Szakítás

Beszélgettem valamelyik reggel Petivel. Ő szívta az első - talán még nem is tarhált ;) - cigijét, én kortyolgattam a tejeskávémat, közben mindketten lógtunk a folyosó végi ablakból kifele és bámultuk a csajokat.
- Megismerkedtem egy lánnyal tegnap - közölte Peti - Majdnem olyan magas mint én.
Csak elismerően bólintottam. Azért olyan sok kétméteres nő nem szaladgál a világban. Közben megtudtam, hogy szép, aranyos, német-valamilyen szakos, továbbá, hogy hazakísérte Péterünk, mert úriember. Még a telefonszámát is elfelejtette elkérni, de ami késik..
Kérdeztem volna tovább a sztorit, de lent a járdán beúszott a képbe Péterünk egy barátja, nevét takarja jótékony homály. Ő is letette a maga kétfillérét a témához.
- Arra emlékszel Peti, mikor a kikötőben felálltál az asztalra, és azt üvöltöted, hogy “Balfasz vagyok, nem dugtam meg a nőt”. - kérdezte a Névtelen Barát amúgy üvöltve a járdáról
Gondoltam, bunkó szegény. Ló mosolygott be az ablakán, marhák melegítették ágyát, mint a Kisjézusnak.
Közben leégett a cigi, elfogyott a tejeskávé, és Névtelen is ellejtett a Főépület felé, vihogó barátnőjét karolva. Repült a csikk, elindultunk vissza a szobába.

A kis leírás itt lezárható volna. De nem. Még egy tényt meg kell írni a szociográfiai hitelesség miháncs. Nemcsak Névtelen tartotta balfasznak Petit, mert nem “fektette meg” a nőt az első randin. Nem csak egy-két ember gondolta úgy, hogy ez nem így járja. Rastamanon kívül mindenki.
Ítélek és mag is fogok ítéltetni, felvállalom. Mint ahogy azt is, hogy Don Quijote akarok lenni. Nem kell a Jelenkor, a továbbiakban nem vagyok hajlandó benne élni.