Skip to content

Gyors pizza és sumér hackerek

Snow CrashMegjelent egy - megkésett - Snow Crash recenzióm a Debreceni Disputa októberi, internet témájú számában. Minekutána a Disputa és a WS olvasótáborának az átfedése minimális, az írást feltettem ide is. Az ugrás után kezdődik, az ismeretterjesztő szómagyarázat itthon kimarad.

A Disputa megvásárolható bármely könyvesboltban, feltéve, hogy az Debrecenben van. A következő szám megjelenése után pedig ingyenesen letölthetővé válik. Az eddigi számok között itt lehet tallózni.

Gyors pizza és sumér hackerek

A hazai science fiction színtér mindig divatos kis késéssel reagál az új szerzőkre, új áramlatokra. Még bőven William Gibson kiadásával foglalkozott – az életművet teljessé tevő utolsó fordítás tavaly jelent meg a Galaktika gondozásában, a Spook Country (Kémország) pedig pár hete jelent csak meg angolul –, mikor már rég Neal Stephenson lehetett volna a téma. A steampunk mellett lényegében elhaladt a magyar SF-recepció, valószínűleg Lemet vagy Asimovot olvasott helyette. Warren Ellis harmadik generációsnak is bátran nevezhető Transmetropolitanja sem kapta meg a megérdemelt figyelmet, de ezt akár a graphic novel műfaj egészéről is kijelenthetnénk. A helyzet évről évre javul, Robert Charles Wilson Pörgése abban az évben jelent meg magyarul, amelyben megkapta a science fiction világ legrangosabb díját, a Hugo-t, de pótolnivaló akad bőven. Ilyen hiánya a magyar SF kiadásnak Neal Stephenson életműve.

Stephenson, a science fiction aranykorának nagy alkotóihoz hasonlóan, részben a természettudományok felől érkezett a SF-hez. Az egyetemen előbb fizikát, később földrajzot hallgatott. A legendák szerint a váltás hátterében az állt, hogy az utóbbi szakon több időt tölthetett az egyetemi nagyszámítógépek használatával. Az informatikai kötődés érezhető későbbi fikciós és nem fikciós műveiben is. Első sikert hozó könyve, a Zodiac egy Boston környéki ökokatasztrófát háttérként használva szól a környezetvédők és a szennyező cégek harcáról, eltussolási kísérletekről és természeti következményekről. Ezt követi a cyberpunk második hullámának alapregénye, jelen recenzió tárgya, az 1992-es Snow Crash. Egészen 1999-ig nem jelenik meg új regénye, közben viszont kétszer is megpróbálja megírni A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetének informatikára hangszerelt verzióját. Az első ilyen esszé a Wired-ben, a technológiai kultúra mérvadó amerikai lapjában, jelent meg Mother Earth Mother Board (Földanya Alaplap) címmel, amelyben a FLAG Föld körüli távközlési kábel fektetésének apropóján, és a szárazföldre lépési pontokat felkeresve elmélkedik a szerző a mindenkori technológiai gócpontokról, a tudomány fejlődéséről és a globális távközlésről. A második az operációs rendszerek és interakciós sémák történetét veszi végig a teletype-tól a szabad Linux kernelre épülő operációs rendszerek 1999-es állapotáig. 1999-től tart az érett Stephenson nagyszabású projektje, a Cryptonomiconnal kezdődő és másik három regénnyel folytatódó hacker családregény megalkotása.

A Snow Crash két ok miatt is jókor érkezett 1992-ben. Egyrészt ekkorra a cyberpunk irányzat első nemzedéke kezdett kifáradni, az általuk teremtett mozgalom pedig megindult a sablonosodás útján és Gibson-epigonok árasztották el a színteret. Levis Shiner a New York Times-ban megjelent Confessions on an Ex-Cyberpunk (Egy egykori cyberpunk vallomásai) cikkel búcsúzott a cyberpunktól, a másik „alapító”, Bruce Sterling pedig a Cyberpunk in the Nineties-ban (Cyberpunk a kilencvenes években) mondott le a mozgalomról. Ideje volt, hogy új vér kerüljön a cyberpunk ember-gép ereibe. Másrészt a cyberpunk mint nem irodalmi mozgalom megállíthatatlanul elindult hódító útjára az eredeti tagok akaratától teljesen függetlenül. Az 1989-től Mondo 2000 néven – korábban Reality Hackers, még korábban High Frontiers – megjelenő magazin köré csoportosultak az informatikai értelmiség misztikumra fogékony tagjai, az erős gépekről és virtuális valóságról álmodó médiaművészek. Technohívő New Age tömegek vártak az új irodalomra.

A Snow Crash tehát a legjobbkor érkezett, Stephenson pedig szórakoztatóan értelmezte újra a cyberpunk klisékké szilárdult elemeit. Néhol egyértelműen szembe is fordul a Gibson Cyberspace-ciklusából származó, kanonizáltan cyberpunk sötét jövővel. Ahogy a Mozgalom átértékelte a science fiction névből a science szót, ahogy a természettudományos pontosságot lecserélték a társadalomtudományi trendekkel való játékra, úgy hagyja háta mögött az élhetetlen, piszkosszürke, mamutcégek által dominált jövőképet Stephenson. Míg Gibson világában az ember törvényen kívüli szabadúszó „vállalkozó”, megfigyelt céges állampolgár vagy egy lepukkant külvárosi banda szimstim függő tagja lehet, a Snow Crash jövőjében van hely az igazi, hús vér – illetve figyelembe véve a világ képregényességét: tus vér – szereplőknek. Tegyük hozzá rögtön, nem reálisabb ez a világ, mint a Sprawl vagy az orbitális pályán keringő emberlakta konstrukciók, csak közelebb van hozzánk, több kulcsunk van a megfejtéséhez. Nem kell gondolatban átélnünk a totális atom- és információs háborút, a lovak kihalását, a nemzetállamok felbomlását, vagy legalább értelmetlenné válását ahhoz, hogy bele tudjunk helyezkedni a korhadó megapoliszok lakóinak mindennapjaiba. Eleve a városok sem korhadnak, a gibsoni cyberpunk ikonikus „high-tech lowlifes”-ja helyett csak valamiféle középértékekkel találkozunk, mintha lakóparkokra esett volna szét a világ.

A történet helyszíne a közeljövő Amerikája. Hangsúlytalanná váltak az államok, széthullott az államigazgatás, a rend látszatának megtartásához elengedhetetlen funkciókat cégek biztosítják. A Kongresszusi Könyvtár fuzionált a CIA-vel, úgyis mindkettőnek az információ a profilja, és a legtöbben úgysem tudták már, hogy mi az a „kongresszus”. A korábbi állami fenntartású autópályák kereskedelmi útként, megfelelő, célcsoportra lebontott üzleti tervekkel üzemeltek tovább, a hadsereg őrző-védő cégekké alakította magát. Szövetségi államok helyett FAKÁJ-okban (Franchise-Alapú Kvázi-Állami Jogalanyokban) laknak az emberek, amelyek viszont kiszámíthatóan ugyanolyanok, bármelyik megvalósításba tévedjen is be az arra járó. Nevük nincs is ezeknek az államocskáknak, csak számuk, kényelemhez szokott, egymással ugyancsak felcserélhető lakosságuk, bérelt rendőrségük és ezzel bérelt nyugalmuk. Léteznek még városok, de ott csak a bevándorlók és az utcák népe él, illetve az „okos fiatalemberek, mint Da5id és Hiro, akik vállalják a város kockázatait, mert szeretik az izgalmat, és bírják a terhelést” (182.). A régi világból egyedül a posta maradt meg, de az is átformálódott önmaga paródiájává, csak az Amerikai Egyesült Államok FAKÁJ-on, azaz Fedlanden belül működik. Így pedig lényegében értelmetlen.

A világ tehát egy liberális álom képregény kiadása a végletekig eltúlozva. A cyberpunk eltávolítható, kezelhető, a posztmodern felől megközelíthető antiutópiája helyett harsány, szórakoztatva ijesztő görbe tükör. Nem a nagyvállalatok szabadultak el – illetve azok is, de nem világformáló erőként –, hanem az emberi lustaság és kényelemigény. Sok perspektívát ez a jövővariáns sem kínál.

A fizikai valóságban létező helyek mellett komoly szerepe van a történetben a Metaverzumnak is. Nem újdonság a számítógépes hálózatok által megkreált virtuális valóság a cyberpunkban, de Stephenson az első, aki a jövő technikájának művészi megteremtése helyett – gondoljunk csak Gibson mátrixára és a leírására használt szinesztétikus beszédre – a jelen állapotból interpolál. A Metaverzum topológiája épp ezért eltér a szabályos, kocka alakú, rácspontokkal tagolt gibsoni mátrixtól. Az alakja tökéletes gömb, hasonló tárul elénk, ha az Internet térképére nézünk, alapjául pedig a kettes szám szolgál, amire természetesen magyarázatot is kapunk: „Itt a 2 az egyetlen fontos szám, mert ennyi számjegyet képes felismerni egy számítógép. Az egyik a 0, a másik az 1. A hackerek rögtön felismernek minden számot, amelyet létre lehet hozni a kettesek fetisisztikus összeszorzásával, esetleg levonva egyet az eredményből” (28.).

Hasonlóan megkapó, amit a Metaverzum tengelyét képező Utcáról megtudunk. Nincs fizikai szimuláció, a felhasználók avatárjain át lehet sétálni, mert túl sok gépidőt venne igénybe minden avatár helyének a kiszámolása. Hack az egész, a szó nemes értelmében. Természetesen kész sincs, a Belvárosból kifelé haladva fogynak a házak, egyre kisebbek lesznek az épületek, eltűnnek a neonreklámok, majd elérkezünk a Metaverzum nagyobb részét kitevő sötét semmiig. Pezsgés, üzletek, reklámok csak a belépési pont közvetlen környékén vannak. Nem egy készre szabott, kialakult virtuális valóság a Metaverzum, hanem a hackerek olyan játéka, amely félkészen bár, de már eljutott a felhasználókhoz, üzletemberekhez. Jellegét tekintve leginkább a dotkom lufi kipukkadása előtti internethez hasonlít.

Ha pedig, és itt a regény engedelmeskedik a mesei logikának, a Metaverzum egyik központja a hackerek és felhasználók találkozópontja, akkor a másik „póluson” található a „gonosz főhadiszállása”, a titok, amit „jobb lett volna sötétbe takarni”. Ott vannak zárt épületben L. Bob Rife neurovírust tenyésztő laborjai, melyeket nem fekete jég véd, csak néhány biztonsági program és a teljes váratlanság.

A „gonosz főhadiszállásával” pedig el is érkeztünk a regény szereplőihez és a konfliktushoz. Utóbbival egyszerűbb a dolgunk, a képregényességből kifolyólag egy célja lehet a hősöknek: a világ megmentése. A Snow Crashben a világot L. Bob Rife, „a sávszélesség ura” akarja saját domíniumává tenni, az embereket rabszolgasorba dönteni és úgy általában kényúrként uralkodni felettük. Céljai eléréséhez a sumérok elveszett neurolingvisztikai tudását, egy „kiolvasztott” neurolingvisztikai vírust akar előbb az infokrácia tagjaiba, később a lakosságba juttani. A vírus képes a metatérben számítógépvírusként terjedve megfertőzni a számítógép gyanútlan használóját, és képes biológiai vírusként egy drogba ágyazva terjedni. Tökéletes fegyvere az információs és biológiai hadviselésnek, és a legkomolyabb próbája az olvasó elszántságának. Érezhetően itt hagyta el Stephenson az informatika, a hackerkultúra, a cyberpunk irodalom és a sumér legendákról összegyűjthető információk jelentette biztos talajt. Ha a számítógépből emberbe bújó vírus – ami kínosan eszünkbe juttatja, hogy a magyar kabarékban hányszor sütötték el ezt a poént – nem teszi hiteltelenné a regény világát, nem zökkent ki a történet jelentette metaverzumból, akkor a Snow Crash működőképes, szórakoztató történet. Ellenkező esetben átsoroltatik a Brian Aldiss-i értelemben vett - tömegigényeket kiszolgáló, irodalmi és tudományos szempontból kevéssé igényes - sci-fi kategóriába.

A világuralomra törő, sci-fisen elvetemült - gondoljunk csak a végeérhetetlen Flash Gordon franchise Ming császárára - antagonistához nem illenek a cyberpunk lecsúszott hőstelen hősei, élettelibb, képregényesen pimasz karakterekt hív életre Stephenson. A világ megmentésére YT, a gördeszkás futárlány és Hiro Protagonist, a pizzafutár, információgyűjtő, kardművész hacker hivatott. Segítségükre Enzo bácsi, a halálpontos pizzaszállításra berendezkedett maffia főnöke, Mr. Lee, a Hongkong diaszpóra hightechet kedvelő cégtulajdonosa és Hiro régi hacker ismerőse, Juanita siet. Ilyen háttérrel a pénz nem tényező, a technikai eszközök is rendelkezésre állnak, csak az a kérdés, sikerül-e időre összeilleszteni az információdarabokat, és kideríteni, mire készül Rife. Ehhez a hősök beutazzák az egykori Egyesült Államok területét, hosszú leckéket vesznek sumér történelemből és mitológiából, és mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szűnnek meg rendkívül lazának lenni.

E ponton ki kell térnem a fordításra. Kodaj Dániel remekül oldotta meg a szereplők beszédének magyarra ültetését. YT, a gördeszkás futár a pesti biciklisfutárok nyelvén szólal meg, frissen és pimaszul, ahogy a karaktertől elvárható. Hiro hacker beszéde talán egy árnyalatnyival haloványabb, de még mindig meggyőző, városias. A verőemberek, a zsaruk és Rife aduja, az aleut származású Raven/Ravinoff, nyelvezete pedig csak színezi a két főhőssel megteremtett szlenges, fiatalos atmoszférát. Azt az atmoszférát, amelyet néhol kikezd Stephenson túlzott hajlandósága a magyarázásra. Ez főleg Hiro és a könyvtáros szoftver beszélgetéseinél jellemző, ám mégis erős jellemzője a regénynek.

Az eddigi pozitívumok mellett egy ok van, ami miatt el lehet, el kell marasztalni a Snow Crash magyar kiadását, ez pedig a tördelés és a lektorálás. A szöveg egészen biztosan nem látott tördelőszerkesztőt, erről árulkodnak az egymásra lógó szavak és a néha teljesen szóköztelen mondatok. A lektorálás elsietettségére pedig abból lehet következtetni, hogy a fordító által, Nepp József iránti tiszteladásaként, Lusta Dickké átkeresztelt karakter két oldalon keresztül az angol eredeti nevén (Squeaky) szerepel.

Összességében a Snow Crash kellemesen pimasz, lendületes, mégis a sablon cyberpunk regényeken túlmutató történet. Újraértelmezi a cyberpunk írók kedvelt problémáit, és görbe tükröt tart az ekkorra már önértékelésében megrendült Mozgalom elé. Át is veszi a stafétát a science fiction megváltását tervezőktől, de a hackerek és a cyberkultúra nem posztmodernista fogyasztói – technopogányok, New Age hívők, stb. –számára új irodalmat is teremt. Megnyitja a műfajt a sekélyes, de tagadhatatlanul szórakoztató hackerfilmek felé azzal, hogy a számítógép metaforizáltsága megszűnik, reáliaként jelenik meg, illetve hogy a valóságban is elképzelhető szabályok szerint működő virtuális valóságot teremt, és előképül szolgál a társadalmi konfliktusok iránt érdeklődő post-cyberpunknak. Tiszteletadás és paródia Gibson Neurománca felől olvasva, kitörési kísérlet a Transmetropolitan felől visszatekintve. A műfaj olyan alapregénye, melynek nagyon kell várni a második, javított kiadását.

(Neal Stephenson: Snow Crash. Ford. Kodaj Dániel. Galaktika Fantasztikus Könyvek, Ulpius Ház – Metropolis Media, Budapest, 2006. 432 oldal, 2870 Ft.)

Irodalom:

  • Neal Stephenson: Mother Earth Mother Board, Wired, 1996. december, 4.12.
  • Neal Stephenson: In the Beginning…was the Command Line, 1999.
  • Lewis Shiner: Confessions on an Ex-Cyberpunk, New York Times, 1991. 07. 1., A17 
  • Bruce Sterling: Cyberpunk in the Nineties, Interzone 48, 1991 június
  • Vivian Sobhack: New Age Mutant Ninja Hackers: Reading Mondo 2000, in Flame Wars (szerk. Mark Dery), Duke University Press, Durham and London, 1994.
  • Mark Dery: Escape Velocity, Cyberculture at the End of the Century, New York, Grove Press, 1996.

5 Comments

  1. Paszternak wrote:

    Figyelmedbe ajánlanám, hogy mondott könyv a Librinél pl. a “Krimi, bűnügy” kategóriában szerepel. Ezt pusztán érdekességképpen.

    Köszönöm az ismertetőt, valószínűleg megvan a következő olvasmányélményem (illetve előbb pótolnom kell a Gépezetet ashamed).

    Saturday, November 17, 2007 at 05:56 | Permalink
  2. CDColt wrote:

    Komoly recenziót írtál, gratulálok. Nem volt rossz a könyv - még nyáron olvastam - de ar utolsó harmada már fájdalmasan lelassult. Összességében mindenkinek tudom ajánlani, Stephenson alapművet alkotott.

    Saturday, November 17, 2007 at 10:18 | Permalink
  3. @Paszternak

    Szerintem cseréld meg a kettőt. A Gépezet annyira nem jó, ha steampunk, akkor inkább a League of Extraordinary Gentleman képregény.

    (A krimi meg még mindig jobb, mint a szórakoztató irodalom > ifjúsági > scifi, fantasztikus, ahogy azt valahol láttam.)

    @CDColt

    Köszönet. Stephenson valamiért az ilyen befejezéseket szereti. De valószínűleg nem vagy egyedül az egyéb elvárásokkal, mert a szerzői honlapján hosszan magyarázza a bizonyítványát a befejezések miatt. :)

    Saturday, November 17, 2007 at 13:52 | Permalink
  4. greg wrote:

    egy hete egyfolytában késleltettem a cikk elolvasását a napi feed aprításban, mondván erre időt szeretnék szabi, nem 2 új kütyüról szóló bejegyzés között elolvasni. és megérte időt keríteni neki. teás bögre az egyik kézben, másik kéz a scroll bar-on :) én a részemről alig várom a következő olvasmány beszámolód.

    Friday, November 23, 2007 at 16:44 | Permalink
  5. Én csak most olvastam el a könyvet, és pár hozzáfűznivalóm lenne az írásodhoz: - a könyvnek kiváló a humora is, pl. a mentőcsónakos rész eleje már-már rejtői, na meg mekkora poén már a főszereplőt Protagonistnak hívni :-) - Hiro beszélgetései a könyvtárszoftverrel nagyon hasonlítanak a Túl a kék eseményhorizonton-ban a főhős beszélgetéseire a “tudományos program”-jával, szerintem nem véletlenül - YT eléggé emlékeztet a Virtuálfény női főszereplőjére - A Lucifer sárkányának Új Velencéje pedig a Snow Crash flottájára

    Thursday, May 29, 2008 at 00:00 | Permalink

2 Trackbacks/Pingbacks

  1. Metaforától a marketinging - Worldshots on Friday, December 7, 2007 at 23:00

    […] 1992-ben járunk, Neal Stephenson a Wired újságírója megírja a Snow Crasht. (Angol kiadás van még a magyar piacon is, magyarul a Galaktika adta ki, recenziót pedig még én is írtam róla.) […]

  2. Hackeriáda az OIK-ban - Worldshots on Thursday, March 27, 2008 at 22:38

    […] Az eredeti alkotók egy része ‘92 környékére el is fáradt, úgy érezte, hogy közhellyé vált a CP, továbbá a mainstream ellepte a szcénát, az undergroundság elmúlt, ésatöbbi. Stephenson Snow Crash-e amúgy ugyanebben az évben jelent meg, nem fáradt, remek képregényes alapon szétesett világot és szuperkúl szereplőket mutat be. (ismertető) […]