Skip to content

Ó a frissen szedett metil-dihidro-jazmonát

“N-metil-4-fenil-1-2-3-6 – dalolta, akár egy ugróiskolát játszó s a lépéseket soroló gyerek – tetra-hidro-piridén!”

Azt hiszem azzal adta el nekem Gazs a Scents of Occasion nevű előadást, hogy a parfümről szól, azt pedig a szokott információszerzési módszerünkkel - Google és Chrome tabok, amíg bírja a vas - az életben nem fejtjük meg. Vagy legalábbis addig nem, amíg ki nem fejlesztik a szagosböngészőt. Így kerültünk csütörtök este a Fenwick tetejére mindenféle proseccós poharak közé.

Az volt a menetrend, hogy Sarah McCartney, a 4160 Tuesdays kézműves parfüméria mindene illatonként rakja össze az este parfümjét. Odette Toilette kommentálja, kérdezget, adja alá a lovat satöbi. Mi pedig minden új alapanyag után kiszállhatunk, ha megijedünk a következőtől. És hát amúgy ki ne ijedne meg például az uborkától.

A lényeg persze az, hogy csodás volt, itt az asztalomon 7,5 milliliter illatszer, amiben nagyjából tudom mi van, értem, érdekel, de ezen túl is vannak tanulságok.

Például, hogy a természetes-mesterséges kettősség nem olyan egyszerű, mint amilyennek látni szeretnénk.

Egy természetes illatanyag sok száz molekula is lehet, és ezért könnyebben van köztük olyan, ami az emberek egy részének allergiát okoz. A mesterséges akár öt-hat molekulából is megoldja ugyanazt, cserébe, idézem, “nincs lelke”. A cserébe második fele, hogy kiszámíthatóbban működik és igazibbnak is hat a mesterséges anyag.

Az alapanyagok ára sem ennek a kettősségnek a mentén rendeződik. Természetesből is van olcsó - például a grépfútból a gyümlölcslé-ipar miatt - és drága (tubarózsa), illetve egy mesterséges is lehet drága. A kilónként 18 ezer fontba kerülő brandy illat például az utóbbira volt példa.

Az már csak a sütire a cseresznye, hogy a természetes eperillat nem eperből van, uborkából pedig egy ezrelékes uborkaaldehidet (2,6-nonadienál) kell használni. A málnát pedig a 4160 Tuesdays blog tanulsága szerint két illatból kell összelegózni, és az eperrel is ez a helyzet, ha az ember nem fizeti ki a sokkal drágább új, IFF-féle Fraise nevű málnaillatot.

Ugye, hogy nem egyszerű? Ez pedig a másik tanulság volt. Hogy a parfüm egy bonyolult dolog, egymásra ható, eltérő tartósságú és molekulaméretű anyagokkal való játék. Viszont lehet róla anélkül beszélni, hogy a sarkos tanninok előkerülnének. Mert a nagyon zöld, frissen vágott fű, szétmorzsolt levél illatot lehet béta-gamma-hexenolnak is hívni meg levél alkoholnak is.

Meg volt szó az európai szabályozásról, talán az IFRA-ról is, és ezer mindenről. Következő kérdésnek pedig ott an az egész gazdasági és szabályozási oldala. Nagy házakkal és tankokban kevert mainstream parfümökkel. Őrületesen izgalmas!

(Az első idézet természetesen a Neurománcból van, William Gibson írta, Ajkay Örkény fordította.)

(Elsőre persze sikerült összekeverni az epret a málnával, javítva.)

A jegyzőkönyv kedvéért: Boring V

Kezdjük az őszinte, kendőzetlen, kíméletlen, savként maró igazsággal: ha nem voltatok ott, elcsesztétek. Jövőre újra lehet próbálkozni. Volt szó a gonoszság természetéről, és arról, hogy milyen eszméletlen mennyiségű aprómunkával jár huzamosabb ideig gonosznak lenni. Erről Keith Kahn-Harris heavy metál szociológus beszélt. Aztán volt egy csodálatos, már-már teleshopos szerelmeslevél a Casion FW-91 terroristaóráról Andrew Hunter Murraytől.

Korábban a bespeedezett Mikulásnak tűnő Irving Finkel elmondta miért kezdtek naplókat gyűjteni, és hogy lett egyszercsak hatezer példányos az állomány. Azt is mondta, hogy a naplónak az a lényege, hogy az ember nem hazudik és nem akarja, hogy más elolvassa, szóval teljesen más mint a blog.

Andy Riley, az öngyilkos nyulas képregény szerzője elmondta, hogyan jött rá, hogy a nagyobb körforgalmak közepén remekül lehet vadkempingezni. Dan Schreiber Kína - szerintem az országon kívül nagyjából ismeretlen - furikipari innovációiról számolt be.

És aztán voltak jó rossz filmek, szifiliszes Voldemort, beszélt egy hétéves srác arról, hogy mi menő a liftekben, megtudtuk hogy mondják szamoaiul, ha valakinek összetörik a szívét. És a felsorolás nem teljes.

#123555 (elcseszett sshkulcs raspbianon)

Kedvesnaplóm, ha megszakítod a Raspbian telepítését - például mert későn csatlakoztattad a HDMI-kábelt és nincs kép - akkor nem generál SSH-kulcsokat. Ez önmagában nem lenne baj, őrületesen egyszerűen lehet kulcsokat generálni. Viszont ekkor már ír egy olyan logfájlt, ami miatt a kulcskészítés nem lesz sikeres. Emiatt sír a raspi-config, nem lehet bekapcsolni a távoli elérést, és lőttek a headless álmoknak.

A megoldást egy a StackExchange beszélgetés rejti. Az a trükk, hogy még véletlenül sem kell elhinni, hogy az újratelepítés a megoldás. Mármint megoldás az, de nagyon csehszlovák.

Ehelyett:

sudo rm /var/log/regen_ssh_keys.log - kidobjuk a logfájlt
sudo rm /etc/ssh/ssh_host* - a vacak kulcsokat
sudo ssh-keygen -A - és generálunk újakat

Nem árt még újraindítani az sshd-t és minden működik.

Kés Bugyl prefektúrából

Hülyén fog hangzani, de majd kimagyarázom magam: a dizájtárgy-boltokban az, hogy mit akarnak eladni nekünk, legalább annyira fontos, mint a termékek. A legjobban a Best Made Companynál látni ezt. Egészen biztos, hogy a kézzel festett és egy rejtélyes amerikai manufaktúrában gyártott baltákat senki sem veszi komolyan. Dizájntárgy, amitől ősi fákat döntő férfivá válik az is, aki amúgy hét közben marketingtanácsad. Ennek megfelelően van is paródiája.

AFA_LICKITYSPLIT-960_1024x1024

Más re- és upcycling, kézműves, hagyományőrző és dizánj jellegű boltoknál már ennyire nem egyértelmű. A heti leletemre, a Cool Material boltjára például még nincs teljes magyarázatom, bár a Gifts for men jelmondat azért árulkodó. Minden nagyon fémből és bőrből van, nem nagyon spóroltak az anyaggal és inkább békebeli, mint nagyon dizájnos darabok vannak készleten. Régen amúgyis minden jobb volt, ami meg most jó az azért az, mert a réget idézi.

Azért azt majd mutassák mem egyszer aki, a férfiasságot szintén a nehézség és csillogás mentén meghatározó J. Lawson and Co. által gyártott szorítóbilincs jellegű kulcstartót vesz 40 dollárért.

640

A Cool Materialnál egy sztori, aminek úgy tűnt, hogy érdemes utánamenni. A nagyon mezítlábas higonokami kés rövid leírása ígért hagyománytiszteletet, a legjobb megye kardkovácsait, még tán szamurájt is. Logikus volt megkérdezni Balázst, aki Japánban él jó ideje, hogy nézzen utána, mit ír róla a helyi internet. Persze nem voltam elég alapos, egy angol késes fórummal lepett meg, ahol leírják, hogy a rögzíthetetlen pengés, tényleg filléres termék valóban régi terv alapján készül. A késeket azután kezdték el gyártani Kjúsú (régi nevén Higo) kovácsai, hogy a szamurájokat 1877-ben megfosztották a kardviselés jogától és egyéb előjogoktól. Az egyszerű, de jó acélból készült kések sikeresek lettek, annyira, hogy 1907-ben védjegyoltalmat jegyeztetett be rá a késműves céh. Aztán egy 1961-es gyilkosság után jöttek még erősebb törvények, de a higonokami azt is túlélte. Ma egy mester, Nagaó Motoszuke gyártja még az eredetit, egy másik korábbi céhtag pedig a majdnem eredetit. Lenne ebben egy Duna TV-s népi iparművészes riport, de még nem találtam hasonlót.

SONY DSC

Aki pedig nem akar japánt, az vehet XIX. századi németet, francia gyarmatosítókést vagy persze mindenki Opineljét, ami ugyanezt a mesét meséli, csak mindenhol lehet kapni.

(Fotók: Best Made Co., Cool Material, Frédéric BISSON / Flickr CC-BY)

Katonák lapáttal

Ha az ember nem csak a kötelező táncolós-berúgós Dubliners dalokat hallgatja - és amúgy azokból egész könnyen ki lehet futni, hetek kérdése - akkor előbb utóbb szembe jön a Peat Bog Soldiers. A lentre beágyazott verzió mondjuk Luke Kelly, de az már majdnem ugyanaz. Alaptag volt haláláig.

Nincsenek nagy megfejtendő szimbólumok, rögtön világos, hogy háborús dal, nem is a vidámak közül valók. Közbevetés: amúgy a nem vidámságban Eric Bogle And the Band Played Waltzing Matilda dala megy csak talán alá. Na az igazi kilátástalan ANZAC-dal. Viszont egészen eddig egy háborúval mellélőttem, hogy honnan származik, mert nem figyeltem eléggé. Pedig nem első világháborús ez, hanem második. Az Ems-vidékének mocsárlecsapolós táboraiba szállította a Harmadik Birodalom a politikai ellenfeleit.

A Börgermoor táborban született - miután betiltották a mozgalmi dalokat - a Die Moorsoldaten dal, aminek a szövegét egy bányász és egy későbbi Brecht-színész írta, és a zeneszerzők között is két Brecht-közeli arc van (Hanns Eisler és Ernst Busch). Közbevetés #2: Eisler írta később a zenét az NSZK-himnuszához, de jobb ha arról emlékszünk rá, hogy harcolt a spanyol polgárháborúban és az Koldusopera első előadásának sztárja volt.

Ha épp nem punk feldolgozásban szól, akkor menetelősebb a dallama. És bár nem egy harcias dal, a wiki szerint a francia idegenlégió csak menetdalnak használja a francia verzióját, mert pont kijön rá a percenkénti 88 lépés. Két linkkel arrébb azt is megtudjuk, hogy a többi francia egység 120 lépésre kalibrálta magát. Ez az a pont, ahol el kell engedni a témát.

#123538 (m mint memória)

*Elkezdték megenni a “majd este befejezem, addig nyitva hagyom” félig elolvasott cikkek az összes memóriámat. Tartottam egy napot és elolvastam őket.

Dan W írását arról, hogy Kínában, Yiwuban augusztusban gyártják a karácsonyt. Christmas in Yiwu

Tim Maughan The invisible network that keeps the world running ugyanannak a túrának a résztvevőjeként, ahol Dan W járt, a kikötőket énekelte meg.

Justin Parkinson On board the world’s biggest ship megintcsak hajóról szól. Amíg az előző két cikket nem olvastam el, mintha készült volna egy még nagyobb kontérnerhajó.

Charles Leadbeater cikkét arról, hogyan indult a Royal Society, és hogy igenis labort hozhatnak létre nem természettudósok is. Sőt. Hooked on Labs

Más a témája, de kapcsolódik a Quartzban megjelent Why coding isn’t the new literacy című cikk Chris Grangertől. Röviden: a metaforát kitalálók félreértették, hogy mi az írástudás.

Ian Bogost Video Games Are Better Without Characters című cikkében egészen sok mindenről ír, és közben arról is, hogy a rendszerekben való gondolkodás rendkívül fontos. Ha ezt megtanuljuk, talán az is gyanús lesz, hogy a sharing economy nem arról szól, hogy mi gazdagabbá válunk.

Apropó videojátékok és politika a Kotaku brit verziójában van egy cikk arról, hogy nem lehet kilúgozni a politikát a játékokból. Marhaság is lenne. Keza MacDonald írta, az a címe, hogy Why Everyone Should Want Politics in Their Video Games

A politika pedig egyrészt a Jeffrey Goldberg által írt Is It Time for the Jews to Leave Europe? ami az antiszemitizmuson túl inkább arra mutatott rá, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni az iszlám radikalizmussal, és hogy ezt baromira be kéne ismerni.

A másik oldala pedig a Foreign Policy cikke Netanjahu választási győzelméről szól, illetve arról, hogy milyen eszközökhöz kellett ehhez nyúlnia. Az a címe neki, hogy Never Trust Netanyahu és Lisa Goldman írta.

Átkiált a bástyaőr

Vannak azok a szövegek, amelyeken valahogy érződik, hogy igaziak. Ann Leckie Mellékes igazságában az egyik, a sztori szempontjából is fontos dal lógott ki a szövegből. Rá is kerestem, ahogy letettem a könyvet. Az Orbitnak adott interjújában azt mondja Leckie:

The third is older than these two by a couple of centuries, but it shares their military theme. It’s “L’homme Armé,” and it seems like every late fifteenth-century composer and their pet monkey wrote a mass based on it. I exaggerate—I don’t think we have that many surviving Missas L’homme Armé by pet monkeys. But it was a popular song in its day.

Innen már guglis szabadfoglalkozás. A lenti verzió Karl Jenkins milleniumi békemiséjéből származik, amit a koszovói háború áldozatainak ajánlott.

A dallam ismerős lehet azoknak, akik annak idején a sárga énekkönyvből tanultak. Persze a magyar szöveg mindenféle rablókról meg bástyaőrökről beszél, gyakorlatilag legyilkolva a verset. De a dallam az megmarad.