Skip to content

Zabálás

<

p> Na ezt mindenképp el kell mesélnem, még ha kép nincs is mellé. Horror, bunkóság, pulykacomb!

<

p> Kollégista vagyok, és mint ilyen, emberek közt élek. Ez általában nem zavar, csak ugye vannak olyan emberek, akik szép csendesen, rendesen, jóindulatúan rámásznak az agyadra, lecsorognak a szemedre és végül teljesen kiütnek. Jelenlegi szembe szobatársam az utóbbi kategóriába tartozik. Testépítő és történész a szentem. De valahogy csak az első jellemző rá.

<

p> Ma reggel félálomban futottam össze vele. Én támolyogtam, hogy hozzájussak a reggeli teámhoz, ő viszont a közös asztalt szemrevételezte éppen. Az asztalon csupán a tegnapi vacsoránk -ő persze kimaradt belőle- maradványai hevertek. Erre közli az istenbarma, hogy “Jó nagy zabálás volt itt valamikor.” Nem tudtam mit szólni. Lehet, hogy csak nálam jelent mást a társalgási hangnem, de pillanatok alatt bemattolt. Elmotyogtam, hogy”Igen, vacsoráztunk”, és néztem magam elé.
Le fogom lőni, isten engem úgy segéljen.