Skip to content

Két szép gondolat a MacWorldről

Véget ért a mise, nézzük mi volt a szentbeszédben.

Egy Szántó Gábor a rá jellemző éleslátással már megmondta az őszintét Twitteren: az Apple-t igen erőssé teszi, hogy saját akkut tud fejleszteni és gyártatni. Ha elhisszük a marketing szöveget a nyolc órás üzeimidőről és az ezer újratöltésről, akkor is menő. Ha viszont cinikusak vagyunk, illetve nem láttunk mAh-ban megadott kapacitást, és emiatt csak a felét hisszük el, akkor is menő. Ugyanez igaz a cellánként vezérelt töltésre és az egész történetre.

Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy a felhasználóknak csak jó, ha a többi notebookgyártó kénytelen lesz erős fejlesztésekbe kezdeni. Kilenc, hagyományos cerka alakú cellát cipelek, minden megoldás érdekel.

Kettő Az Apple megint eljátszotta, hogy a third parti fejlesztőktől innovál át ötleteket. Nem nagy dolgok, csak olyasmik, mint az eredeti dokumentummal kapcsolatot tartó és frissülő copypaste vagy a zavaró tényezőket kiiktató abszolút teljes képernyőre nagyítható alkalmazások. Az előzőért még járhat a pont, ha együttműködik a Nisus LinkBack technológiájával, de még így is ambivalensek az érzéseim.

A felhasználóknak jó lesz, kényelmes funkciókat kapnak. Az ezer éve Macre fejlesztő szoftverházakkal szemben viszont nem érzem teljesen tisztességesnek ezt a lépést. Szerencséjükre célszoftvereket fejlesztenek, a profik valószínűleg maradnak az eddigi eszközeiknél.

12 Comments

  1. Gazs wrote:

    object linking, nextstep 3, átadom a szót ősteveségének: http://www.youtube.com/watch?v=j02b8Fuz73A (18:48-tól van szó erről) amúgy a microsoft OLE-je is ugyanez pepitában, nem?

    Wednesday, January 7, 2009 at 00:45 | Permalink
  2. Ezek ilyen régi történetek. A Nisus is a kilencvenesek elején-közepén kezdte az ipart, amikor még volt a kólás ember Macintosha meg Steve NeXT-je egyszerre. Az Omni is írt még NeXTStepre szoftvert, azt hiszem pont az OmniWebet. A kiigazításért viszont köszönet, az érzéseim nem változtak jelentősen.

    Az OLE-ben ez szerintem nincs benne ilyen transzparens módon, de majd az okosak megmondják.

    Wednesday, January 7, 2009 at 01:15 | Permalink
  3. Félrebecsültem: “Paragon released Nisus 1.0 in January 1989, nearly five years after the initial work on QUED began.” (The Nisus Way)

    http://alt.cc/tnw/

    Wednesday, January 7, 2009 at 01:19 | Permalink
  4. Gazs wrote:

    Egy helyben toporgás és spanyolviasz van. 2005-ben a Linkback kapcsán foglalják össze a szitut: http://db.tidbits.com/article/8011

    Wednesday, January 7, 2009 at 01:21 | Permalink
  5. zsoltu wrote:

    sajna be kéne lássuk, az apple profi a dizájnban, de a holmijai egyre kevésbé takarják valóságban a pro kategóriát. egyszerűen sírok, hogy 2009-et kell írjunk ahhoz, hogy egy 17-es lób@szó laptopba beférjen 3 usb csatlakozó. mondom, három! nebaaa, de jó. és felárért lehet rendelni matt kijelzővel. azannya!

    ha jobs apó otthagyja az apple-t, a sok trendfejlesztő barom a samsung mikrohullámú sütő és a daewoo személygépkocsi közé fogja kormányítani az apple-t.

    egyetlen szerencséjük van a régi apple felhasználókkal, mégpedig hogy a windows láthatóan stabilan szar szoftver. ha lenne olyasmi, mint a 4-es nt volt, vagy meg tudnák közelíteni az amúgy elég ratyira faragott leopardot, istenre mondom, nem vennék több apple holmit.

    Wednesday, January 7, 2009 at 01:28 | Permalink
  6. bodzasfanta wrote:

    OmniWeb, OmiImage, OmiPDF. Ezek mind megjelentek NeXTStep-re és OpenStep-re is.

    De szerintem már csak az OmniWeb létezik (Azt is használja valaki egyáltalán?)

    Wednesday, January 7, 2009 at 12:07 | Permalink
  7. Gazs wrote:

    OmniWeb már elég régóta Webkit. Omni meg prodaktivitire feküdt rá teljesen. Pótolhatatlan!

    Wednesday, January 7, 2009 at 14:15 | Permalink
  8. neo_21670 wrote:

    zsoltuhoz hozzátenném, hogy nem vágom, miért kellene egy pro gépből huszoncsillió kábelnek kilógnia ahhoz, hogy hiteles legyen.

    “Az ezer éve Macre fejlesztő szoftverházakkal szemben viszont nem érzem teljesen tisztességesnek ezt a lépést.” - mi az a lépés, ami miatt nem voltak tisztességesek?

    Friday, January 16, 2009 at 14:57 | Permalink
  9. Gazs wrote:

    @neo_21670 ugyanaz a lépés, amit a Karelia Software-rel nem egyszer, hanem kétszer is eljátszottak. (lásd Watson vs. Sherlock, Sandvox vs. iWeb)

    Friday, January 16, 2009 at 17:34 | Permalink
  10. @Gazs

    A Konfabulatort és a widgetesedést akartam mondani, de ez se rossz.

    Friday, January 16, 2009 at 18:00 | Permalink
  11. Gazs wrote:

    A Konfabulátor nem ilyen egyszerű sztori, azt az ötletet még a System1 / Desk Accessories óta találják fel újra és újra

    Friday, January 16, 2009 at 18:09 | Permalink
  12. Ha az ötlet nem volt új, ugyanúgy melléfejlesztés volt. Hasonló volt az iPhonto 05 - Hexcat ViewIt hiszti, de azt én is túlzásnak éreztem. Bár a dizájn tényleg öö hasonló lett.

    Friday, January 16, 2009 at 18:15 | Permalink