Skip to content

Soksör könyvtár: Sosehol

Gyerekként könnyű azt játszani, hogy az egykori mocsárságára már csak nádfoltokkal meg közepén átvezető csatornával emlékező réten tömeggyilkos lakik. Esetleg titkosügynök. A lényeg, hogy semmiképpen ne legyen bakter. Az ember a mozdonyokba csak jóval később szeret bele, de ez most mellékszál. Aztán megnövünk, megszokjuk, hogy indiánok gitároznak a Centrumnál, vagy éppen Jézust kiabálnak a Deákon. Innen nehéz nyerni.

Lelövöm a poént, Gaimannek sikerül nyerni. A londoni irodali életbe, leginkább sehova se tartó kapcsolatba - és valószínűleg a zenélő indiánokba is - beleszokott Richard Mayhew kihagyva egy Igen Fontos Vacsorát segít egy Ajtó nevű sebesült lánynak. Döntését már akkor is logikátlannak érzi kicsit, de igazán csak akkor bánja meg, amikor az ismert szabályok szerint működő világból átjuk Lenti Londonba. Kezdetben nem igazán fekszik Richardnak a metrómegállókból, csatornákból, régi ködökből, a fenti London megváltozott jelentőségű részeiből és patkányokból összelegózott világ. Szerencsére csatlakozhat Ajtóhoz, aki arra próbál rájönni, ki gyilkoltatta meg a családját. Illetve azon is, hogyan tudná megúszni, hogy a Stan és Pan jellegű (apró izgága, nagy erős) bérgyilkospáros megakadályozza az ügy felderítésében.

Lenti London világában ráadásul teljesen normális, hogy a Blackfriars metrómegállón valóban szerzeteseket fognak találni, az Earl’s Courton az earl udvarát tartalmazó metrókocsikba lehet beszállni, Islingtonnál pedig a hasonló nevet viselő angyal lakik egy labirintus mélyén. Vagy akár az is, hogy a Belfast múzeum-cirkálón vásárt rendezzenek éjszaka, ahol információt zsebkendőre, Chanel No. 5 parfümöt pedig viszonylag jó állapotú hullára lehet cserélni.

Gaiman könyve egy lendületre, falnak vetett háttal, bögre teával elolvasható remek mese felnőtteknek. Szerencsére a féktelen konvergencia miatt van belőle képregény és tévésorozat is - ember legyen aki eligazodik közöttük - úgyhogy most megyek vissza olvasni.

Könyvészet: Neil Gaiman: Sosehol, Agave, 2480 forintok.

4 Comments

  1. csukkamaj wrote:

    Én is most olvasom,bögre meg minden. Épp jókor kommentelek be, mert idáig elég hiányosnak éreztem a könyvet, hiányosnak abban az értelemben, hogy mintha kellene bele még valami, amivel a felnőtt olvasókat is el tudja kápráztatni a könyv. Az atlantiszi bor jó húzás volt, meg a próba is: a barátom is én vagyok? a volt barátnőm is én vagyok? itt tartok most körülbelül, és várom a folytatást, abba sem hagyom, míg vége nem lesz.

    Tuesday, August 12, 2008 at 20:56 | Permalink
  2. Szerintem a felnőtteket a játék foghatja meg. Ezért linkeltem be a metrótérképet, mert abszolút ott van benne a Londonnal való játék.

    Kíváncsian várom, hogy értékeled a regény végét. Mindenképp írd meg.

    Tuesday, August 12, 2008 at 22:46 | Permalink
  3. csukkamaj wrote:

    Visszatértem:)És most, ha valaki nem szeretné megtudni a meccs kimenetelét, halkítsa le a készülékét:) A könyvön túlról már osztom véleményed “remek mese felnőtteknek”. Nálam ugyan nehezen idult be a történet, de annál izgalmasabb lett a vége. Egyik éjjel nem tudtam aludni, és akkor olvastam el a hátralévő 10-15 oldalt, és izgalmas, hogy épp így. Átjárások világok közt, végleges itt- vagy ottrekedés, ezek motoszkáltak aztán a fejemben. Meg hogy aki egyszer belekóstol valami Más-ba, aztán nem tud szabadulni már tőle, az élete az addigi kertek közt folytathatatlan. És milyen sokértelmű ez a visszatérés Lenti Londonba: a világ, ahol hős lehetsz, ahol evidencia a furcsaság, és minden dolog, esemény, tárgy mintha tízszeres energiával rendelkezne, ahol lehetőség van még akár a halálból való visszatérésre is, egyszer. De épp az első oldalak valamelyikén mondják Richardra, hogy “olyan vagy, mint egy ázott patkány” - és a lenti világ ilyen is. Ez nagyon tetszett, hogy úgy megy vissza, hogy igazából nem Alíz csodaországa várja őt, és nem is akar eleinte visszatérni: de egyszerűen nincs más lehetősége. A fenti világban nem találja a helyét, és mint a kiskacsa, azt, azokat követi, akiket először Meglátott, így nagy M-mel. Szóval..mese ugyan, de valóban győz-e a jó? Más szempontból Lenti London jutalom: a fantázia és a lehetőségek világa is - itt még bármi megtörténhet. De egyelőre nyirkos és hideg, Richard pedig egyszerűen ezt választotta: valahol élnie kell.. Neked mi a véleményed a végéről? Én is kíváncsi vagyok.:)

    Saturday, August 16, 2008 at 12:26 | Permalink
  4. Örülök, hogy végül tetszett. :)

    Több emberre elég eszképizmussal tudok lelkesedni a valódi világ helyett bármilyen rendű és rangú álmokat választó hősökért. Lenti London bármennyire szét is van esve sokkal izgalmasabb mint a Richard által ismert valódi világ. Még úgy is, hogy az angyal helyretételével - na szép, én is spoilerezek - csak egészen kicsit kerültek közelebb Ajtó apjának az álmához.

    Ami utólag nagyon tetszett, hogy megjelenik a mesében a kiszámítható való világban elérhető maximum is. Ha szorgalmas, szerencsés, stb akkor lehet olyan megbecsült gazdag ember mint Jess főnöke. Aki olyasmiket gyűjt, aminek a jelentőségéről fogalma sincs. Nem hiszem, hogy alternatíva a fenti világban maradni, eleve nem értettem, miért nem eszmélt rá korábban erre.

    Sunday, August 17, 2008 at 12:59 | Permalink