Sosem hittem, hogy politikai pártot - bocsánat, politikai pártnak látszó tárgyat - lehet vicclap jelleggel működtetni. Mert hogy a politika régen olyan mint holmi faviccek, azt az ember még megérti. Csak koprodukcióban gyártják saját érdeküket néző, nem feltétlenül gondolkodó - no offense, a saját képviselőmből indulok ki - emberek. No de eddig legalább az egy nyájba tartozók komolyan vették magukat. Aztán a komolyságba vetett hit megrendült a fantomtagok miatt megerőszakolt mszps eseténél, most pedig olvasva a jobbik konstruktív ellenkérdőívét, teljesen összeomlott.
Agresszív srácok frontpage-dzsel jellegű lap, kevéssé pécé kérdések, gyenge kötözködés. Pillanatig nem akarom dicsérni az eredetit, mert az is kellőképpen irányított, de legalább igényes. Átgondolt dizájn, jól megírt - bár néha túl tág, vagy nem igen/nem - kérdések, és ami a legjobb, nem olyan retorikus szöveg. A jobbik-féle kérdéssor magában hordja azt a fajta jobbos retorikát, amit nagyon utálok. És azt hiszem nem csak nekünk, fremen kisebbségnek, tűnik ez fel.
Most, ahogy ott ült az asztalnál a fiával, a herceggel, a vendégeikkel, és hallgatta a Ligabank képviselőjét, Jessica fagyos bizonyossággal tudta: az az ember Harkonnen-ügynök! Ott volt a beszédében a Giedi Prime beszédstruktúrája – ravaszul álcázva, de Jessica képzett érzékelésének olyan volt, mintha a férfi kihirdette volna.
Frank Herbert: Dűne