A felét…

<

p> SzembeTomi megnyilvánult. Csodálkoztunk is kellőképpen, mert eddig egyrészt csendben volt, másrészt ha beszélt is valakivel, az nem mi, hanem a barátnője volt. De most megszólalt. A hegyek megremegtek, az ég lezuhant, az állunk nemkülönben. Azzal állt nekünk (nekünk= A szoba, 4 fő), hogy itt az idő, hogy átadjuk nekik (nekik=B szoba, 2 ember, ebből a másik srác velünk lóg nagyon helyesen) a közös helyiség felét. Pakoljuk le az asztalokat, mert ő három hónap elteltével itt akar tanulni és étkezni, továbbá nem hajlandó abban a kupiban élni, amit mi alkottunk. Atyai büszkeség

<

p> Röviden ennyi volt az ultimátum. Ő akar egy asztalt a kettőből, mert ő a másik szobát képviseli. Ellenvéleménynek helye nincs, különben is, az, hogy a jelenlegi elrendezést egy évig teszteltük tavaly, még nem jelenti, hogy jobb mint amit ő talált ki. Ilyen módon holnaptól csak három emberen átmászva közelíthetem meg a gépemet.

<

p> No ennyi elég is lesz a közösségi életemből. Nem hallgatok többet hangos zenét, mert alkalmazkodunk öten egy emberhez. De hogy legyen pozitív oldala is a sztorinak, Tomika megmentette PatkányBert szinttársunkat. Többé nem ő a legantipatikusabb ember a második emeleten. :D