Zabálás
<
p>
Na ezt mindenképp el kell mesélnem, még ha kép nincs is mellé. Horror, bunkóság, pulykacomb!
<
p>
Kollégista vagyok, és mint ilyen, emberek közt élek. Ez általában nem zavar, csak ugye vannak olyan emberek,
akik szép csendesen, rendesen, jóindulatúan rámásznak az agyadra, lecsorognak a szemedre és végül teljesen kiütnek.
Jelenlegi szembe szobatársam az utóbbi kategóriába tartozik. Testépítő és történész a szentem. De valahogy csak az
első jellemző rá.
<
p>
Ma reggel félálomban futottam össze vele. Én támolyogtam, hogy hozzájussak a reggeli teámhoz, ő viszont a közös asztalt
szemrevételezte éppen. Az asztalon csupán a tegnapi vacsoránk -ő persze kimaradt belőle- maradványai hevertek. Erre közli az
istenbarma, hogy “Jó nagy zabálás volt itt valamikor.” Nem tudtam mit szólni. Lehet, hogy csak nálam jelent mást a társalgási hangnem,
de pillanatok alatt bemattolt. Elmotyogtam, hogy”Igen, vacsoráztunk”, és néztem magam elé.
Le fogom lőni, isten engem úgy segéljen.