Skip to content

Kicsik és kisebbségek

Felraktam kedvenc kisebbségemet a vonatra, elszívtam egy cigit és kerítettem transzportot hazáig. Mákom volt, jött haza a kiscsalád a városból, csak be kellett ülnöm a kocsiba és eltűrni, hogy nem én vezetek. Mire hazaértünk, szembesültem a hírrel, Margit nénémék, örökbefogadott-fogadandó kisfiukkal - mindketten hatvanon túli orvosok, jó ég - jött a gondolat - látogatnak meg minket este. Berugdostam a szemét kategóriás dolgokat az ágy-asztal alá, és vártam a történést.

A történés pedig jött. Öt és hat között megérkeztek a rokonok. Idős orvos házaspár, jócskán túl a hatvanon, és egy félvér néger kisfiú a négyhez közeledve. Első meglepetésemben meghallgattam a sztorit. Zsoltikának hívják a srácot, apja anyja lemondott róla, annak ellenére, hogy Kálmán bátyám osztályán nagy nehezen a gyógyulás útjára lépett, nem kell leukémiában meghalnia. Leszokott arról, hogy tanárúrnak szólítsa Kálmánt, most már apának és anyának hívja az új családját. Ha egyszer megkérdi, mi van az igazi anyukájával, azzal a válasszal készülnek, hogy te kétszer születtél meg kisfiam.
Újabb mese került a legendáriumba.