Skip to content

Magas helyek 2.

Ma szemrevételeztem, mit is akarok fotózni. Felbujtottam Rolandot, raktam elemet a digitbe hátha felkiáltással, beraktam a gép mellé, kézbefogtam az állványt és átcaplattam a kémia épületbe. Sok lépcsőzés után találtunk liftet is magunknak, így csak félig köptük ki a tüdőnk mire felértünk a hatodikra. Papírkutya lettem, na. Viszont a kilátásért megéri felmászni. Délután négy körül a nap remekül megvilágítja a főépületet - magasabban vagyunk, mint az audmax - az újkolit, a távolban csillog a víztorony. Persze igazán szép ősszel lenne. Ezt az egyik ott dolgozó nő is nyugtázta, aki volt olyan kedves és megkérdezte, kire várunk. A másik helyivel nem volt ilyen zökkenőmentes a kapcsolatfelvétel. Már léptünk volna le - az ablak mocskos, kifényképezni nem lehet, a tetőfeljáróról meg mégiscsak valami portást kéne megkérdezni - amikor egy békaszemű alak leszólított minket, hogy úgymond: “Kik maguk?”. Magyaráztam volna a bizonyítványt, hogy egyetemista és csak az ablakon kinézni jöttem fel, de ez feldühítette. Közölte, hogy a fotózáshoz meg kellett volna kérdezni a portást meg őt, mert ő a tanszékvezető itt, továbbá, hogy csak úgy járkálni tilos. Látván, hogy hülyével van dolgom elnézést kértem az okozott kellemetlenségekért - ki kellett jönnie az irodájából leüvölteni az arcom - de még erre is rá tudott tromfolni. Mert kényelmetlenséget mi nem okoztunk, “csak magunkról állítottunk ki bizonyítványt”.
Összefoglalás: gyönyörű a campus a kémia épület tetejéről nézve, de vigyázni kell, mert a helyiek bunkók.