Skip to content

Metaforától a marketinging

avagy mit mondtam a meetupon

Tartottam egy közepesen végigrohant, szétesett előadást a Newtech Meetupon. A diák megosztása helyett, amik amúgy is kint lesznek az esemény oldalán, inkább vázlatot írok, a nagyobb dicsőségért. Elemzésről lévén szó, legyen itt egy spoiler alert.

Ókori görögök

Ha Lukianoszig nem is kell visszamenni minden egyes esetben, a Frankensteinig érdemes. Ott szerepel először a science fictionnel rokonítható módon a teremtett intelligenciától való félelem, amit aztán a SF következő száz évében nem sikerül levetkőzni. Elég arra gondolni, hogy Asimov egy életművet írt abból az ötletből, hogy ‘mi lenne ha a robotok mégse tudnának csak úgy simán fellázadni ellenünk’. A nagy kanonikus SF alkotások nagyrészt foglalkoztak ezzel a kérdéssel, a Dűne univerzumában a Butleri Dzsihád után megállapodnak, hogy gondolkodó gépet nem építünk még egyszer; az Űrodüsszeia számítógépe megpróbálja kiiktatni a legénységet, és így tovább. A Frankenstein probléma az SF rákfenéje.

Mellékszál: az mindenkinek megvan, hogy Frankenstein a doktor volt, a lény sosem kapott igazi nevet?

Cyberpunk előképek

Legalább a James Tiptree Jr. nicken író Alice Bradley Sheldonig illene visszamenni, akinek a The Girl Who Was Plugged In novellája/kisregénye szépen rímel Gibson világának egyes elemire vagy a Ghost in the Shell 2: Innocence húsbábos jeleneteire. Szerencsére hacker témába vágó írását nem ismerem, így kezdhetek pár évvel később.

Másik kézenfekvő kezdési pont a The Shockwave Rider 1975-ből. Van benne gonosz - de legalábbis gyanúra alapot adó tervekkel rendelkező - kormányzat, ami olyan toposza a következő huszoniksz évnek, mint Frankenstein szörnye volt az aranykornak. Aztán van benne a kor technikájának megfelelő, telefonba, nyilvános terminálba hosszú parancsokat beütő hacker, Nick Haflinger. Ez a figura azért is érdekes, mert a kormányzati backdoorokat használja. Ismeri a rendszert, tehetsége van hozzá, használja.

Az én kedvenc belépési pontom a mesében Vernor Vinge True Names című kisregénye. (Van belőle kalóz verzió, a pénzért kapható kiadás pedig tartalmaz egy raklap remek tanulmányt.) A hackerek MMORPG jellegű világban találkozgatnak, a bejutás sorba kapcsolt proxykon áthaladva történik, részben rutinból, nem tudatos cselekvéssel, részben pedig ebben a fantasys 3D környezetben navigálva. A vonatkozó szövegrészlet valahogy így hangzik:

The correct path had the aspect of a narrow row of stones cutting through a gray-greenish swamp. The air was cold but very moist. Weird, towering plants dripped audibly onto the faintly iridescent water and the broad lilies. The subconscious knew what the stones represented, handled the chaining of routines from one information net to another, but it was the conscious mind of the skilled traveler that must make the decisions that could lead to the gates of the Coven, or to the symbolic "death" of a dump back to the real world.

De még legalább ezer helyet lehetne hozni a szövegből.

A True Names hackereiben az is gyönyörű, hogy rendes becsületes számítógépes bűnözők, egy való világbeli és egy hálózati identitással. A kettő összekapcsolása végzetes következményekkel járhat számukra, például számon kérik rajtuk az államból kiépített pénzeket. A regény tartalmaz némi Frankenstein motívumot is, a levadászandó gonosz egy elszabadult kormányzati projekt, egy MI.

Istenigazából cyberpunk

Gibsonnal kezdődik 1982-vel, amikor az Omni magazinban megjelenik az Izzó króm című novella. (A magyar fordítása - ha máshol nem, itt megvan - közepesen rossz, cserébe angol eredetit nem igazán láttam mostanában a polcokon.)

Az összes később közhellyé váló CP jellemző megvan benne. Chiba City, elektromos protézisek, fiatalon (28 év!) lecsúszó hackerek és a mátrix nevű 3D-ben navigálható internetszerű környezet. Szoftverekkel leginkább tokozva, cartridge-be, mikroszoftba építve találkozunk, ezek a figurák mégis mindig gépelnek, igen bőven paraméterezhetőek a polcról leemelt vírusok meg JÉGtörők.

Persze kicsinyes dolog ilyesmit számon kérni Gibsonon, nem az IT felől érkezett hálistennek az irodalomba.

A forradalom a Neurománccal folytatódik - ebből a harmadik, Szukits-féle kiadást érdemes beszerezni, az a legjobb szövegváltozat - 1984-ben. Még több, még szürkébb szereplő. Az Izzó krómban sem volt könnyű eldönteni, hogy az erkölcstelenül szerzett pénzt lenyúló hackerek bűnt követnek-e el, a Neurománcban már teljesen esélytelen. Nincs hős, akivel azonosulni lehetne - ez teljesen kikészítette a műfaj nagy öregjét, Brian Aldisst - jobb híján Casenek és csapatának szurkol az ember, de csak mert az ő válluk felett lebeg a kamera, meg mert hátha sikerül valami emberit kihozni a srácnak a kapcsolataiból. (Nem.)

Az identitások furcsa módon nem válnak szét Gibsonnál, Automatic Jacknek nem ismerjük a polgári nevét, Henry Dorsett Case-t pedig mindenki Case-nek szólítja. Igaz hatóság sincsen, ami nyomozna utánuk, ha valamit rosszul csinálnak, akkor a másik banda lelövi őket, vagy megsüti az agyukat egy fekete JÉG. Tiszta sor.

Bobby cowboy volt. Az emberiség elektronikusan kiterjesztett idegrendszerének tolvaja, betörő, aki adatokat és bitekké konvertált készpénzt lopott a túlzsúfolt hálózatból – a kibernetikus űrből, melynek napjai, az elképesztő sűrűségű adathalmazok, magasan felettük pedig a cég-galaxisok és a katonai rendszerek spirálkarjai tündökölnek. (Izzó króm)

A gibsoni művek szépsége abban rejlik, ami miatt a fenti szövegrészlet is lenyűgöző. Mihelyt a mátrixba váltanak a szereplők, a nyelv változik, szinesztetikussá válik, a számítógépes hálózat az új eszközök gyönyörű metaforájává válik. Mondtam, hogy nem IT-s.

Mellékszál: a magyarban JÉG-ként szereplő valami az “jogosultság-ellenőrző és behatolás-elhárító gátelektronika”, ez az eredetiben ICE azaz “Intrusion Countermeasures Electronics”

Közjáték

Közben nőtt, nődögélt a számítógépes underground. Virágoztak a BBS-ek és a rendőrfőnökök fejei, ez utóbbi eredménye volt az 1989-es crackdown. Letartóztattak hackereket és phreakeket, elvittek gépeket, beperelték a Hacker Manifesto szerzőjét The Mentort, aki, csavar a történetben, nem is volt igazi hacker, csak LoD közeli ember. Az akciót felzúdulás követte, ezt az Electronic Frontier Foundation megalakulása, azt pedig Bruce Sterling dokumentumregénye a Hacker Crackdown, amit mostanság Cory Doctorow olvas fel podcastként.

Képregényes világvége

1992-ben járunk, Neal Stephenson a Wired újságírója megírja a Snow Crasht. (Angol kiadás van még a magyar piacon is, magyarul a Galaktika adta ki, recenziót pedig még én is írtam róla.)

Az identitások ebben a szövegben sem válnak szét, Hiro Protagonistot mindenki ezen a néven ismeri. (Igaz az egzisztencia már más-más a két helyen.) Szétválnak viszont a virtuális világok. Jól elkülöníthetően létezik a felhasználók által igénybe vett Metaverzum, ahová lehet menni találkozgatni, ahol dolgozni lehet, ahol hackerek és nem hackerek szocializálódnak, és a Metaverzum gépháza, amit 2D-ben, parancssorban lehet piszkálni. Az egyik olyan, mint a Second Life, a másik mint egy szép parancssor. Hacker pedig az az ember, aki az előbbiben szinte bármit el tud érni, mert az utóbbi világot töviről hegyire ismeri.

Az identitás és az egzisztencia annyira különvált viszont, hogy erre még a narrátor is felhívja a figyelmet. Hiro kardművész, pizzafutár, partiszervező a való világban, de szamurájherceg a Metaverzumban, mert részben az ő kódjából áll. Félig-meddig mellékszál, de Hiro kapcsolati hálója is iszonyatosan erős a hacker múltnak köszönhető, de nem igazán használja.

Stephensontól érdekes még a cypherpunk ihletésű hacker családregénye, a Cryptonomicon is. Épp csak annyira science fiction vagy cyberpunk mint amennyire a Trendvadász az. Viszont halomnyi linuxos utalás, finoman paranoiás titkosítási rendszer és cselek mögötti cselek szervezik a történet jelenben futó szálát, az Enigma és egyéb obskúrus kódolások feltörése pedig a múltbélit. Stephenson világteremtő erejéről annyit, hogy hosszú percekig gugliztam a Galvanick Lucipher után, míg el nem hittem, hogy olyan tényleg nincs.

Közjáték

Wargames video boxA nyolcvanas évekből a kilencvenesek megörökölték a hackerfilmek előképeit. Olyan remek darabokat, mint a WarGames vagy a Tron. Az előbbi remekül behozza a thrilleres hangulatot úgy, hogy a Frankenstein vonalból épp csak egy kevés marad benne. A Tronban pedig ott a teljes 3D GUI és virtuális valóság őrület magja, épp csak kicsiben.

Ezekhez képest is erősen nyit a kilencvenes évek. Állami szintű titkosítási ügyek, markáns arcél, Robert Redford, mindez egy filmben, aminek a címe: Sneakers. Még sehol sincs a Mitnick-per, de a filmben szereplő szakemberek már social engineering segítségével hatolnak be épületekbe. Néhol egyenesen olyan, mintha a Hustle egy korai epizódját néznénk.

Ezután következik a Mátrixban számítógépes szuperhőssé nemesülő Keanu Reeves első belépési kísérlete a hacker mitológiába. A Gibson novellákból készülő Johnny Mnemonic címszerepében adatfutárt alakít öltönyben, túltöltve 320 gigabájt adattal. A film hacker szereplője igazából Jones, a katonai feladatokra felkészített delfin, ami merész dolog SF műtől, ilyet is csak Douglas Adamsnek volt pofája korábban, de a kötelező 3D-s interneten Johnny is navigál egy ideig. Remek illusztrációja a gibsoni világnak, egyszer mindenképp érdemes megnézni. Az internet például ilyen benne:

Internet 2021

A hackerfilmek igazi etalonja a Hackers 1995-ből. Eszméletlenül kúl szereplők, ezer jól hangzó, Phrack ízű álnév, SGI-sen animált törőprogramok, vezetékeken száguldó világító elektronok. A látványos hackerségen túl komoly gondot fordítottak a szubkulturális utalásokra is. A Hacker’s Manifestot olvassák a rendőrök, RISC-ről tárgyalnak fülledten erotikus pillanatokban, és a fiatal és plasztikázatlan Angelina Jolie megmutatja a közönségnek, hogy kell defacelni oldalakat.

Attacking the Gibson

A folytatás külön cikket érdemelne - valaki biztatott is rá, köszönet, keress meg mailben - ezért ismét csak felsorolok a teljesség igénye nélkül. Az iszonyatosan csinos Julia RobertsSandra Bullock személyiségét elcsaklizzák A hálózat csapdájában. Cselbe zárt csel mögé rejtett csellel iszonyatos pénzeket akaszt le John Travolta a Kardhalban. Kevin Mitnick letartóztatását újrajátsszák a Takedown-ban - és ebből kifolyólag kábé minden hackeres eseményen. Egy egész korosztály valóságról való elképzeléseit darabokra zúzza Keanu Reeves a Mátrixban, mellesleg rádöbbenti a hazai irodalmárokat, hogy popkulttal is lehetne foglalkozni.

Mellékszál: Wargames rajongóknak kötelező a DEFCON - mindenki megdöglikhal című Introvision játék. Nem minden nap lehet konzolszín monitor előtt ülve elpusztítani a földet.

Még mellékszálabb: az Introvision hozta össze minden idők leghackerjátékabbját, annak Uplink volt a neve.

És végül a hackerek magukról

Lassan elérünk a második évezredhez. Az utóbbi húsz évben mindenki hacker akart lenni, azt játszott, arról írt, annak látszott pedig… A sajtóban dolgozó kollégák és az infokrácia teoretikusai közben teljesen összekuszálták a szavak jelentésrétegeit. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy mit is jelent a hacker szó. (Mizrach megpróbálta 2000 körül, Himanen meg később. Jár a csoki.)

Szóval yk2+4 körül úgy gondolta néhány fehérkalapos, pen tester és egyéb biztonsági szakértő, hogy írnak ők is hackerregényt. Egy történetszálra felfűzött több író által írt novellafüzér lett az első Stealing the Network regény. Abban igazított el, hogyan lehet különböző feketekalaposokat felfogadva, átverve, láb alól eltéve iszonyatos összegeket összecsalni az interneten. A sorozat, a szerzők hitelességének hála, és a novellák egyenetlen színvonalának ellenére sikeres lesz. Ott szálltam ki a történetből, hogy négy kötet megjelent. Ebből egyet még magyarra is lefordítottak, lehetne rosszabb is.

A STN sorozat figurái szinte mind papírízűek de legalábbis egysíkúak. Társasági életük van, néhol még partnerük is, de főleg a munkájuknak, hobbijuknak élnek. Hitelessé a beszédmód teszi őket, az ‘atya úr isten, ezt én is mondhattam’ volna élmény az IT beavatottjainál egészen biztosan felbukkan. Izgalmas, hogy kódrészletek, státuszképernyők, tarkítják a szöveget és nem hatnak idegen elemként. (Ízelítőnek Fyodor fejezete erre található.)

Vége?

Most is úgy érzem kicsit, hogy csak végigrohantam a jelenségen. De legalább a linkek a helyükön vannak. Lesz még erről szó. Addig mondjátok mi maradt ki.

6 Comments

  1. Paszternak wrote:

    Köcce, jó volt! :) Talán annyit tennék hozzá, hogy ha a ‘95-ös ‘The Net’ című fimről van szó (gondolom igen), akkor nem az eszméletlenül csinos Julia Roberts játszik benne, hanem az eszméletlenül csinos Sandra Bullock. :)

    Saturday, December 8, 2007 at 05:53 | Permalink
  2. Tudtam, hogy meg kellett volna nézni imdb-n. :) Kösz, javítottam.

    Saturday, December 8, 2007 at 10:16 | Permalink
  3. doransky wrote:

    Ez jó volt.

    Saturday, December 8, 2007 at 19:00 | Permalink
  4. greg wrote:

    ez rendben volt. megint.

    Monday, December 10, 2007 at 01:05 | Permalink
  5. Köszönet, köszönet. Igyekszem. Ahogy állunk a következő téma a cypherpunk mozgalom története lesz a Disputában.

    Monday, December 10, 2007 at 01:47 | Permalink
  6. bb wrote:

    nagyon jó összefoglaló, fel is töltöttem vele az olvasnivalóim listáját. ilyet még :)

    Friday, December 14, 2007 at 17:08 | Permalink