Tavasz

Itt van kérem szépen a tavasz. Elolvadt a hó, átjárhatóak az erdei csapások, kikopott a sétához való alapvető felszerelések listájáról a bakancs és a csörlő is. Ráadásul képes vagyok kilenc előtt felkelni - nagy szó - hogy Sorstalanság olvasással erősítsem a progegy zéhára tanuló Baláék sorait a Teniszkében (most Objektumnak hívják, de ez senkit nem zavar). Míg eljutok a Teniszig szembesülök a jó idő ezer jelével: kevesebb ruha van a járdacsinálást mímelő munkásokon, nem söpri el a jeges szél a kiáltásukat, mikor visszazavarnak, hogy menjek kerülőúton, a vegyészlánykák egy szál köpenyben szaladgálnak a Kémia épület előtt, a progmatosok divatjamúlt dzsekijei is eltűntek, bár progmatosságuk most is nehezen tudnák letagadni.
A Teniszben két dologra ébredek rá. Az egyik, hogy a kokakóla féle (kinley) tonikot agyoncukrozzák, a másik, hogy az elmúlt évben semmit sem javult a Sorstalanság, még mindig könnyen letehető olvasmány. Ez utóbbi felismerésben segítségemre vannak a falat díszítő Korcsmáros Rejtő-képregényét idéző rajzok is. Jól el lehet üldögélni a matrózok és légiósok közt. El is repül az idő, mehetek szemináriumra. Azaz mehetnék. Minisztériumi perzekútorok özönlötték el az egyetemet - jön Gyurcsány - így az épület déltől egyig csak a Rex felügyelőknek és a jamesbondoknak van nyitva. Az épület előtt, el nem keveredve, az egyetemisták törpe minoritása - mindig le akartam írni ezt a kifejezést ;) - a tüntető nyugdíjasok kis csapata

lelki szemeim előtt megjelenik az ebéd. a vége felé jár az idős házaspár. apjuk anyjuk fenekére csap pajkosan, és megkérdi “fáj-e a fejed, anyjuk?”. anyjuk felnevet kacéran, mint annak idején, és megjegyzi “vén szamár, kiszáradt már a pocsolyám”. “nem arra gondoltam, menjünk tüntetni!”

és persze a félfülhallgatós nemzetbiztonsági emberek falanxa. Vissza a Teniszbe, ez a nap az ördögé.