Csabi

<

p> A mai nap remekül kezdődött. Hajnali háromkor hazaérkeztem az esti csocsópartiból - eddig nem is szerettem, de egy ilyen aktív edzés után kezdek benne látni valamit - és ágybazuhantam azzal a hátsó gondolattal, hogy jól kialszom magamat délig. Ezzel szemben tízkor bejött Szembecsabi és felkeltett minket, majd megkérdezte, zavar-e ha kint hangosan zenét hallgatnak. Istenbarma, nem? Később kiderült, ki az értelmi szerző: Peti. Pihenés - hülyék: 0 - 1

<

p> Nem volt más hátra, felkeltem. Zuhany. Pár szó Birkával, aki ugyan haza nem jön, mert tanulnia kell, inkább elugrik Sárvárra. Pfff. És ekkor becsapott az istennyila. Csaba kifejtettte a magyar-sumér, magyar-ufó, magyar-kazah, stb rokonságelméleteket. Persze a magyar-törökről egy szót sem szólt, akikkel legalább antropológiailag rokonok vagyunk, van egy raklap közös szavunk, ők még szeretnek is minket, egyszóval olyanok mint egy tavalyi szobatárs. Na őket nem. Túl mainstream. Egy dolog mentett meg, röviden nyomta el az evangéliumot. Mivel nem hallgatta meg sem az én sem Győző érveit, alig tíz perc alatt kiosztott minket. Most épp meg vagyok alázva. Megyek reggelizni, mert mindezt éhgyomorra viseltem el. ;)

Fotó, kép, photoshop

<

p> Mottó:
“Meszt says: képhamisítóóóóóóó :P

<

p>    Jó ötletnek tartom leírni a Photoshopról, a fotókról és azoknak a netes megjelenítéséről, mert, mint a mottó mutatja, megint megkaptam a hízelgő címet. Kezdésként szeretném jelezni, hogy jelen fejtegetés csak és kizárólag a normálfilmes ényképezésről szól, annak is a kisfilmes (Leica 135 - hogy szakszerűnek tűnjek) verziójáról, mert a középformátumú gépem Mérnök Úr kölcsönkérte és még nem jött haza. :) A középformátumú diát egyébként sem tudom szkenelni, ahhoz nem alsókategóriás diaszkener kell.
   Javaslom, kövessük a fény útját először. Mert egyszerű. A tárgyról visszavert fény az objektíven, a tükrön és a pentaprizmán keresztül eljut a “user” szemébe, amennyiben “látá, hogy ez jó” úgy állítgat egy keveset, esetenként felcsavar pár szűrőt az objektív elé (feket-fehérnél szinte elengedhetetlen), majd megnyomja a gombot. A tükör felpattan, a retesz kinyílik. A fény útja most a következő tárgy > (szűrő) > objektív > film. Itt hajlik meg először a valóság, hiszen ahány objektív, annyiféle képalkotás és akkor még nem is beszéltünk a filmek közti eltérésről. (Csak rövid példaként álljon itt a remek Tesco 200-as film, amit nagyon szerettem, és amivel minden éjszakai kép kellemes, narancsos-vöröses tónusú lett)
   Miután a filmet ellövöldöztük, elő kell hívni. Ha színes a filmünk, akkor jön a labor (és ár) keresés, majd a legmegfelelőbbe beadjuk, ahol egy kellemes szekreter alakú gép betunkolja mindenféle szütymőkbe, majd átvilágítja és a végére csodák csodája lesz papírképünk, negatívunk. Ha fekete, akkor vagy ingünk-gatyánk otthagyjuk az előhívás fejében, vagy innen-onnan összerakunk egy labort. Ez azért jó, mert meg lehet tapasztalni az éjszakázás örömeit, a hidrokinon illatát és azt, hogy milyen, ha elkezd előjönni a kép és gyorsan át kell rakni a másik löttybe. Persze mindkét út esetleges. A kép végső állaga erősen függ a labortól, a vegyszertől és persze a papírtól, amire kinagyítják.
   A végső stáció a fotó (mert a hagyományos kémiai eljárásokkal készített képet még nevezhetjük így) digitalizálása. Én diát szkennelek, amióta a sulinet gazdaságos szkennerem ilyesmire is képes. Ráadásul a beállító felület enged egy raklap módosítást. Fényesség, kontraszt, élesítés (ez utóbbit még sose sikerült használni:) és így tovább. Mindennek az lesz a vége, hogy a gépre egy olyan kép kerül be, ami a legkevésbé sem hasonlít az eredeti fotóra. Ez a “fotón még jól nézett ki” életérzés. És itt jön a pshop és társai.
  Hogy mi ennek a kifutása? Nem tudom pontosan. Az biztos, hogy én a netre képeket rakok fel, nem fotókat. És az is, hogy a kép lényegét érintő módosításokat (blur, effekt és társai) jelzem is. Hogy ezek után érdemes-e csalásról vagy hamisításról beszélni, azt döntse el az olvasó.

“Mától fogva mindnyájan gazemberek vagyunk…”

<

p> Ma töröltem a linux partíciómat. Rájöttem, hogy nem használom annyit, amennyit kéne, tanulni meg jobb, ha otthonra pakolom fel. Egyébként is rohadtnagy átszervezéseket tartok. Kezdem unni, hogy nekem kell sűrű elnézéseket kérni, ha használni szeretném a gépemet. (Nem rólad van szó, Főnök) Meg azt is, hogy ha nem zárom le a cuccot, akkor kiveszik a jó kis nyugis zenémet, amit direkt olvasáshoz raktam be, és hallgathatom különböző játékok cseppet sem változatos zenéit. No szóval ennek kegyetlen vége leszen. Tessék reszketni.

Lógás

<

p> Kábé egy hete nem írtam semmit. Szerintem ez egyébként így is fog folytatódni, míg ki nem tavaszodtam magam kedvemre. Úgyhogy, kedves olvasó, ahelyett, hogy esetleg ellenőrzöd, írtam-e valamit, menj ki sétálni. :)

Túl sok az elmélet…

<

p> …jöttem rá, és ahelyet, hogy kivágtam volna a gépet az ablakon, hogy eladtam volna a Nikont, hogy letöröltem volna az mp3makat, csak felhúztam a hangerőt, énekeljen csak Korom Attila.

<

p> És mivel elsüllyesztette a freeblog ezt a hozzászólást, gyorsan hozzáírom így 12:40 táján, hogy utána meg elmentem Méz koncertre és jó volt. :)

Önbizalomfröccs

<

p> Cicared ír elég érzékletesen a donkihótékról. Biztató. :)

Megdől az elmélet

<

p> Asszem túl élénken él még bennem a Pi. Pedig ugye… de inkább itt a kép.

<

p>