In 1985, in Hamburg, I played against thirty-two different chess computers at the same time in what is known as a simultaneous exhibition. I walked from one machine to the next, making my moves over a period of more than five hours. The four leading chess computer manufacturers had sent their top models, including eight named after me from the electronics firm Saitek.

Fogalmam sincs, hogy ki linkelte Kaszparovnak a The New York Review of Booksban megjelent cikkét, de nagyon jót tett. A nagymester nem csak arról mesél, hogy az ember-számítógép sakkversenyek legérdekesebb tíz évét hogy élte meg, beszámol arról is, hogy mi lehet a folytatás. A Deep Blue-t szétszedték a gép 1997-es győzelme után, mára, viszont - írja a cikk - egy átlagos PC-n is futtatható egy nagymesteri szintet megütő sakkprogram. Ha pedig bárkinek lehet számítógépként, erőből játszó sakkmestere, akkor ötvözni is lehet a többezer előre kiszámítható lépést az emberi kreativitással, ez az advanced chess.

Az írás érinti a játék jövőjét - például, hogy egyre fiatalabbak a mesterek -, a dámajáték halálát, és azt, hogy a tökéletes dámát játszó szoftvert megíró programozó most épp a pókerrel foglalkozik.