Skip to content

Fesztiválblog, mert ezt ugye nem lehet kihagyni…

No csapjunk a húrok közé, ez az a post, amit semmképpen nem tudok kihagyni. Berktam Sebő Feri bátyánk albumait az iTunes-ba, kezdem a mesét.

<

p> És lőn este és reggel, az első nap.
A program első megtekintése után látszott, hogy az igazán nagyágyúkat vasárnapra rakták be, emelni az show fényét, meg hát ugye a divatarcok úgyis csak hétvégén jönnek. Ilyen módon a péntek inkább arról szólt, hogyan találnak oda Neuróékhoz azok, akik még az életben nem jártak arra. :) Némi telefonos segítséggel végül Győzőék eljutottak a szállásra, ahol aztán nem volt otthon a házigazda, csak a szülei. Különböző kulcsszavak és vezetéknevek kölcsönös cseréje után a srácok (helyesebben a srác és a két lány, csak ezt így marha hosszú leírni) elkezdték felverni a sátrakat. Jómagam itt toppantam be a sztoriba.
Totál meglepő módon háromnegyed óra alatt mindenki megkerült, így a Budapest Klezmer Band koncertjének utolsó nótáira. Még azt a dalt is elcsíptük, amit Győző “annyira szeretett volna hallani élőben”. Örömzeneszerű koncertzárltban volt részünk, ha cinikus szemét lennék, még azt is írnám, hogy lám-lám miket tudnak ezek a zsidók, ha éppen nem lőnek. De ugye ilyet nem illendő…
Aztán volt Szélkiáltó együttes. Ebből összesen annyi maradt meg, hogy énekelt verseket játszottak és marhára bohéman nézett ki. Illetve az is, hogy játszottak olyan verseket, amit a Kaláka is megzenésített. Érdekes összehasonlításra ad alkalmat a Rózsa, rózsa. Persze Rózsa, rózsa fanként nem én vagyok hivatott erre az összehasonlításra. :)
Miqueu Montanaro volt a következő programpont. Kellemesen lecsorogtunk a Szélkiáltóról a várárokba, helyet foglaltunk, megbontottuk a sört, mikor is felpattant Gryllus Dániel a színpadra, hogy bekonferálja Montanarot. Csak sehol nem láttuk a színpadon a konferálandót. Aztán a közönség közepén megjelent egy kopaszodó, őszülő szakállú úr vörös sálban, furulyával és zenélve, mosolyogva felment a színpadra. A varázslat körülbelül másfél óráig tartott. Közben Michel zenélt dobfurulyán - mert az “okcitán azért okos ember, mert csinált olyan furulyát, amin lehet egy kézzel játszani, a másik kezével meg csinálhat sokmindent” - harmónikán, tilinkón; és persze mesélt zenészekről, kötözködött a közönséggel - “itt csak európaik ülnek már?”, mert mindenki olyan punnyadtan ült - ezen felül ejtett pár szót a határnélküliségről, kultúráról. Sajnáltam mikor a második visszázásra nem jött vissza. Gondolom nem is jöhetett, fent a várban kezdett valami román banda.
A nagy szárazság miatt a román testvérek koncertje helyett a bányászban ittunk akciós ouzót Neuróval és Öccsel. Itt szeretném megjegyezni, hogy az akciós ouzó jó. :)
És akkor a nap fénypontja a magyar népzene vezérlő csillaga a Ghymes. Pár szóban csak az érzéseimet, mert ríttam már itt a Ghymes miatt. Késtek, lendületes bevezető, slágerek, sértődés, levonulás. Másnap írtam is a vendégkönyvükbe - lásd lentebb - de nem jelent meg ott. Nagyon érdekel, melyik moderálási alapelvbe ütköztem bele.
Az este további részét elmosta az eső, a Zurgó koncert alatt hazamenekültünk és sörbe folytottuk bánatunk.

<

p> Este lőn, s reggel, a második nap.
Hazaugrással kezdtem a napot - és előre léptem két mezőt :) - beszereltem a dvdíróm, megsimogattam az os/2 telepítőkészletem és már indultam is vissza a Centrumhoz Balával találkozni. Ritka nagy punnyadás volt, miután megérkeztünk. Mire nagy nehezen összeszedte magát a banda, a várban már a Maskarades játszotta a jófajta görög taverna-zenét. Az ilyen fajta zenére durván két dolgot lehet tenni megfigyelésem szerint: inni és beszélgetni. Mindkettő megvolt. Az ivást Maskaradesék után ismét a bányászban folytattuk, beleugorva egy biliárdmeccsbe a helyi etalonrészegekkel. A fesztiválcsapat 2:1-re nyert. ( <- -Ezt fontosnak tartottam megjegyezni.:))
Az esti “sztárprogramot” a Csík zenekar szolgáltatta. Aki ismer, tudja mennyire vagyok Csík fan. Minden rajongástól függetlenül szeretném leszögezni: a Csík zenekar eszméletlenül jó volt. Semmi sztárság, semmi flancolás, egy rövid és nagyon emberi köszönetnyilvánítás után csak a zenéről szólt az este. Nem is bírtam ülve hallgatni őket, először csak tébláboltam és élveztem, ahogy egy részeg folker beszélgetésbe elegyedik a Gypsy Folk Band egyik tagjával, a beszélgetés végére pedig inget cserélnek a folker unszolására. :) Aztán az idő teltével azon kaptuk magunkat többen a csapatból, hogy a színház előtt ugrálunk táncolunk. Ahogy Ziggy megjegyezte másnap, büszke volt, hogy csak az ő öccének cimborái táncoltak. Köszi. ;)
Csík után részemről szégyenletes bealvás volt, talán a többiek mesélnek majd.

<

p> S lőn este s reggel, a harmadik nap.
A reggel (11 óra) fő problémája: mit eszünk. Az ezt követő jelenet azt hiszem mindenkinek tanulságos, aki még hisz abban, hogy a barátainak nyugodtan hátat lehet fordítani. Ugyanis mire kitaláltuk a menüt (paprikás krumpli) és csapoltam egy sört magamnak, elterjesztették viperajellegű cimboráim, hogy én beszólogatós ember vagyok és ráadásul rámruházták a főszakácsi tisztet. Szóval emberek, örökös éberség, revolver a párna alatt.
De ugye ha a baj már megtörtént, nincs visszakoz. Bevásárlás, közmunka, tűz mellett állás és végül kaja. Akkorra már mindenki marhára éhes volt, így el is fogyott. Sőt utána kevesebbet szóltak be a népek. Csodák azért vannak még. Kaja után irány a vár, meg kell nézni a csúcsra járatott fesztivált. A Vujicsics együttest lekéstük a paprikás krumpli okán. Csak jóval később tudtam meg, hogy a Parasztopera volt Vujicsicsék helyett. Azért viszont kár….
Neuro japánmániája mellett nem lehetett kihagyni a curuokai koto együttest és Chakkiri-san-t. Istennek hála Neuró japánmániájáért. Itt jönnének a szuperlatívuszok, az érzékletes leírások arról, milyen Chakkiri, amikor behunyt szemmel, mosolyogva énekel és dobol. Na ezek a szavak nem lesznek itt. Vagy kerítek képeket Neurótól vagy előhívatom a sajátjaimat. Esetleg a videót… Majd meglátjuk.
Sebő Feri bátyánkat legalább le tudom írni. Ugyanolyan szemüveges bölcsészarcú ember volt, mint tavaly a Völgyben. Blog hiányában akkoriban még nem lelkendeztem kerge óvodásként hasonló koncertek után, de most… Sebőről azt illik tudni, hogy énekelt verseket játszik. Az énekelt versekről meg azt, hogy valahol nagyon közel vannak a vers eredeti létmódjához. Rengeteg olyan dal van, amit csak a dallam miatt tudok. Ezért dupla öröm Sebőre menni. Egyrészt, mert azt játssza, amit szeretek, másrészt pedig, mert mindezt még kommentálja is. Elég könnyű elengedni magát az embernek, ha olyan szövegek hangzanak el két dal közt, mint pl: “aztán Bálint az 58-ik vers után rájött, hogy nem jön be a csajnál” (gyk: Balassi - Júlia). A koncert húsz perc beállással kezdődött, ezalatt lezümmögték az ismertebb népies dalok (pl. Lakodalom van a mi utcánkban, ha jól hallottam) teljes palettáját, amiket olyan beszólások fűszereztek, hogy “hát ezt sem ismeritek?” :) Utána pedig versek. Horatiustól Balassiig, Nagy Lászlótól Varró Daniig. Egyedül a cseppet túljátszottnak tűnő Palya Bea énekesnő zavart bele az összképbe szerintem, de ennyi belefér.
A fesztivált a Kaláka és a Muzsikás zárta.

<

p> És akkor köszönetnyilvánítás: …a Kalákának, mert mindennek utána csak jó volt ez a hétévge. …Neurónak, mert volt hol aludnom. … jóanyámnak, mert szült engem “ez munkás világbele” és mert fizette a jegyemet. :)
Akik voltak idén, jöjjenek jövőre is, akik nem voltak, türelmem örök, gyertek.