Minden mindennel

Gondoltátok volna, hogy a füles bástyák - olaszbástya fedőnéven is emlegetik - feltalálásából közvetve következik, hogy van tévénk? Persze közben volt földmérés, ívlámpa, generátorok, de a lényeg, hogy ha nincs bástya, nincs este reciklált akciófilm.

Nem kell, hogy nekem elhiggyétek, az események fent csak felvázolt láncáról a James Burke fémjelezte Connections sorozatnak egy egész része szól. Az 1978-as BBC-s műsorban ilyen láncokat vesz végig Burke. Hogyan alakította át a társadalmat a kémény feltalálása? Miben hasonlít a holland fleute és a Boeing 747-es? A kapcsolat sosem közvetlen, mindig legalább négy-öt találmányon keresztül vezet az út, amik között lehetőleg több országnyi távolság is van.

Burke ismeretet is terjeszt és játszik is. Véget ér az egyik magyarázat és máris pattanunk a királynő ír földmérőitől a problémákkal terhelt korabeli hajósokig, hogy onnan a következő találmány kedvéért kontinenseket szeljünk át. Mi pedig ülünk, nézzük, és próbáljuk csaláson csípni a történészt, akinek még a trapézgatyát is elnézzük.

A sorozatból könyv is készült, ami megjelent magyar fordításban Kapcsolatok néven. Illetve van két évadnyi folytatása a kilencvenes évekből, de azok a részek már rövidebbek, kevesebb ugrással, így nem is annyira érdekesek.

6 Replies to “Minden mindennel”

  1. Ajánlott ismeretterjesztő sorozatok még:

    Tony Robinson (alias Baldrick a Fekete Viperából):

    The Worst Jobs in History s01-02 The Worst Christmas Jobs in History Crime and Punishment

    Terry Jones (Monty Python repülő cirkuszából):

    Terry Jones’ Medieval Lives Crusades Ancient Inventions Terry Jones’ Barbarians

    Adam Hart-Davis (őt idehaza nem ismerjük, amúgy vegyész):

    What the Ancients Did for Us What the Romans Did for Us What the Victorians Did for Us What the Tudors Did for Us What the Stuarts Did for Us

  2. @Lister

    Amennyiben viszont váltunk általános kultúrtörténetre a Burke-féle “innovációtörténetről”, akkor ragaszkodnék a Ráth-Végh életmű felemlegetéséhez is. :)

  3. Ókori és középkori kütyük az általam javasolt sorozatokban is akadnak. Amiért viszont ajánlottam őket, az a narráció. Mind 10 pontos. :-)

  4. megvettem, beleolvastam, kár volt, ugyanis a fordítás csapnivaló. innentől már csak rosszul jöhet ki belőle, de én egy ilyen vastag és tekintélyes(?) könyvnél nem tudok bizonyos felületességeket megbocsátani (a történelmi részről beszélek, a fizikához lövésem sincs). jó, persze, népszerűsítő meg minden, de ezek szerint ez a műfaj nem nekem való.

    azért most már végigolvasom. de ha valakinek kell, odaadom 4500ért (5100 volt). név és cím a szerkesztőségben.

Comments are closed.