Jóreggel

Hétkor csörög a telefon, de úgy döntök, húsz perc alvás még minimum jár. Mert minek sietni, úgyis elérem a nyolctizenötöst. Végsősoron igazam van. Sietni felesleges, nincs nyolc tizenötkor vonat Nyíregyre. Koppanás. Ha nem éget lyukat Bala alaplapjába a meghibásodott déli híd, biztos megnézem. És egy égéssel kevesebb. De ez nagyon ha. Inkább veszek egy állott kávét a restiben és beállok a váróba. Könyvet hoztam magammal: Úton, csak hogy stílszerű legyek, nem unatkozom. A váró csövesek és átutazó cigányok számára ideális, meg is lepték rendesen. Tíz oldal se kell, hogy kényelmetlenül érezzem magam. Lassan hűlő állott kávémmal átmozgok a frissen felfedezett kultúrváróba. Mellettem egy lány tanul valamit, én meg folyamatosan azon filózok, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe. Fotóstáska a vállra, új pakk dohány az oldalzsebébe és ráállni az útra. Irány mondjuk Szeged. Esetleg Pécs. Aztán az leszállás az álmok közül, fel a vonatra. Fáradt arcú pesti/szolnoki seftes mellé kerülök. Kint mesebeli köd, ami persze a Nyíregyen leszállva nyúlós hideggé változik. A hangulatomon az akut csikkszagú városi busz se javít. Öt perc alatt beszerzem - drágán - a hiányzó jegyzetet, végülis ezért jöttem, aztán blog - történet jelen idő -, automatás kakaó és irány vissza. Felesleges nap.