Tetszik, nem tetszik, manapság, a “digitális írástudás” és a néha követhetetlen módon felgyorsult szoftveres fejlesztések-fejlődések korában rendszerünk és az általunk használt programok alapvető információinak és kezelési módjának ismerete majdhogynem olyan fontos, mint ruháink méretének megjegyzése: nem jó, ha túl nagy ránk a nadrág, hát még ha túlságosan feszül. Nap mint nap olvashatunk biztonsági résekről, új felhasználási lehetőségekről, de mi haszna mindennek, ha az ember még böngészőjének verziószámát, ne adj isten, típusát sem ismeri? Ennek fényében igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy az adathalászok, a vírusgyártók vagy a spammerek nem aggódnak túlságosan: hiába a vírusírtók feszített frissítési üteme, a megannyi figyelmeztetés, hiszen amíg saját rendszerünk állapotával nem vagyunk tisztában, megvédeni sem tudjuk azt.

Tovább is van a poszt - olvassátok el a Dragonweben - de én itt éreztem, hogy túl sokat akarunk a felhasználóktól. Ne kelljen tudni verziószámokat, egyáltalán semmit nem jelentenek. Annyit mondanak, hogy a kezdetektől hányszor frissítették a programot, sőt esetenként azt sem.

Ráadásul a szoftverek többnyire tudnak frissülni maguktól. Ha valamit meg kéne oldania az IT-nek, akkor az a felhasználók motiválása, hogy az egy darab OK gomb lenyomását ne hagyják ki. Ha ez megvan, akkor a biztonsági rések problémáját kezeltük. Azaz még egy dolog kell, de az se informatikai természetű, meg kell tanulni beismerni a hibákat. Ha ez nem megy, még mindig ott a full disclosure.

Ha a számítástechnika csak úgy tud működni, hogy mindenkiből geeket csinálunk, akkor tényleg át kell adni a terepet az iPad-nek, mert mindent elrontottunk.

Megtaláltam visszont a legviccesebb kiegészítőt, amit minden nap használt, ám észrevétlen alkatrészhez ki lehet adni. A neve theremin, a nagy felfedező, kultúrhérosz és kém, Leon Theremin által megteremtett hangszer után.

A program egyszerű, mint a fémforgács. A tapipad bal oldala mély hang, jobb oldala a magas. Korlátozottan nyomásérzékeny a műszer, így a hangerőt is lehet valamennyire befolyásolni. Hangszernek nem az igazi, játszani viszont remekül lehet vele. Aki ezzel nem éri be, annak van egy buta négy hangot tudó, egy maréknyi mintával felszerelt dobgép, illetve egy Simon says játék is.

Mellékszál:

Theremin: Két változtatható kapacitású kondenzátor egyik fegyverzete vagyok egyszerre. Ha közeledek valamelyik kondenzátor másik fegyverzetéhez, az illető kondenzátor kapacitása megváltozik, s vele együtt az oszcillátor tulajdonságai is, amelyet e kondenzátorral kontrollálok. Ezt a hangszert nem kell megérintenem ahhoz, hogy megszólaljon.

(Najmányi László: Theremin)

Az előnye abban rejlik, hogy egyszerűen lehet hozzá funkciókat adni, Olyan mint a linux, csak a megmagyarázhatatlan szopások nélkül. Öt perc guglizással lehet a Foobarból podcatchert építeni, ha szembejön néhány érdekes műsor. Nagyjából ugyanennyi időt vett annó igénybe egy VST hostot rakni a program mögé, hogy kedvemre rontsam el a zenéim hangzását. (Tényleg rosszabb, de kíváncsi voltam egy effektre.) Aztán van audioscobbler is, anélkül, hogy a tolakodó Last.fm klienst fel kéne rakni. Legózás az egész, a legjobb értelemben.

Lapzárta után érkezett, hogy a VST hostra egyszer már rácsodálkoztam. Akkor fehérzajt szerettem volna gombnyomásra.

A graphviz és a dot nyelv szonyatosan jó eszköz folyamatábrák összerakására. A program egyszerű, a nyelv (PDF) is, a leírófájlokat pedig el lehet annyira bonyolítani, hogy izgalmas kihívás legyen használni. Szóval közel tökéletes.

Az alap graphviz csomag tartalmaz grafikus szerkesztőt, legördülő listákkal beállítható renderelő, épp csak előnézet nincs egyikben sem, ami kényelmetlenné teszi a dot (újra)tanulását. Itt jön a képbe az ágyú: az Eclipse-hez van plugin a dot fájlok előnézetéhez. Igaz, az Eclipse akkor is monstrum, ha csak a legszükségesebb kiegészítőket kérjük hozzá, de legalább működik.

Két apróság:

• Magyar billentyűzetnél érdemes átállítani a Find Text in Workspace billentyűkombinációját, mert az alapbeállítás szerinti Ctrl+Alt+G összeakad a dot fájlokban gyakran használt kapcsoszárójellel. Abba bele se merek gondolni, markdown szöveget milyen lehet enélkül írni.
• Macen az egész megoldható egy rendes text editorral és a Pixelglow Graphviz renderelőjével. Legalábbis Tiger alatt ment még szépen.

A legtöbb program azért esik ki nálam a megoldáskereséskor, mert kizárólagosak akarnak lenni. Van egy tökéletes használati módjuk, nem illeszthetőek be legóként egy létező módszerbe, mindent maguk akarnak megcsinálni. Azaz operációs rendszer szeretne lenni, mint például az OpenOffice, amihez a rossznyelvek szerint kernelt adva egy teljes linux disztribúciót kapunk.

Az a baj az ilyen megoldásokkal, hogy többnyire lusta, buta és rosszindulatú vagyok tanulni és újraszervezni. Nem azt várom el, hogy a munkamódszeremet alapjaiban megváltoztató, azt kétszáz százalékkal hatékonyabbá tevő szoftvert találjak. A módszer folyamatos csiszolgatása több időt visz, mint amit egészségesnek érzek, és nem lévén lifehacker, valamikor dolgoznom is kell.

Esetenként a címkézéssel is gond van, az egyes projektekkel töltött időt (nem kell), határidőket (iszonyú rövidre dolgozom, nem kell), a készültséget százalékban és színes csíkban kijelző (ha valami nem, ez) is kezelő GTD-s személyi menedzser alkalmazás például akkor sem tennivaló lista, ha ezt a nevet adják neki. Kicsit ilyenek az általános célú - podcatcher, videó- és zenelejátszó, netrádió hallgató és a többi - médialejátszók is, csak ezeket az évek során megszoktuk.

A tennivalós problémára például van optimálisnak tűnő megoldás, ám mind a Widefido Todopaper mind a GTD-sebb Tudumo túl van árazva.