Digitális fotózás

Kiállítás van az egyetem díszcsarnokában avar nemzettársaink művészetéből, illetve avar nemzettársaink által inspitált művészetből. Nemez, batik, ami kell. Ráadásul egy csillagösvényt szimbolizáló hatalmas festett vászon lóg ívesen az elsőről be a díszudvarba. Nagy jóság.

Sajnos az ilyen nagy jóságok mindig magukkal hozzák a digitfotósok megjelenését. Ez utóbbi állatfaj elterjedéséért rendkívül sokat tett az “olcsó csúcstechnika” és a sulinet. Már mindenütt látni őket, ahogy kinyújtott kézzel, a kis lcd nézve fényképeznek. Ők azok, akik nem hallottak keresőről, akiknek kebeléli barátja az automatika. Szép új világunk nyújtottkezű képberázó kisiparosai. Akik képesek tízmillió úgynevezett fotót hazahozni egy nyaralásról, esküvőről, hogy aztán archiválják cédére, soha-meg-nem-nézésre ítélve ezzel még a papírra kívánkozó képeket is.
Ma is láttam két ilyet. Kicsit lenéztem, kicsit sajnáltam őket. Emberek, akiket nem nevelt meg a 24-36 kocka által jelentett határ.

Önfény, képregény, keddreggel

Megkaptam avmantól a ghost in the shell fordítás legújabb adagát (54-60), mert szalad kérem a szekér, ha tolják. Úgyhogy most reklám következik - mert erre van időm, munkára meg nincs - kattogjatok jól a linkekre és szedjétek le a cuccosokat.
Na kezdjük például a klasszikus hollóval, mert ahhoz semmi közöm, így talán tompítja a post különben magas önfényezési együtthatóját. A klasszikus holló, aminek különben csak a bétáját olvastam, de csak nem lesz tróger a végső verzsön sem, letölthető a hálózsákról, de ide rakok egy lényegében direkt linket is, hogy örüljön a népség-katonaság. Jah, depressziósok vigyázat, van egy kis ereket hosszában felnyesni hangulata.
Na aztán van a gits. Nem kell mondani, mennyire remekek vagyunk, ugye? Ha van, akinek mégis mondani kéne, az kapja le a képregényt és hajrá. Megteheti a hálózsákról, ott az amerikaira felírt verzsön lapul, vagy a magyarmangáról, ahol viszont az eredetire felírt, nem tükrözött manga rejtőzik.
A következő rész tartalmából: kúlsági mutatók az égben, jön a harmadik fejezet, benne az amerikai kiadásból kihagyott pikáns kis részletek két oldal. :)
Zárójel: közben leltem valami Neil Gaiman képregényt is a hálózsákon, érdekel Teve?

Kocsiút az éjszakába

Na estére kész lettem, mint a házifeladat. Gép átad családnak, ótókulcs, engemet meg már mindenki hagyjon békibe. Le a lépcsőn eszembe jutott, hogy semmi sem szánalmasabb, mint egyedül autózni éjszaka. Cipőkötés közben bővítettem a szabályt: semmi sem szánalmasabb, mint egyedül autózni éjszaka Cranberriest hallgatva. Mert míg az első esetben üres az anyósülés és valami gonosz általános üresség figyel az utastérben, a második eshetben azt is pillanatok alatt világossá teszi a zene, hogy ki hiányzik. Aztán mint a légkalapács, nekilát zakatakázni az agyamban. Na ez nem kellett. Telefon Mérnökúrnak, rábeszélés esti fotózásra, gáz.
Kísérletező kedvemben talál az este, kihagyjuk a diósgyőri várat, Bükkszentlászlónak kanyarodok. Közben menetrendszerűen nem oldjuk meg az élet nagy kérdéseit, viszont ennek - és a szakadatlan figyelemnek - köszönhetően beveszek néhány olyan tűkanyart, amilyenre nem is számít az ember a szelíd bükki utakon. A tetőn már leszállt valami, valószínűleg maga sem sejti, pára-e vagy köd. Viszont a látótávolság meglehetősen nagy, néha felvillan mögöttem száz-százötven méterre egy másik autó. Társsá teszi az út, néha ellenőrzöm, megvan-e még. Aztán szerpentin lefelé, Lillafüred. Fotózás, sárga és neonfények, hiány.

Kedvesem virraszt

AutumLeaves

(Digitkép, illetve digitkép színkorrekcióval, a normálfilmesekre még várni kell.)

Reggel

Alvás helyett Lyx-tanulás. Teljesen biztos, hogy hülye vagyok.

Edit @522: már kezdem sejteni, miről szól ez az egész.

Edit 17:55. tényelg szebb-jobb, mint a word, de a windózos disztrib bugos. Mínusz tíz év az életemből.