Rögtön az elején szeretnék eltekinteni attól az emberiségellenes, minősíthetetlen és vállalhatatlan szóvicctől, hogy LY LY.
A sokadik olcsópécé terv megjelenése után komoly kétségek merültek fel bennem azt illetőleg, hogy ennek lenne bármilyen értelme. Tévedés ne essék, el vagyok ragadtatva az ötlettől, hogy kétszáz dollárból (mai árfolyammal számolva negyvenezer meg az apró) netképes, linuxos pécét adjanak a népnek, ami ugyanúgy működik az indiai arcoknál, mint a navahóknál. Viszont folyamatosan úgy érzem, hogy ennél lényegesen fontosabb dolgok vannak
például itthon is, pedig Mo. annyira advanked, hogy nem is szerepel a jhai pc lapján a rászoruló vidékek közt. Bezzeg a horvátok.
amik megvalósításra várnak. Például honnan lesz dsl vagy t1 vonal a boxokig? A másik, ami folyton eszembe jut, hogy az ilyen ötletek próbakövévé Tibor nagybátyámat kéne tenni, akivel meglehetősen gyakran beszélünk - pláne az addigiakhoz képest - amióta bevezették Kányba a telefont, de ennek ellenére is nehezemre esik elképzelni, ahogy “szörföl a világhálón”, hogy emilt írjon nekem. Írja persze a jhai pc oldala - a hasonló projektekről szóló cikkekre remek linkeket tartalmaz az sg.hu cikke, még a horribilis olcsólaptop tervre is - hogy az elsődleges célközönség a gyerekek. Legalább megtanulnak idejekorán aknakeresőzni.
Természetesen az our projects oldal nem csak a jhai pc-t tartalmazza. A többivel kapcsolatban nem vagyok ennyire szkeptikus.