Abszolút csapda Roald Dahl könyvajánlót írni, ezt szeretném előre leszögezni. Onnan tudom ezt ilyen biztosan, hogy az alatt a tíz perc alatt, ami a cím begépelés óta eltelt, nem írtam egy huncut betűt se, cserébe elolvastam két novellát. Könnyű belátni, mennyi időre van így szükség egy pofás, párezer leütéses ajánlóhoz. Ez nem lesz pofás, párezer leütéses ajánló…
<
p> El kellene kezdeni, elég volt a mosakodás. Gyerekek, ki szocializálódott a Karcsi és a csokigyáron? Vagy az ‘üvegliften? Ki tudja ki volt Rág Virág? :) Akik most ülnek a gépük előtt és jelentkeznek - és ezzel párhuzamosan hülyének érzik magukat - azoknak nem feltétlenül szól az írásom. Akik nem, nos azok döntéshelyzetben vannak. Kezdhetik a kályhától, amin a többiek - letehetitek a kezeteket, köszönöm - már túl vannak, vagy beleugorhatnak a mélyvízbe - csak úszóknak - és megvehetik, kikölcsönözhetik, ellophatják a Roald Dahl összes meghökkentő meséje című remek kötet első illetve második kötetét. (Vannak még válogatáskötetek, most néztem az alexandra onlájnon, de a gyűjteményes tovább tart) A döntés ugye nem egyszerű, mert a Karcsi is rendkívül szórakoztató, varázsos mese - igen, esetemben kulcsszó, megint mesékről beszélünk - de “csak” gyerekregény. Inkább írok pát szót a meghökkentő mesékről, még úgyis kapható… nem reklám helye, de hátha valakinek megtetszik.
<
p>
“A kötetünkben olvasható történeteknek semmi köze a valósághoz. Pontosabban csak a valósághoz van köze.” - így a hátszöveg. Nem egy nagy vasziszdasz, Szukits kiadás, bár ez a lektoráláson hálistennek már nem látszik. Aztán az ember gyereke kinyitja és beleolvas, elolvas pár novellát - remélhetőleg ez már nem a könyvesboltban történik meg - és azon veszi magát hogy kuncog, nevet, kacag, röhög (nem kívánt törlendő). Mert ennyire abszurd semmi sem lehet. Pedig csak egy rövid reggeli gondolatsort olvastunk, ahogy a vonatra váró ember etoni “főnökét” ismeri fel, ahogy feléled a diákkori gyűlölet, ahogy tervezget (baszd meg a fűnyíród, medve. ugye megvan a poén mindenkinek?) és ahogy kiderül, hogy nem nyert. Teljesen hétköznapi kis sztori. Még talán a feszültség is ismerős, talán magunk is megéltünk hasonlót. (Etoni bloggerek, szevasztok!)
Vannak aztán kevéssé mesés történetek, például a magyar blogipar helyzetét előrevetítő A szépírógép című csoda. Témájában hasonlít Lem Elektrubadúrjára, amiről talán már ömlengtem itt a blogban, de ez a valóságban játszódik. Azon az absuzrd ötleten alapszik, hogy lehet algoritmizálni az irodalmat és egy megfelelően feltöltött és kezelt (két láb, négy kéz, mint gyermekkorunk szimulátoraiban) gép képes állandóbb színvonalú könyveket írni, mint egy ember. Eddig oké ugye, el lehet képzelni. :) És mit tesznek ezután, hát felvásárolják az írókat, hogy ne írjanak és a géppel gyártják le az összes műveiket. Ez már fantasztikusabb ugye? Pedig elég elolvasni vagy nyolc Leslie L Lawrence vagy Vavyan Fable könyvet, hogy lássuk, jobban járnánk, ha az eljárás tényleg működne.
<
p> Nah két sztorit már szétspoilereztem, többet nem fogok, így például nem árulom el, milyen pikáns történet keretében találja fel Oswald bácsi a spermabankot, hogyan “fejnek meg” királyokat és a többi remek sztorit. Tessék elolvasni. Nemcsak mert mondom, hanem mert valódi, irodalmi értelemben vett igényes és még annál is irodalmibb értelemben vett könnyed olvasmány. Amolyan üsük agyon a hétköznapokat novellák, már csak a négy-ötszáz oldalas kötetek miatt is. :)
<
p> Roald Dahl Összes Meghökkentő Meséje I-II, Szukits, 2002