Élet az esőben

Jó, tudom, gyenge szóvicc, de pozitívan kell hozzáállni, hogy egy depressziós film utáni séta során szétmosott az eső, és ha nincs egy jólelkű taxis, akkor még mindig a Centrumnál áznánk TeVével. (illetve két jólelkű taxis, elnézést a másiktól).

Naszóval a buli a 21 gramm című filmművészeti alkotás megtekintésével indult a többieknek. Nekem azzal, hogy a húszpercenként járó buszoknak hála majdnem lekéstem a filmet. Pár szó az alkotásról, ha már “fel lett hozva”. A rendező a film végére sikerrel kifésülte az idősíkjait, így rá lehetett jönni, mi az a sztori, amit borzasztóan - ld még zavaróan - éles vágásokkal felszabdalva tárt elénk. Ügyesen bánt a feszültséggel is, nőtt, növekedett, kitört aztán csak nem akart elcsitulni. Valószínűleg a katarzis címszónál hiányzott, esetleg ilyesmi már nem kell, lényeg a lényeg felzaklatva hagytam ott a mozit, sűrű vággyal egy feles után. Lehet persze, a mindenki belenyugszik a történtekbe, jellegű utolsó percek zárkák le a sztorit és lehet ez csak nálam bizonyult kevésnek. Végülis az imdb-n meglehetősen jó pontokat kapott. (csak nyolctizeddel kevesebbet mint a starwars :))

<

p> Utána gyros, feles, mindkettő nagyon kellett és végén a slusszpoén. Az eső. Ami szakadt, zuhogott, ömlött ésatöbbi. Elmosott rosszkedvet, depressziót meg persze zakót, inget, bakancsot. Különben sem tudom lógatni az orrom, ha látom Tevét kacagva futni a zuhéjban.