Skip to content

Források 3. - Cheap Truth

Gyilkosság lenne egy írásban összefoglalni négy év SF kritikájának, popkultúrájának történéseit. Nem is a forrás kimerítő bemutatása következik, csak valami kedvcsinálóféle. Erre tovább a szövegekért: Cheap Truth archívum.

A Cheap Truth (továbbiakban CT) története 1983-ban kezdődik, ekkor jelenik meg Vincent Omniaveritas szerkesztésében az első szám. A zine maga kétoldalas, ebbe pont belefér egy hosszabb előszó a SF hanyatlásáról, majd’ egy oldalnyi elrettentő példa frissen megjelent művekről, egy top tíz és az impresszum. Punk irodalomkritika a javából.

CHEAP TRUTH On-Line, 809-C West 12th Street, Austin, Texas 78701. Editing: Vincent Omniaveritas. NOT COPYRIGHTED. Data pirates, start your engines! “SERVING SF THROUGH SAMIZDATA”

A gárda a későbbiekben bővül, megjelennek egyéb álnevek is (a kedvenc: Sue Denim). Még később bekerülnek a “lapba” az álinterjúk; H. P. Lovecraft-et, Raymond Chandlert és az utolsó számban magát Vincent Omniaveritast kérdezi meg a science fiction állásáról a CT névtelen stábja. A pár mondatos kritikák helyét a Hugo és Nebula díjak odaítélése feletti elmélkedés - és a díjazottak szétkapása - részletes könyvismertetők és a science fiction nagyjaira való reflektálás veszi át.

És ki ne felejtsük a legfontosabbat, a CT körül kialakul az a kör, akit először a Mozgalomnak később cyberpunkoknak neveznek. Az ő írásaikról is szól, a tisztességes kortársi kritika hangján, a lap.

There is little true anger in NEUROMANCER or in punk rock. The rest is posturing, and finally rings hollow. Even NEUROMANCER’s last sentence, “He never saw Molly again,” echoes the older tough-guy postures of Chandler, whose first novel, THE BIG SLEEP, concludes, “All they did was make me think of Silver-Wig, and I never saw her again.” Uh-huh. Gimmie a sim-stim, Fred. And double on the ennui.

Dicsérik a Neurománcot, majd pár számmal később megállapítják, hogy A vér zenéje a jobb a kettő közül. Kinevetik A hajnal bolygó robotjait, mint gyenge próbálkozást a szexi új nyolcvanas évek beépítését a klasszikus robotos scifibe. (Mellesleg kitalálják, hogy az Alapítvány és a Robotok vonal összekötése a cél, de a témára borítsunk inkább fátylat.) És nem tudnak nem felnézni az önmagát kultfiguraként kitalált Clarke-ra.

[Martin] Gibson is an internationally famous British SF writer of an extrapolated 1990’s. He has the sort of bestseller status and critical attention that must have seemed pure fantasy to Clarke’s fellow SF scribes of the ‘50’s. Gibson writes “novels of space travel” and popular science journalism. He begins as almost a figure of fun: fussy, overimaginative, constantly teased by arrogant know-it-all technicians. But as the book develops, Gibson’s role becomes crucial: the role of the man in the middle, the irreplaceable interpreter, between powerful but mute scientists and an equally powerful but ignorant lay public.

Írják Clarke The sands of Mars-áról, illetve arról, hogy ez mennyiben az életútjának irodalmi előrevetítése.

Beszólás, megkérdőjelezés, borotvaéles kritikai megjegyzések, olcsó és nem annyira olcsó igazságok, és a háttérben megszerveződő Mozgalom. A zine 1986-tal múlik ki, amikor már a Rolling Stone is ír a CT-ről. Elmúlt az underground varázsa, mainstreamben - például Mississippi Review 47/48 - folytatni a science fictionről való beszédet.

Most már tényleg menjetek, és olvassatok bele.

(Jön, jön, jön - Pat Cadigan: Ten Years After, illetve várom az ötleteket, hogy kit kell megölni a Time magazin CP számáért szerintetek. Egyelőre még megjelenési évszámom sincs hozzá.)