Skip to content

Él-e az irodalom?

Olyan levelet kaptam Sün barátomtól - végzős/végzett gépész - , amit érdemesnek tűnik megosztani a kedves olvasókkal. Így szól a lényegi rész:

lenne egy egyszerű kérdésem: a “magas” irodalom megragadt a ‘900-as évek elején? vagy van kortárs magas irodalom? (ezt gondolom részben magam is megválaszolom, mert gondolom pl Eszterházy biztos az) (és próbálkoznak adagolni a kortárs élő emberek felé?) (vagy én vagyok teljesen műveletlen és megmaradtam a ponyvánál!)(épp a Stalkert olvasom) csak azért jutott ez az eszembe, mert reggel a TV-ben azon sírtak, hogy a fiatalság:1. nem olvas, 2. ha olvas, nem magas irodalmat. mint ahogy azt a “kesergők” tették ezt gyerekkorukban,3. alig lehet elolvastatni velük a kötelezőket. és nem értik, miért nem érdekli a kicsiket a komoly irodalom? és mért kell kanonizálni az irodalmat? miért nem fejlődhet? betegek ezek? (nem tudom elképzelni, hogy van olyan ifjú aki érdekesnek találná Voltaire-t vagy Stendhalt, vagy Mann-t és saját szórakozása érekében leveszi a polcról!)

Nagyon jó kérdések, túl jók ahhoz, hogy az alig strukturált válaszlevelemmel folytassam. Inkább nézzük pontokra szétkapva, honnan érdemes szerintem megközelíteni őket.

  1. Kortárs irodalom természetesen van, azt viszont itt és most nem lehet megmondani, hogy pár évtized múlva mire fog nagy műként emlékezni az irodalomtörténet. Legjobb példa erre talán a századforduló kismestereinek művészete igazán jó művekkel, amiket nem igazán olvasnak/adnak ki mostanában.
  2. Kánon természetesen van, velejárója a nyomtatott irodalomnak. (Meg ha a szó eredetét nézzük, akkor a nem nyomtatottnak is, de innentől szőrszálhasogatás.) Ami igazán szép, hogy nyugodtan beszélhetünk a magas irodalom, a science fiction, az ifjúsági irodalom, stb kánonjáról külön külön is. (Erről a témáról volt már szó a Szépirodalomság című postom alatti kommentekben is.)
  3. A magas irodalom/szépirodalom kánonja nem a legmozgékonyabbak közül való, nehezebben változik, mint egy nyitottabb, olvasói kánon. Azért lassan szivárognak be például a SF művek, az Európa tavaly már valami klasszikusok sorozatban, vászonkötésben adta ki a Solarist. Ilyen módon megkérdőjelezhető a ponyva és magas irodalom szembeállítása, mert mi van, ha a ponyváról kiderül, hogy értékes mű. (Lásd még Rejtő műveinek fogadtatása a század során, pedig ha valami ponyvaként indult, akkor ezek a regények azok. Most meg már elvétve foglalkoznak is vele, ráadásul töretlenül népszerűek.)
  4. Ráadásul kortárs irodalomból is vannak olyan alkotók, akiket inkább hajlandóak olvasni. Mondjuk ha választást engedünk egy szabadon választott Varró Dani és egy Esterházy közt, lehet hogy többen fogják a Varró Danit szöveget választani. Ez sima elmozdulás a kisebb ellenállás felé, a posztmodern szövegek befogadása munkás tud lenni. (Persze egy Háború és béke befogadása is, de egészen más okból.)
  5. Szeretünk sírni, no. A fiatalok nem olvasnak, a média / számítógép / internet / videójáték / dobozossör elrontja őket, nagyon régi lemez ez. Az irodalomtanításnak kell kezdenie valamit magával, mert a mediatizált, e-mediatizált világban nagyon nem találja a helyét. Ha alapul vesszük az új típusú érettségit, akkor olyasmi lehet a kiút, hogy a diákok szövegértési kompetenciáját fejleszti az iskola. Egyrészt, hogy be tudjanak fogadni “magas irodalmi” szövegeket is, másrészt, hogy ne vezesse meg őket a sajtó, reklám, a nagy tételben kapott információ úgy általában.

Utolsó, zárójeles megjegyzés: egyébként van olyan igazán régi szöveg, amibe öröm belenézni. A legutolsó ilyen találkozásom a Balassira panaszkodó főispán levele volt.