Skip to content

Remixelt valóság

A héten hallottam egy “harctéri” irodalomtanártól, hogy ő mennyire nem érti, hogy kerülhetett be a Harry Potter az érettségi tételsorba (Az irodalom határterületei). Meg hogy a határterületek téma alá besuvasztották A Gyűrűk Urát is, és ez aztán tényleg borzalom. Pedig lassan talán bele lehet törődni, hogy a tanulók nem azt olvassák, amit Mohácsy tanár úr szerint kéne nekik.

Komolyabbra fordítva a szót, a ‘fantáziairodalom’ hihetetlenül népszerű manapság. A nagyobb könyvsikerek közt számos olyan mű megtalálható, ami a valóság újraszövésével, a jelen remixelésével hozza létre a sajátos atmoszféráját. Ezzel persze nem mondtam újat. A science fiction és a fantasy ‘már az ókori görögök is’ módszert alkalmazó

Zárójel: néha azért ki tud akasztani, amikor az Odüsszeia, az első fantasy mű és a Lukiánosz, az első sf író jellegű önigazolásokkal találkozom.

teoretikusai hajlamosak visszavinni mindkét műfajt a irodalmi utópiákig esetleg a gótikus regényig, amikben szintén felbukkan a cselekmény mélyében rejtező ‘mi lenne ha’ és ‘mi lett volna ha’ kérdés.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, nézzük a fent emlegetett Pottert. A valóság remixelése megtörténik abban a momentumban, amikor a ‘mi lenne ha lennének varázslók’ gondolat megszületik. Az írás további vonzerejét viszont az is jelenti, hogy a továbbiakban ott van háttérként a valódi világ, az olvasó valósága. Másfajta beleélést kíván meg, mint ‘mi lenne ha lenne egy másik világ innen távol, ahol lennének varázslók’ jellegű fikciós irodalmi alkotások.

Na ez így kevés ahhoz, hogy nagydoktorit írjak belőle, ráadásul támadható is pár helyen, de ezt a szempontot - szövegen kívüli valóságra vonatkozás - be szerettem volna hozni.
Aki nem hiszi, az pedig járjon utána. Elindulásnak itt egy jó írás a Végtelen történetről, utána pedig kézbe lehet venni Donald James Vadim regényeit,újra lehet olvasni a Pottereket, a Hiperballadát

elsőre, úgy érzem, a Hiperballadával keményebb voltam, mint megérdemelte, de a Gáspár utalásokat és a Gibson kliséket gyakran túlzásnak éreztem; második olvasásra jobb

vagy ha igazzy szépirodalomra vágyunk, akkor Ecótól A Foucault ingát. Utóbbi a fikción belüli fikció életre kelésével egyébként is kötelező olvasmány.