Skip to content

Ezt érdeklődő állampolgárként?

Felcsillanó szemekkel vettem annó tudomásul, hogy a kampány kapcsán megemlíttetett a fájlcsere is, és azon melegében írtam is egy levelet a Fidesznek, hogy ha az SZDSZ így, akkor ők majd hogyan. Naiv módon azt hittem, közeledik a választás, a egyszeri állampolgár pedig megpróbál tájékozódni. A levelemre tíz nap múlva kaptam egy rövid választ:

Tisztelt Szedlák Ádám!Kérdéseivel kapcsolatban hívhatja a Fidesz ügyfélszolgálatát: 06-1/327-6246 tel. számon. Üdvözlettel: V2006 Csapata

Ennek megfelelően ma telefonálgattam.

Első csörgetés A naivitás az első hívás alatt kopott ki belőlem, mert a kölcsönös bemutatkozás és a kérdésem feltevése - fájlcserével kapcsolatos álláspont ugyan mi volna - után az elképedt úr a következőt mondta: “Erre nem tudunk itt válaszolni, ez a porta.” Később mégis kerített egy kollégát, aki kiokosított, hogy ez nem állampolgári érdeklődés tárgya, de a párton belül erre megvan a megfelelő válasz, ha ezt netalán közölni is akarják, mindenképpen rendeznek sajtótájékoztatót.

Második csörgetés Ha már emailben elirányítottak a viharba, gondoltam egy próbát megér a fidesz.hu kapcsolat szekciójában található információs szám is, hátha nem ugyanott csörög ki a telefon. Az telefont felvevő hölgy átirányított az emailekkel foglalkozó kolléganőjéhez, aki meg tudta adni a fidesz központ számát. Ilyen kérdésekre ott tudnak - talán - válaszolni.

Harmadik csörgetés A központ gyorsan továbbkapcsolt a kampányirodának, így volt alkalmam belehallgatni a Magyar táncok valamelyikébe is, ami alatt egy megfontolt hang néha elmondta: “Kérjük várjon!”. Itt a “webszerkesztőség” számát kaptam meg, mert a telefont felvevő hölgy nem tudta a választ a kérdésemre, de megnyugtatott, hogy nem is válaszolhatna rá.

Negyedik csörgetés Ha itt se, akkor sehol jelleggel hívtam fel az utolsó számot, kezdtem unni a játékot. A kérdés elhadarása - ha hétszer nem mondtam el, egyszer se - után végre reflexiót is kaptam. A reflexió így hangzott: “Ezt érdeklődő állampolgárként?” Mikor megnyugtattam, hogy érdeklődő blogger állampolgár vagyok, elismételte az első helyen már hallott hivatalos választ: “ha úgy döntünk, hogy reagálunk az SZDSZ felvetésére, sajtótájékoztató keretében tesszük”.

Részrehajló nem akartam lenni, de ezek után nem próbáltam meg kideríteni az MDF és az MSZP álláspontját. Ha valaki mégis utánatelefonálna és megírná, küldheti a linket.