Idő

Köd van. A látótávolságot, mint üveggolyót megkapta valaki, de aztán óraközi szünetben eleinstandolták a vörösingesek, ezért most nem látni. Pedig tanárúr én készültem, próbáltam a tompítottat, ködlámpát, országútit - utóbbi csillogó tejföllé alakítja előttem az utat, de semmi nem hat. Pedig illene, jön a kanyar. Európa sétány, szerencsétlen palánták igyekeznek felnőni a névhez. Nem lesz könnyű, pedig ők a miskolci mulholland drive. Marad a vakrepülés. Legalább izgalmas. Négyes, kis gáz, gurulás nyolcvannal. Közben énekli a magnó, hogy “kalapotoknak jó fiúk, elvész a legszebb rózsaszála”, de nem ijeszt meg. Nehéz félni, ha jóindulatú sárga közúti lámpák mosolyognak le az emberre. Diffúz, narancs, fény. Kicsit szerelmes vagyok az ilyen időbe(n).