My fellow bookleggers

Eddig sem volt titok előttem, hogy a magyar sajtóban ordas marhaságok tudnak megjelenni az online világról, de azért Varsányi Gyula cikke a Silent Library bezárásáról - amivel yves látott el, és amiről azt mondtam, hogy félálomban nem írok róla egy sort se, de aztán mégis - képes volt meglepni. Tegyük rögtön hozzá, az igazi meggondolatlan, nevetséges marhaságokat a nyilatkozók mondják. Például, hogy az SLP adatbázisépítésről szólt. De hadd idézzem ez utóbbit verbatim:

“Könyvszakmai körökben ugyanakkor erős kétely fogalmazódik meg a kezdeményezés jótékony célját illetően. Szántó György Tibor, az MKKE etikai bizottságának elnöke lapunknak elmondta, a honlap által regisztrált, egy-egy mű esetében több- ezres olvasói letöltésről tudósító adatok nyilvánvalóan túlzottak, nem életszerűek. A szakember szerint igen sokba kerül a tárhely bérlete mellett a papíron megjelent művek elektronikus közzététele is. Ezért úgy véli, a jótékonykodó ingyenes közzététel csak álcatevékenység, amely mögött üzleti vagy egyéb megfontolás lehet. Nem kizárt, hogy a honlap homályba burkolózó működtetője meghatározott értelmiségi körről akar adatokat gyűjteni.”

Hajoljunk meg a zsenialitása előtt, nem lehetett könnyű összerakni. Pláne nem, ha belegondolunk, hogy míg korábban az okozott kár nagyságát firtatták, most a letöltési arányszámokat kicsinyli le a nyilatkozó. A hostingok árát, ingyenes tárhelyeket és persze az önkéntes munkát (that’s how the web was won, ugye) már fel se emlegetem. Vajon az üzleti szférából kifelé nézve a netre ennyire nehéz elképzelni, hogy emberek ingyen dolgoznak, mert hisznek valamiben? Nem látott support fórumot, wikipédiát, hírblogot, stb. Lehet még ezt nyújtani mint a rétestésztát, de inkább leállok. Az slp megy éppen, de a könyvek nincsenek kint, a fórumban viszont van élet, szerzői jogi vita folyik, várják, hogy megjelenjenek a kiadók képviselői (zárójel: ha egyáltalán veszik a fáradságot). Én pedig kíváncsian várom, hogy jelenik meg a hír a holnapi sajtóban. Bízom a ‘szférában.

A cím utalás Walter M. Miller Hozsanna neked Lebowitz című remek sf regényére, régen az slp-n volt fent (meg minden antikváriumban), holnap felrakom valahová.

CategoriesUncategorized