Skip to content

Búváros Indiana Jones

Valamiért úgy alakult, hogy a hősök többnyire a tettek szőrösmellű emberei, a borostás világmegmentő, a percenként ezer golyót is kiköpő fegyverek tulajdonosai, nem pedig a szelíd filoszok. A büszke bölcsészek egyetlen szerencséje, hogy kitalálták a régészes kalandregényeket és filmeket. A műfaj szerencsére kimeríthetetlen, az Indiana Jones-féle egyetemi tanár-kincsvadász párosítás mellett van, unatkozó milliomos-kincsvadász, sőt tengerkutató-kincsvadász felállás is. Most az utóbbiról, Dirk Pittről lesz szó. És persze csalunk kicsit, Pitt az előtörténete szerint katonai pilóta is volt.

Clive Cussler könyveivel borzasztó Lap-ics kiadásokban lehet találkozni, abban a fajtában, amit saját jószántából maximum egy kéthetes nyírségi nyaralás előtt vesz az ember. Csúnya borító, nem sok jót ígérő szedés, és ha beleolvasunk, hamar kiderülhet, hogy a Dirk Pitt sorozat magyarul megjelent regényei még egy beépített játékot tartalmaznak: többnyire egészen gyászos fordításban láttak napvilágot, így lehet vadászni azokra a mondatokra, amiket teljesen félreértett a fordító. Az Andok-Andes jellegű helynévtévesztések levadászása, vagy annak a kitalálása, hogy mi lehetett eredetileg a “tengeralattjáró szendvics” (submarine sandwich). Ez persze további ponyva jelleget kölcsönöz a sztoriknak, na de eddig se Bulgakov helyett olvastuk.

Alien esztétika: StutzStutz: alien esztétika

A kezdő pittológusoknak azt is tudnia kell, hogy a történetek a legjobb indulattal is kiszámíthatóak. Körülbelül mindegyik regény azt a vonalat követi, hogy egy régen elsüllyedt, történelmi kincset tartalmazó hajó hirtelen fontos lesz valami aktuálpolitikai probléma miatt, ami természetesen elpusztulással fenyegeti a világot, például atomháború által. Pitt a kincs miatt keveredik a képbe, de felelős állampolgárként megmenti párszor a helyzetet, majdnem belehal a küldetésbe, meghódítja a négyszázadik oldal környékén az aktuális csinos tudósnőt, megszerez és a végén felmennek a betűk. A következő kötet elejéig még a világbéke is kitör, úgy hogy az amerikaiaknak legyen igazán jó. Ha ehhez Fidel Castróval kell kibékülni - az oroszok legnagyobb sajnálatára - vagy ha a japánoknak kell kicsit odamondogatni, hát úgy fog történni. A lényeg, hogy a végén Pitt valami különösen vizes helyen, borostásan, széttörve, egy újabb ritka amerikai veteránautó tulajdonosaként igya a koktélját.

Bár a fentiek alapján borzalomról van szó, a megfelelő stratégiával olvasva a Pitt könyvek hihetetlenül szórakoztatóak. A játék - a fordító figyelmetlenségeinek levadászásán túl - a részletesen elmesélt technológiák megismerésében, az elsüllyedt hajóknak való utánaolvasásban, és persze a minden regényben megjelenő régi amerikai vasak előtti tiszteletadásban rejlik. A régen elpusztult, eltűnt technológiák és a jelenkori problémák összekapcsolása ráadásul minden könyvben valami egyedibb húzással van megoldva, a lényeg tehát nem séma alapján készül.

me262Nicht gefingerpoken, angyal tolja!

A Wikipédia meglehetősen hosszú listát közöl a pittiádában előforduló márkákról és masinákról, így a ponyva részt megspórolva is bele lehet merülni egy kicsit Cussler világába. Tudtátok például, hogy a mára totál elfeledett Stutz volt Amerika első sportkocsi-gyára? Vagy, hogy Dolfo Galland szerint a Messerschmitt Me-262 úgy repült “mintha angyalok tolták volna”? Na ugye.

A sorozatból magyarul egészen biztosan megjelent az Emeld ki a Titanicot!, a Sárkány, a Szahara és a Cyclops, vaterán láttam másik két-három regényt, amik még nem voltak a kezemben. Emellett készült egészen parádés B film a Szaharából 2005-ben, beszerezhető a népszerű torrentoldalakról.

(Fotó: MGSPiller és sfsgth324)

One Trackback/Pingback

  1. Worldshots › Hova tűnt a jövő kultúrája? on Wednesday, January 6, 2010 at 00:45

    […] antagonista a huszadik század autóit gyűjtő oldschool náci. Ott már sírtam. Akkor inkább a Dirk Pitt regények, Studebaker meg Stutz abban is […]