Skip to content

Fantasy, amelyben isten mellétette a kagylót

Sokat elmond az a tény, hogy az első százhúsz oldal kevés volt a Nagatéből, hogy eldöntsem tulajdonképpen fantasyba álmodott steampunkot olvasok vagy science fiction-ből fantasyba hajló emberiségbírálatot. Még mindig tudnék érvelni mindkét elképzelés mellett, de most, a könyv végeztével legalább már tudom hová tenni.

László Zoltán neve különben ismerősen csenghet azoknak, akik emlékeznek, milyen lelkesen húztam le a Hiperballadát elsőre. Másodszorra már egész jó volt, de fenntartom, hogy nem egy Kiálts farkast!, nálam az a non plus ultra.

Remek realtime stratégiát lehetne írni ebből a könyvből. Az embereknek lenne a legkisebb egysége a kardos katona, amit lehetne fejleszteni sorozatvetős nyílpuskássá, aztán lenne mechanik, mert az minden ilyesmibe kell és végül gőztank. Ezzel szemben a tündéreknek és csatolt részeiknek lennének hegyesfülű mágusharcosai. Körülbelül ennyire sablonos a világ.

Az alapsztori - amit soha senki nem mond el végig á balladai homály - valami olyasmi, hogy a Földről valami nagy mamutcég nyitott egy dimenziókaput

hívószó: cég, a jólnevelt olvasóban felsziszegnek a gőzturbinák és elképzeli a cyberpunk céges jövőt; juteszembe dimenziókapu, megint a gibsoni előképek, nem?

és átjutott egy idegen “helyre”. Nem bolygó, nem város, egy valami. A kapu aztán bezárult, és a népek ott maradtak egy világban, ahol a jelenlévő mágia zavarja az IT cuccokat, meg úgy általában a magasabb szintű technikát. A világ őslakosai közt körülbelül megtalálunk minden fantasy lényt és népséget. Turkáló törpök, ősmágus tündék, gonosz mantikórok, kentaurok népesítik be a földet, élénkítő színfoltot csak a földiek által munkára fogott, öntudatos munkássá vált marxista-leninista óriások képviselnek.

Sarkítok persze, ennyire azért nem rossz könyv László Zoltán Nagatéje, de senkit nem biztatnék felelőtlenül arra, hogy emiatt ne igyon meg négy-öt sört vagy ne ruházzon be fél Afrika banántermésére.

Most halál komolyan. Beütöttem a számológépbe, ezért a regényért adnak hat kiló banánt. És én megvettem…

Álmatlan éjszakákra, kölcsönkönyvként viszont elég jó. (Azért ha válogatni kell, akkor inkább Banks: Sötét háttér előtt, az is pikareszk, nyomozós ‘majdnemszkifi’, és jóval minőségibb darab.) László Zoltánról pedig most már biztosan tudom, hogy tud írni, úgyhogy várok tőle valami igazán jó SF művet.

Mások a témában: A Solariások nagyságrendekkel jobb indulattal közelítettek a könyvhöz, cserébe akad ‘pár’ spoiler az ajánlóban. A többiek kritika nélkül utánközölték a beholderes reklámcikket, néhol elé tették, hogy LZ hol milyen díjat kapott a Hiperballadáért.