NC-17, az ősök dicsérete

<

p> Kérném a felsőoktatás bugyrait meg nem járt olvasóimat, szorgosan hívják a gép elé aput, anyut - vegy meg a Buci Macit, ugye - és csak az ő jelenlétében olvassák tovább a bejegyzést. Esetleg úgy se.

<

p> A fenti figyelmeztetést fontosnak tartottam megtenni, nehogy nemzetünk színe és virága a monitor előtt pusztuljon el, vagy ami még rosszabb, az okozott sokk hatására lemondjanak a szép egyetemi berúgásokról. No mivel ennyi mosakodás után már biztos nem vagyok perelhető, kezdődik a mese.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bölcsészkar. Jártak oda érdeklődő, csillogó szemű gyerekek, meg jártak buta, céltalan alakok is, de mivel ezek vannak többen, velük nem is törődünk. A kar nem elégedett meg Természet Anyánk okos évszakbeosztásával, így inkább saját naptárt készített. Így az ősök bölcsességének birtokában a vezetőség megszabta a hónapok rendjét, amiket pedig hívtak Szorgalmi időszaknak, Vizsgaidőszaknak és Utóvizsgaidőszaknak. Ezek szépen, rendben követték egymást, mint a Nyár, az Ősz meg a Tél tenné, ha nem lenne Tavasz. Bár most úgy tűnik, tél nincs A hónapokat a bölcsek vizsgákkal, utóvizsgákkal, berúgásokkal és tantárgyfelvételekkel választották el egymástól. Mesénk a tantárgyfelvételről szól.
Mikor az ősök, az ő mérhetetlen bölcsességük birtokában, megalkották a rendszert, elfelejtettek - az ő mérhetetlen naivságuk következtében - egy-két fontos dolgot. Nem gondoltak például arra, hogy ha száz ember ugyanazokat az órákat, szemináriumokat akarja felvenni, akkor tumultus támad, meg feszültség, meg széthúzás. Ugyanígy nem figyeltek arra sem, hogy két érdekes seciálkollégium talán kevés ennyi embernek. Mindezek a mulasztások megbocsáthatók, ha végiggondoljuk azt a sok jót, amit a bölcsektől kaptunk. Elméleti dolgokat feledtek el, ideális rendszert terveztek korántsem ideális időkre. Hanem amikor a gyakorlati dolgok hiányozak a bölcsekből és az ő tanítványaikól, az felháborító, mikor a lelkes akoliták a tantárgyfelvételi ajtókat körbeállják, hogy vallásos tisztelettől vezérelve ne engedjenek ‘lelket az ajtón se be, se ki’.
Röviden mesélve a hosszú sztorit: tegnap megünnepeltük a bölcsészekről szóló sztereotípiákat, eljátszottuk őket és még fel se tűnt. A gyakorlatiasság teljes hiányával előadott szertartásért ezúton köszönet a tanszéknek és a ‘szaktársaknak’. :)