeket és térképdarabokat lehet letölteni. Ha csak egy város, falu, kerület kell, akkor ad kmlt meg geojsont is, a teljes országból pedig van egy remek zipje ESRI shapefile-ban. Ezzel a szög a birtokunkba került.

qgis

Hm, elhagytuk Szentlőrincet

A Makita fúró a QGis ingyenes térinformatikai program. Mindent tud, a csillagot lehozza az égről, de most egy excelpótlék lesz. A kistérségeket, járásokat zoomlevel majd név alapján lehet leszűrni. (Note to self: előtte szerkeszthetővé kell tenni a fájlokat.) Ez a kettő majdnem ugyanaz, de nem teljesen - jó szórakozást a 2013 előtti és utáni adatok összefésüléséhez. Nehezítésként a járásokhoz hozzá kell még csapni Budapest kerületeit. Itt kezd az ember olyanokat beírni, hogy:

  "ADMIN_LEVE" LIKE '%9%' OR "ADMIN_LEVE" LIKE '%7%'

Ahogy minden mást kidobáltunk a fájlból érezhetjük, hogy istenverte barbárok vagyunk legyilkoltunk egy tökéletesen jó Magyarország-térképet, ellenben a CartoDB-be feltölthető méretű adatbázisunk van. Az oldal akkor kezd velünk szóbaállni, ha a mentés által létrehozott összes fájlt összezipelve vágjuk hozzá.

Innentől pedig hozzá lehet járásnév vagy valami ID alapján fésülni egy raklap statisztikai adatot.

Ikertornyok

Valószerűtlenül vacak érzés lehetett a Rochard-t fejlesztő Recoil Games és a Cargo Commandert fejlesztő Serious Brew stúdiójában ülni, amikor a két játékot bejelentették. Első nekifutásra mindkét játék ugyanarról szól: az aszteroidaövben dolgozó kantáros nadrágos csávóról, aki egy spéci eszközzel konténereket rak el az útból és a gonosszal küzd.

rocharcommander

Ha igazán gonoszak vagyunk, akkor felmerül a ki lopott kitől kérdés is. Persze ezzel bevalljuk, hogy nem láttuk se az Űrkamionosokat. Ráadásul tévedünk.

A két játék - és erre valamelyik Serious Brew-s arc interjúja is kitér - tökéletesen más. Direkt. Mert az a pillanat, amikor a stúdiókban emberek hülyén néztek a másik beharangozójára tényleg létezett, de elágazással ért véget. A Rochard-ból egy egészen izgalmas, történetmesélős, fizikai motor köré épített akciójáték lett. Magyarul konténerekkel kell lezúzni a gonoszokat. A Cargo Commander pedig űrben keringő nagy konténerek végigdúlása, idegenek elleni harc és gyűjtögetés. Az a játék, ami megbízhatóan biztosítja az esti negyed óra ugrálást. Hetekig.

Öt-tíz-tizenöt dollárokért lehet mindkettőt beszerezni a Steamen. Nem csak azért kell rájuk nézni, mert izgalmas, ahogy azonos alaphelyzetből totálisan eltérő játékokat hoztak ki.

Haphead: low cost sötét jövő Kanadából

haphead

Cselgáncsozó nyulak, gonosz cég, a jövő haptikus visszacsatolású játékai - ilyesmiről van szó a Haphead című, Kickstarteren megfinanszírozott kanadai cyberpunk sorozatban. Az első két rész fent van YouTube-on, a támogatók pedig már megkapták a teljes évadot. Messze nem tökéletes, látszik, hogy nem volt mindenre pénz. Nem annyira profi - talán mert nagyon sokat vállal - mint a High Maintenance. Viszont cyberpunk, különleges gazdasági zónával (ld. még sweatshop) Kanada közepén. Ha lesz második évad, arra is befizetek.

Olyan Dark Angel nosztalgiám lett, lehet azzal kellene folytatni.

Amelyben startupot akarok indítani

…csak a startup ötletedről ne beszélj - javasolta tegnap a munka utáni kocsmázás közben Anti, pedig akkor még csak sörök voltak, startupot pedig jellemzően felesek után szeretnék csinálni. Viszont eszembe juttatta, hogy ide sose írtam meg.

startup

Szóval kéne úgy százmillió dollár, mert van egy izgalmas diszruptálható ipar. Ez pedig az Afrika szarva környékén zajló teherforgalom. A kreatív pusztítás úgy nézne ki ebben az esetben, hogy az értékláncból kiszorítjuk az egyik szereplőt a rendelkezésünkre álló, a versenytársaink által nem birtokolt technológia segítségével. Felejtsük el Carr IT doesn’t matter-jét kicsit, amúgy is végig kell gondolni, mennyire valid, most hogy a szoftver megette a világot. Eleve hardverben gondolkodunk. A hardver ugyan drágább, kockázatosabb, de támaszkodhatunk off-the-shelf technológiákra, meglevő iparági innovációkra. A megfelelő helyen kell lennünk - Bunnie Huang is megírta, csak ő Kínáról, mert mikroelektronikával foglalkozik.

Neal Stephenson már megírta vázlatban bizniszmenül a tervet:

“[This trend], which everyone knows about, and [that trend], which is so incredibly arcane that you probably didn’t know about it until just now, and [this other trend over here] which might seem, at first blush, to be completely unrelated, when all taken together, lead us to the (proprietary, secret, heavily patented, trademarked, and NDAed) insight that we could increase shareholder value by [doing stuff].”

Van egy sokkal jobb szöveg is, de előbb a lényeg. Az értékláncból a tulajdonost veszük ki, a folyamat a szállítás Afrika szarvánál, és az van, hogy kéne százmillió dollár egy első fiatalságán túl levő, de kikalapálható rombolóra.

Southern Seas 2009

Őfelsége Manchester rombolóját - lásd fent - már eladták, de erről a kategóriáról beszélünk. Az építtetőnek már nem kell, de bármelyik őszül-de-még-festi haditengerészet szívesen rátenné a kezét. Üzleti terv erre.

Kockázati tényező, hogy nagyon kormányzati ösztöndíjakra, pályázati pénzekre nem nagyon lehet számítani. Ellenben arra se, hogy Eritrea elkezdi lőni a cég zászlóshajóját. Ja, és a tőzsdére vonulás sem lesz egyszerű.

(Fotó: Mike Dierken, CC-BY és Mass Communication Specialist 2nd Class Brandon Sheland, közkincs)

Így lettem borítófotós

cover_v1_1

Dicsekvés ON: még valamikor fél (egy?) éve írt rám Dragon Zoli, hogy az Americana eBooks egyik kiadványához elkérnék egy képemet borítónak. Erre ugye csak igent lehet mondani. Pláne, hogy a kép amúgy is Creative Commons Nevezd meg licences. Meg Radnóti.

Sztori erre, könyv amarra.