Skip to content

Erdélyország

Visszajöttem. A búcsúról, azt hiszem, felesleges írni, mert adta a királyi tévé a hírekben, a duna tévé élőben, képek vannak/voltak a neten, ráadásul, ha előhívatom-letöltöm, én is lökök fel a flikkerre fotókat. Ennyi legyen elég. Azt az élményt, amit hat-hét-nyolcszázezer emberrel együtt megéltem, ezek úgyse adják vissza. Aki tud, egyszer menjen el. Továbbá. Csíkország útjain sötétedés után csak óvatosan szabad közlekedni. Nappal is szórakoztató a gyerekfürdőkád méretű kátyúkat kerülgetni, de este halálos is lehet. Tengelytörés, miegymás. Az ész ki van osztva, lehet vele élni, levezettem majd nyolcszáz kilométert (büszkéldedés included) Csíkországban. Item. A székelyeknél nem áll nehezen a pálinka. Már ha lett volna olyan elvetemült, aki azt hitte, hogy de. Viszont a sok pálinkázás után sem olyanok, mint a magyar rokonok - félreértések elkerülése végett: Erdélyben csak barátaim vannak, rokonaim nincsenek - akik minden találkozáskor megkérdik hova járok, mit csinálok, van-e barátnőm (utóbbit különösen szeretem, rinya off), mert ők emlékeznek rá. Item. Itthon lenni is jó. Biztonságos közlekedni, mindenhol lehet forinttal fizetni (nem csak majdnem mindenhol), meg csak itthon van az ember. De ha lehetne, indulnék vissza holnap. Nem értem rá sörözni Brassóban, lábat áztatni Tusnád felett a Nádasnál, sétálni Szászrégenben, kalaplevéve köszönve a fodrászolt Petőfi szobornak. Urambocsá, Mátyáshoz se köszöntem be Kolozsváron a nagy rohanásban.

Editálva: Van persze index cikk is a témáról. Felületes munka, amiről süt, hogy a hegyet már lusta volt megmászni az író. Kicsit pedig reméltem, hogy kihagyják a témát, ha már jól írni nem tudnak.