Ma

Új nap, új remények, új tavasz, újra sikerült elaludnom. Pedig én próbáltam, esküszöm. Mire felkeltem már a tegnapi parti túlélői is ébren voltak.

valószínűleg a Feri is felkelt már, lett légyen bármilyen nagy parti is az egyetemen tartott beszéd után a sárkányban. Pedig biztos folyt a sörital meg a borital, repült az ötvenes az üvegzsebből a csocsóasztalt fedő plexilapra. Aztán szállt a nóta, zengett az ének, táncoltak a szerelmesek, pirultak az úttörők, a nemzetbiztonsági szervezetek középkorú tagjai érzelmesen összegyűltek a zenegép körül, spontán dalkört alapítottak és könnyes szemmel fútták a géppel, hogy poljuska polje, poljuska polje. Aztán hirtelen reggel lett. Kávét főztek csorba üvegpohárba és szomorú szívvel, az előző este utolsó könycseppeit elmaszatolva a szemük sarkában visszamentek miniszterelnöknek, államvédelmisnek, sofőrnek és csaposnak. Elmúlt a csoda.

Így deadline-t követő határidő által hajtva rohantam le elkapni az utolsó icét, amivel még beérek kvázi időben, hogy megírjam az utolsó két oldalt. Leadjam és ember legyek a szavam mögött. Na ez jön most.