Megmondás

Kicsit tele vagyok a blogművészettel. Régebben el tudtam játszani azzal, hogy behoztam a frissblog rss-t, rákattintottam az első szimpatikus blognévre, olvasgattam egy darabig, utána a linksorából kinéztem egy új nevet és így mentem tovább. A blogról blogra ugrálásról nagyrészt sikerült már leszokni, és lassan a frissblog rss-t is hagyom a fenébe.

Látom lelki szemeim előtt, ahogy a popkultúra trendészei kiagyalták az szlogent - légy önmagad, valósítsd meg önmagad, stb - hogy több életmód, origami és fengsuj könyvet adhassanak el a popperpéterekkel, lezlilavrenszekkel és bridzsitdzsonsz-utánérzésekkel egyébként is megterhelt szabadpiacon, de - az atomerőműves/atomtengeralattjárós/kormányzatikutatásos filmek legjobb kliséje szerint - elszabadult a szlogen. A katasztrofális eredmény látható, kéremszépen, tessék körülnézni. Izzadságszagú egyénieskedés-egyéniségieskedés és persze az ebből következő tucatirodalom. Sok csillogó talmi gyémánt és persze néhány őszinte kavics, ennyi a blogoszféra, az én szemüvegemen keresztül nézve.

Legyen mottó is? Imhózzak, hogy eleget tegyünk a netikettnek? Legyen. “…és én, én is egy kicsit, sajnálom én is egy kicsit.” Hajrá. Ki emlékszik az elejére?