Skip to content

Obolosz

Az élek mentén, a varrásoknál látszik az anyag kopása. Sokszor mosott zöld ápolói ruhában ül velem szemben az ember, nyakában vaskos ezüstlánc, karján régi, bizonytalanná vált körvonalú tetoválás, csuklóján divatosan nagy számlapos, ellenben láthatóan nem drága férfióra.

Eltávolítva látom magamat is. Ez is egy megküzdési stratégia. Egy magyar filmben a kamera ülne a helyemen. Még a képkivágáson sem kellene igazítani, tökéletes. A háttérben elmosódik a fehér csempés fal, az ajtó, a belépni tilos tábla. Az ember az éles. Jobb kezénél szép kézírással vezetett kockás füzet, a halottak könyve. Mármint tényleg, nem holmi babonaság, meg ókor. Kikeresi ki miatt jöttünk, kipipálja, átveszi a ruhákat.

Rutinszerűen nyúl be az asztal másik sarkán, balra, letett műbőr övtáskáért, hogy vissza tudjon adni. Szürreálisabb már nem lehet a helyzet, nagyon próbálom méltósággal kezelni, nem rámutatni a groteszkre benne. Az öltöztetés mellett kértük - pluszpénzért - a szem és a száj bezárását. Azaz kifizettük az oboloszt. Ha fantasyt írnék, biztos Révész K. Áronnak hívnák a figurát. Szerencsére nem tudom a nevét.