Skip to content

Bicska Maxi meg reflexió

Aki valaha hallgatott Louis Armstrongot, Ella Fitzgeraldot vagy Sinatrát, az minden bizonnyal hallotta a Mack the Knife valamelyik variánsát. A negyvenedik lejátszást érte el az iTunesomban a Sinatra-féle verzió, mikor úgy gondoltam, utána kéne nézni a nótának.

Jó kiindulópontot ad a wikipédia - szokás szerint az angol, a magyarból a Koldusopera is hiányzik - megemlékezik John Gayről, akinek az 1728-as Koldusoperájában bukkan fel Macheath figurája. Ahhoz már más forrás kell viszont, hogy megtudjuk, az eredeti darabot játszották a korabeli New Yorkban is és elnyerte George Washington tetszését.
Rövid kétszáz év kell ahhoz, hogy a romatikus rabló Macheathből Bertolt Brecht színházában Mackie Messer legyen Kurt Weill dalszövegeiben. Ennyi idő alatt nem csak a név kopik el, de a karakter is átalakul, nincs több gentleman, Mackie Messer már valódi gazember, századeleji bicskás jassz legény. A fordítás fordításban ebből a karakterből lesz Mack the Knife angolul és Penge Mackie, vagy ismertebb nevén Bicska Maxi, magyarul.

A sztori különböző jazz songokon és swingeken keresztül folytatódik. Louis Armstrong teszi ismertté a dalt, igaz az ő verziója rövidebb az eredetinél, kimarad az áldozatok közül a fiatal özvegy és a londoni gyújtogatás sem szárad Mack lelkén. Feltűnik viszont a meggyilkoltak felsorolásában Lotte Lenya, aki a zeneszerző Kurt Weill feleségeként az első 1928-as szériában a Koldusopera Jennyjét játszotta. A kör zárva.
A következő próbálkozó - ha minden igaz, mert itt már keverednek a szálak - Bobby Darrin. Ez onnan tudható, hogy Ella Fitzgerald dalszövegében már megemlékezik az előző előadókról.

Oh Bobby Darin, and Louis Armstrong
They made a record, oh but they did
And now Ella, Ella, and her fellas
We’re making a wreck, what a wreck
Of mack the knife

Ezután befut a menetrendszerű és megkerülhetetlen Frank Sinatra, aki miután megemlékezik az előtte éneklőkről, egy másik versszakban gyorsan be is mutatja a zenekarát, hadd bővüljön a szöveg.

A dalt azóta is mindig énekli valaki, lehet szét is esne a világ, ha újra és újra nem rögzítenék a Mack the Knife-ot, de az újabbak valamiért nem “linkelnek” vissza Armstrongékra. Az érdeklődő azért kis keresgélés után találhat Michel Bublé, Nick Cave, Robbie Williams és horribile dictu Westlife verziókat, de nem igazán érik meg a fáradságot.

az egyszerűség kedvéért én maradok a dőltbetűs ön- és egyéb fajta reflexióknál, élvezhetetlen lenne, ha beleénekelnék a postjaimba ;)