Apage satanas

Két napig nem értem el az e2d hálózatot valami szolgáltatóoldali hiba miatt. Konnektelünk, konnektelünk, timeoutolunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs. Na persze a hideg verejték háton való leszaladása azért megvolt. Végig a szokásos listán: tűzfal > vírusírtó > router > kábelmodem. Ebből persze az újrarakhatók újrarakva, a beállíthatók beállítva, a resetelhetők resetelve. Végeredmény semmi, ajándékba szánt letöltések csendesen rohadnak a temporaryben. Aztán egyszercsak beindult. Mint a kisangyal.
Tanulság, mert az mindig van: gyerekek, ha valakinek érthetetlen módon rendetlenkedni kezd a csellós netje, ne szidja a gépet, az nem tehet róla. Ez a szolgáltatás kérem szépen ilyen.

Kertváros

Van falutáblánk, körbejáró szódásbarkasunk, templomunk öreg és hülye pappal, általános iskolánk, dohánytrafikunk, postánk és boltunk, takarékszövetkezet a gyógyszertárral szemben, nyaranta gólyánk, telente tízperces késésünk a buszmenetrendben, igénytelen helyi lapunk, buta de jószándékú helyi politikusaink. A továbbiakban kikérem tehát, Martin_telep_ nem pedig kertváros.

Iso 800

A nap első hibája, hogy reggel kilenckor a nagyon nem fényképészidő - utolsó mocsok szürke tejfel kint - láttán visszaaludtam és csak Mérnökúr tizenegyes telefonjára keltem fel. Álmomból felkeltve meg hülye ötleteim vannak. Pillanatok alatt rávettem tehát Mérnökurat, hogy menjünk ki egy óra múlva - zuhanyzatlan, borostásan, horribile dictu kávé előtt - fotózni. Laza húsz perc késéssel megvalósítottam az űrrandevút, eladtuk ukrán szervcsempészeknek a fél vesém és vettem filmet. Lapul a hűtőben most egy fekete négyszázas, a gépben színes nyolcszázas, a táskában pedig egy kétszázas végre elkattingatva (utóbbinak az első képe valamikor Öccs születésekort kattanhatott el).
A kattingatás útvonala csak nagy vonalakban: avasi temető - pincesor - amfiteátrum - kilátó - avasi zsidó temető. Utóbbi szigorúan ajánlott program mindazoknak, akik még nem jártak ott. Nyolctól este hatig nyitva, a gondnok szimpatikus ember. És hogy képviselve legyen a perverzióm is, a diósgyőri gyármedencére remekül rálátni naplementéstől, szmogostul.

Da Vinci

1 rész Eco
1 rész Leslie L. Lawrence
2 rész kémregény
3 rész krimi
3 rész Édesvíz könyvek
Keverve, nem rázva!

Részletek

Művelt emberek történeteit még akkor is nagy komolysággal kell hallgatnod, mikor olyasmiről szólnak, amit már ismersz. Különleges lesz a pillanat, amikor tíz vagy húsz alkalom után ugyanabban a történetben váratlanul felfedezel valami újat. Az öregek unalmas történetei bátor tetteikről mesélnek.
(Jamamoto Cunemoto: Hagakure - részlet a második könyvből)
Nincs, ami olyan fájdalmas lenne, mint a megbánás. Mindnyájan szeretnénk e nélkül élni. De utólag zavarba jövünk, ha nagyon boldogok és lelkesek vagyunk, vagy amikor szokás szerint gondolkodás nélkül vetjük bele magunkat valamibe. És bánjuk, hogy nem gondolkoztunk előre. Természetesen ne akarjunk lehangoltak lenni, de amikor nagyon boldogok vagyunk, próbáljuk kicsit lenyugtatni magunkat.
(Jamamoto Cunemoto: Hagakure - részlet a tizenegyedik könyvből)