Skip to content

Prezentáció (2.0)

Feltűnően sokat gyalázhattam a szimpózium blogján a szerencsétlen prezentációkat

majdnem bréking: ma délután felkerült Nikita lapjára a prezik egy része, most végre megtudom, mik voltak felírva Simó infógazdag és olvashatatlan diáira mert Márk rögtön másnap figyelmembe ajánlotta Kovács Zsolt hacktivitys előadásának “diasorát”, hogy na azt nézzem meg. Azóta keresem az állam, mert mind információban (téma: social engineering), mind kinézetben (Apple Keynote) visz mindent, mint a kamion az autóskártyában.

azért közbeszúrnám, hogy Bodó Balázs diái, amitől szintén oda meg vissza voltam, PowerPointban készültek; hatásos fekete háttér + egy kulcsszó fehérrel prezit mindenben lehet csinálni, úgy tűnik

Ráadásul Kovács Zsolt megemlít olyan nagy paranoid igazságokat, mint “biztonság = illúzió” illetve “a leggyengébb láncszem az ember”, amiket a maces szubkultúrában nem szoktak mondani. Megtekintésre ajánlott.

5 Comments

  1. Szabby wrote:

    Szép, szép ez a QuickTime prezentáció, ellenben a csilivilinek meg is van az ára: kötve hiszem, hogy a pörgő-forgó/beúszó/egyéb effektes slideok mellett tudnék figyelni az előadásra, és ez baj. Mert ha én a pörgő képekre figyelek, és nem arra, amit mond, akkor ennyi erővel maradhatnék otthon és nézhetném a Minimaxot.

    Nehéz eltalálni az arany középutat, mert a brutálisan egyszerű Bodó féle slide tényleg tök jó, de lehet, hogy egy picit azért lehetett volna csicsázni (de nem tudom hogyan :))

    Thursday, June 1, 2006 at 18:40 | Permalink
  2. Kelt wrote:

    A pörgő cucc nekem is feltűnt, de a képek alapján pont az ismert elemekről - számítástechnika története, első személyi számítógépek - van szó közben. Legalábbis nagyon remélem, mert új dolgokat mondani tényleg szerencsétlen ilyen diákkal a háttérben.

    Sajnos a hangsávról lecsúsztunk, pedig régebben fent voltak ezek is a hacktivityn. Tisztán emlékszem, hogy a jogvédős vitát meg is hallgattam. (Szokás szerint nem szólt semmiről.)

    Thursday, June 1, 2006 at 20:40 | Permalink
  3. mark.hu wrote:

    Mivel láttam egy másik konferencián (VII. GNU/Linux Konferencia) élőben is az előadást, ezért elmondhatom, hogy a sok kép csak pörgőssé tette az egyébként unalmas “számítógép története” részt.

    Friday, June 2, 2006 at 06:01 | Permalink
  4. Kedves Kelt, Szervusz Márk!

    http://www.a4applecenter.hu/?c=okt&i=20060728_1800&e=Információvédelem

    Szivesen adok gondolatébresztőt, de én is aktivitást várok el cserében. A helység 15 fős, kifejezetten inspirálóan hat sok új ember jelenléte. Remélem megfelel az időpont és a helyszín is.

    Saturday, July 15, 2006 at 21:32 | Permalink
  5. Kelt wrote:

    Kedves Zsolt,

    az időpont biztosan megfelel, arra pedig van időm, hogy kerítsek pesti szállást. Mindenképpen igyekszem elmenni, köszönöm, hogy szóltál.

    Sunday, July 16, 2006 at 20:57 | Permalink

2 Trackbacks/Pingbacks

  1. Worldshots on Saturday, June 3, 2006 at 00:46

    Kovács Zsolt adatbiztonság előadása…

    Kovács Zsolt korábban emlegetett Adatbiztonság, Social Engineering előadását megtaláltam végül, igaz nem azt a videóanyagot, amit a Hacktivityn rögzítettek, de a tartalom azonos.

    NIIF video on demand portál

    Címkék:  ……

  2. Worldshots on Monday, July 17, 2006 at 08:51

    Információvédelem előadás…

    Kommentben hívták fel a figyelmemet, hogy július 28-án az A4 Apple Centerben Kovács Zsolt tart előadást információvédelemről és social engineeringről. Jelentkezni az előadás lapján lehet.

    korábban:  WS - Kovács Zsolt adatbiztonság …