Skip to content

Stopposnapló

Hobó szerint a csavargók könyvét nem írták meg, meg nem is írásokból állna, mert azt nem értenék minden nemzet csavargói. A stopposok könyve kábé ugyanígy áll. A stopposnaplóm meg még ígyebbül. Bizonylatok hátán, pdéában, newtonban, borítékon, szalvétán, telefonban egy-egy odavetett szó (“erdész, landrover”), hamarabb kerülnek elhagyásra, mint megjegyezném, vagy akár csak leírnám őket. Az aranyszabályok (Nézz az autós szemébe, ne neki háttal stoppolj. stb) pedig még eddig sem érnek el.
Ma rögzítek egy fejezetet, érezzem, hogy mégis csináltam valamit.

10 óra, nyíregyházi főiskola
A vasútállomás 10 perc plusz áfa busszal, a Nyíregy vége tábla fél óra gyalog. A választás több mint evidens. A jó döntést nem csak holmi lépj-előre-két-mezőt díjazza, de tanulok egy rövidítést is két piacról hazafelé tartó asszonytól, így nem kell végigsétálnom a mezőgazdasági főiskolán, hanem rögtön a zsibi parkolója mellett lyukadok ki. Olcsó benzinnel keveredő kommersz büdös, ukrán cigi, meghatározhatatlan nemzetiségű arcok. Ők is fáznak, nekem sincs melegem, sorsközösség van kérem. A főűttól pár lépésre még megcsodálok egy katonai teherautó dobozából átalakított pénzváltó bódét, aztán on the road again. Itt persze már lehetne lengetni a kezem, de a kápéem - tudom, már nem is így hívják - éppen lyukakat fúr az útba, hogy ellenőrizze, jó-e. Aki itt megáll, halott ember. Séta tovább, szolid kurvaanyázás az szdsz 2xNEM plakátja alatt elhaladva. Jönnek az autók, mennek az autók. Ilyenkor köszön be az első kétség, hazajutok én ma? A válasz igen. Rozzant koszos ukrán rendszámú opel fékez.
- Miskolc, Tokaj, Szerencs - sorolom gyorsan a vezetőnek a vágyaimat. - Tokáj. Öt kilométer mísz. - válaszolja, de nem értem. Ha levisz Rakamazig, már akkor is jó vagyok.
Beszállok, kattogós indítás után megyünk is tovább. Most már van időm végigmérni a sofőröm. Fiatal, békebeli kozmetikumillatú (hasonlóért ld. Figaró arcszesz) melegítős ukrán srác. Elképzelni sem tudom, miért állt meg. Bár ha onnan eredeztetjük a stoppolást és a stopposok felvételét, hogy az ember már mégse szeret egyedül lenni, akkor van benne ráció. Egy pisiszünettel - Istenhátamögött-alsón megállt a sofőröm és eltűnt a bokrok között - elérünk Tiszanagyfaluig. Ez az “mísz öt kilométer”, kiszállok. Egy arrajáró kamion meglengeti a kabátom és összeborzolja a hajam - kevéssé romantise: majd lelök a lábamról - és mire kifésülöm a szemüvegem alól az oda nem való tincseket, már egy Citroen Berlingo áll előttem. Benne sofőr, kossutrádió és egy üres hely. És jó kilátás. Magasan ülök, élvezem a forgalmat és hallgatom a roma magazinműsort. Ugyanezt teszi a sofőr is, vele se beszélgetek. Cserébe levisz egészen Bodrogkeresztúri leágazásig. Szokásos módon megkötöm magammal a fogadásomat, tíz autóból továbbmegyek, majd még annál is szokásosabb módon elvesztem. Húsznál abbahagyom a számolást, harminc körül feladom a remény, így kábé a negyvenedik meg is áll mellettem. Munkásruhás tag, fehér kisautó. Zemplén vármegyéből való pesti ács, mint kiderül. Valami barátja édesanyjának a házát javítja, de az istennek nem kap kúpcserepet. Na ebben nem tudok segíteni, cserébe megtudok pár dolgot a tüzépek működéséről. Már majdnem megérkezünk szerencsre, mikor megtaláljuk - egy szélkerék kapcsán - a közös témát. Megújuló energia, zöld áram. Bezzeg az osztrákok… Mosonmagyaróvárnál van kettő… Láttam egyet Veszprém környékén is… hangznak el a címszavak. Érdekes volna folytatni. Ilyenkor bezzeg kegyetlen dolog kiszállni. Node ő cserepet akar, én hazaérni. Továbbijónap. A városvégi shell kútig séta van. Mindenki rohan a körforgalomig, nem áll meg senki. Utána kifogok egy vállalkozót. Megvan mindenről a véleménye. Az orvosok, a tanárok, a rendőrők, túl vannak ám mind fizetve. Dolgozna csak nyolc órát. Védem a mundér becsületét, dolgozatok, órára készülés. Később kis erdélyimagyarozás, majd kitesz Felsőzsolcánál. Meglepő módon úgy köszön el: “Köszönöm a beszélgetést”. Meghat, akkor nem csak én élveztem.
A körforgónál tumultus van, nekiindulok inkább gyalog. Így legalább van alkalmam megcsodálni egy kápéemes “karóverő” gépet. Karácsonyra nem ilyet kérek, de azért jóság. Stoppos vagyok nem piskóta alapon kiteszem a kezem a cölöpverő után. Hátha nem kell négy kilót gyalogolni a buszomig. És csoda történik. Megáll egy sárga kisteher, benne egy matuzsálemmel. A búza térig - kb nyolc lámpa - felemlegeti a kurvaistent, a volánsofőr kurvaanyját, holmi geciket és genyókat, szóval megpróbálja éreztetni, itthon vagy, hozott isten Borsodban.