Kapcsolná kérem a másik kimenetet?

audio_switcher

Megint a ‘jön a hülye az egzotikus vágyaival’ fejezet következik. Úgy jött ki a lépés, hogy három audioeszköz van a gépben: beépített hangkártya, egy Focusrite USB-s kártya és a podcastoláshoz, játékhoz használt USB-s füles. A legrövidebb váltási lehetőség ezek között, amit megtaláltam az a jobb klikk a hangerőszabályzóra, hangeszköz, valamelyik kijelölése és alapértelmezetté tétel. Ha egynél többször van rá szükség, akkor ez kényelmetlen.

Azt mondja ellenben a Google keresés hogy: van egy ingyenes, AudioSwitchernek nevezett alkalmazás, ami pont erre jó. Kattintásra feldobja az audioeszközök listáját, másik kattintásra vált. Egy fórumból lehet letölteni, a Virustotal szerint rendben van, beállítani meg nincs mit rajta. Minden más megoldás túl van bonyolítva, ez meg gyönyörű.

Az alapvetően jó emberek és a Terminátor

Újságot írni azért különösen érdekes dolog, mert olyan emberekkel lehet találkozni, akikkel amúgy nem beszélne az ember. Bijan Davari, IBM Fellow és a következő generációs fejlesztésekért felelős IBM főnök körülbelül két napot töltött Budapesten, és ebből negyven perce (mínusz az áfa) volt egy újságíróra. Azoknak a gyorsan elszálló fél óráknak az egyike volt, amiből aztán 10+ ezer karakternyi jegyzet és egy hosszú cikk lesz.

A kép saját. A találkozó egyik tanulsága - amellett, hogy kérjek korábban fotóst - hogy interjúkészítés közben fotózni bonyolult dolog.

Üstökénél megragadva a múltat

Pirospontért ki tudja mi az az üstök?

A pontot az írja be, aki a frizurát mondta a monitornak. Csillag meg annak jár, aki felemlegette hozzá, hogy könnyűlovas divat meg kozákok. A Varróház - jé, van ilyen? - magazinja a következőképpen foglalja össze:

Ami a hajviseletet illeti [a XVI-XVII. században] továbbra is tartott a lengyeles divat, csakhogy a fejtetőn és elöl a homlokba lógó üstököt hagytak. A század végén már török módra az üstök körül leborotválták a hajat.

Ennyi alapján már el lehet képzelni, hogy hogyan néz ki. Meg azt is, hogy mennyire meglepődtem, amikor nyáron a Kaláka fesztiválon egy üstökös ember ment fel a színpadra, közölve, hogy mindenről Jankovics Marcell tehet, ő rajzolt neki üstököt a lemezének a borítójára, és ha már. Ezek után pedig históriás énekek következtek. Wathay Ferenc daloskönyvéből, a mohácsi csata utánról, a 48-49-es szabadságharc leverése utánról. A dalok között pedig magyarázat arról, hogy Balassa az bizony Balassa, hogy szegény Wathay a végére csak megtanult igazán jó verset írni, más dolga se lévén a Héttoronyban meg a Csonkatoronyban.

Tényleg csak az van hátra, hogy berakjak ide két, szélzajtól nem teljesen mentes felvételt a koncertről.

Mohács, Mohács (népköltés) [audio:katai_zoltan_mohacs_mohacs_2012.MP3]

Balassi Bálint: Áldj meg minket Úristen (meg egy kicsi a Blogosław nas nasz Panie-ből) [audio:katai_balassi_harminckettodik_2012.MP3]

Overthinkingit: sörös vicc

IMG_0059

Szembejött egy vicc a Facebookon, és mivel úgyis vasárnap este van, jó ötletnek tűnik szétkapni. Annál is inkább mert mély, emberközeli és intim témáról szól: a sörről. Íme a vicc:

A világ leghíresebb sörgyár tulajdonosai, egy sörkonferencia után beülnek a helyi kocsmában egy sörre. A Budweiser igazgató természetesen egy korsó Budweisert rendel. A Miller főnök egy Millert rendel, a Heineken igazgató egy korsó Heinekent kér. Végül a Guinness tulajdonosa, Arthur Guinness kér egy teát. A többiek megrökönyödtek, mert ez mégiscsak presztízskérdés, így azonnal nekiszegezték a kérdést:
- Hogy-hogy maga nem Guinnesst iszik?
Arthur Guinness kortyolt egyet a teából, majd így szólt:
- Hát gondoltam, hogy ha maguk nem isznak sört, akkor szolidaritásból én sem fogok.

Az amúgy egynek jó viccet onnan kell feszegetni, hogy “a világ leghíresebb sörgyárt tulajdonosai”. Eleve gyanús, hogy csak egy van nevesítva, a jó Arthur Guiness, aki 1803-ban meg is halt. A többi cég viszont arctalan marad.

Mr. Budweiser két ember is lehet, az egyik a cseh Budějovický Budvar - egy állami tulajdonban lévő sörüzem - igazgatója. Ez tiszta sor. Pláne, hogy nem tűnik úgy, hogy privatizálni akarnák.

Ha viszont az amerikai Budot nézzük, akkor a vezető a világ legnagyobb söripari cégének, az AB InBevnek a vezére, Carlos Brito, akinek a birodalmáról nemrég írt érdekes profilt a Businessweek. A cégnél van a Budtól a Spatenig, a Beck’stől a Hoegaardenig a fél világ.

A viccbéli Mr. Miller a világ második legnagyobb söripari cégét, a SABMillert irányítja. Pilsner Urquell, Gambrinus, Radegast, a román Ursus sörök, és fél Afrika, mert az SAB az a South African Breweries konszernt jelenti a névben.

Már csak Mr. Heineken van hátra, ami hogy, hogy nem a világ harmadik legnagyobb sörgyártó vállalatcsoportja. A lista itt is impresszív, érdemes végigolvasni. A magam részéről a Krusovicét emelem ki, de van még ott, ahonnan ez jött.

És akkor a kör végén nézzük meg, hogy így kétszáz évvel Arthur Guiness után kinek a kezében van a cég. A Guinness 1997-ben fuzionált a Grand Metropolitan nevű céggel, így született meg a Diageo nevű szeszipari nagyvállalat. A céghez tartozik a Smirnoff vodka, a Johnnie Walker, a Baileys, a Gordon’s gin meg vagy még két tucat másik márka.

Ha mindent összeadunk, akkor még a Diageón belül viszonylag független Guinness és a Budějovický Budvar a leginkább sörfőzde. De azért az is csúnya berúgás lenne, ha csak a két főzde feje a saját kínálatát kirendelné. A vicc pedig meghalna, ha kijavítanánk. Elég rosszul hangzik, hogy öt szeszipari topmenedzser beül a kocsmába egy meeting után.

Dokumentumfilm rapírásról, sörről és csa..sakkról

Úgy jött ki a lépés, hogy az elmúlt két hétben több izgalmas témában készült dokumentumfilmet is láttam. Ráadásul úgy érzem, ezeknek a száma növekedni fog. Ha van műfaj, amit digitális terjesztésre találtak ki, akkor az a dokumentumfilm.

Something From Nothing: The Art of Rap - Ha az Odüsszeia arról szól, hogy Odüsszeusz hazamegy, akkor a Something For Nothing sztorija annyi, hogy Ice-T végiglátogatja a haverokat. Ez viszont bőven elég, mert a haverok között ott vannak az elmúlt évtizedek legfontosabb arcai. Sok freestyle, beszélgetés írási módszerekről, arról, hogy ki hogyan került bele a hip-hopba, ki kit tart sokra. Nagyon kellemes film ez.

Just For Kicks - A sneakerkultúra szót még leírni is marhára nehéz nevetés nélkül, nem hogy kimondani, de ez a film erről szól. Brutálisan nagy siker nem lehetett, a honlapja eltűnt az internetről a készítése óta eltelt hat év alatt, a link egy torrentre mutat. A különböző tornacipődivatok, a hip-hop sztárok bevonódása, a saját márkák és limitált kiadások érdekesek, de rávilágítanak arra is, hogy a divat mennyire üres tud lenni.

Beer Wars - Az emberi sorsok bemutatása - ami az Indie Game: The movie-nál tökéletesen működött - a söripari dokumentumfilmben nem igazán jó. A növekvő kis főzde sztorija érdekes, a furcsa termékkel - koffeines sör, miért inná ezt meg bárki? - elbukó vállalkozóé kevéssé, a film maradék részét kitevő amerikai szabályozást ismertető részek pedig, nos, nagyon amerikaiak. Pedig az AB InBev, a söripari frankenstein itthon is jelen van.

Game Over: Kasparov and the Machine - Egy komoly baj van ezzel a darabbal: még annyira sem próbál meg pártatlan lenni, mint egy Michael Moore film. A narrátor egy antikvitásboltban bolyongva mondja el a felkonfot suttogva és a végén belebotlik a Kempelen-féle Törökbe. Akinek van szeme hozzá, itt már tudja mit kell gondolni. A filmet az menti, hogy Kaszparov szimpatikusan, emberien vezeti végig a nézőt a Deep Blue meccsen, a kamera pedig megy utána. A túllihegett ‘így csalt az IBM’ szál ellenére is - ami kisebb mennyiségben sokkal meggyőzőbb lenne - érdemes megnézni.

Kéthavi fizetéses kütyü

A családi legenda szerint a nappaliban lakó rádióerősítőt - Videoton RA-6350 Aida, aki kíváncsi - apám akkor vette, amikor kéthavi fizetésébe került. A Videotonért valamivel hétezer forint felett kértek, apám mérnöki fizetése pedig háromezerötszáz körül mozgott.

A sztori azzal folytatódott, hogy az első dolga volt a gépház megbontása, hogy “megnézze mi van benne”. Ez az aspektus most mindegy, még akkor is, ha amúgy megtanított arra, hogyan kell a technológiához hozzáállni. Nagyon bátran rontok el bármit.

Ami a múltkor elgondolkodtatott, amikor eszembe jutott ez a sztori, hogy én mit vennék a kéthavi fizetésemből. Itt még tudnék dolgokat sorolni, meteoracélból kovácsolt csodaultrabook zettabájt memóriával satöbbi. Még egy feltételt kell hozzáadni, hogy megválaszolhatatlanná váljon: olyat kell választani, ami harminc évvel később is ellátja a feladatát. Ha a Videotonon megnyomom a bekapcsot, működik. A rá kötött lemezjátszóba új ékszíj kellene, a hangfalakat újraperemeztük pár éve, és működik.

Aztán lehet tovább sakkozni, nem fontos a kéthavi fizetés, a szórakoztatóelektronika ára óriásit zuhant. Egye fene, lehet olcsóbb is, de a harminc évből nem engedek.