Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Larry nevű blogger, ő írta az Egy uzsorás gyerekkorát. Most már nincs ilyen blog, pedig istenuccse kilinkelném, a Larry nevű blogger pedig legjobb reményeim szerint boldogan él, amíg meg nem hal.
Ami miatt felemlegettem ezt a rég megszüntetett blogot, az az egyik utolsó postja. Arról írt, hogy meglátogatták volt osztálytársai, “akiket már nem kell megszeretnie”, mert az ezer éves ismeretségekben az ilyesmi már százévekkel korábban kialakult.
Valami ilyen érzés volt a tegnapi bükkszentkereszti vándoros este. Elkészült a cédé fennállásunk x évének összes fotójával. Képek olyan srácokkal, akik azóta is a legjobb barátaim közt vannak számontartva és olyanokkal, akik csak egyszer jöttek el és többet se láttam őket. Meg persze olyan lányokról, akikbe időnként szerelmesek voltunk nagyon, és akik persze vagy eltűntek, vagy más kezét fogták. Szóval ezekkel a népekkel tanultam meg élni. Ma vénnek érzem magam, pedig csak volt gyerekkorom.
Gülüszemű szörnyek, borostyán terminálok