A Hiperballadát olvasom (ennyit már majdnem megér) mostanság, már ha van kedvem a kezembe venni. Beszereztem, hogy támogassam a magyar SF irodalmat, nem mellesleg legyen olvasnivalóm, és rájöttem, hogy minden paneljét, minden elemét a világnak láttam már valahol. Még nem értem a végére, lehet ott lesz a Hatalmas Egyedi Csavar, de nem tartom valószínűnek. Szóval marad a legjobb magyar cy-punk jellegű regény a Kiálts farkast és a Két életem egy halálom.
Viszont, hogy a címhez is kapcsolódjak, nem értem, miért nem világos az egyes íróknak, hogy az igazán jó cyberpunk hangulathoz elengedhetetlenül szükséges a tulajdon- és márkanevek értő használata. Ha túl kevés, akkor a sötét világban élő technikai civilizáció nem kapja meg a kellő hangsúlyt, ha sok, akkor pedig olyan lesz a regény, mint egy metrókatalógus. Ki olvasott már olyan mondatokat, hogy John elővette Armani öltönyéből Nokia Communicator 2100-asát, amit a századik Brezsnyev emlékévre adtak ki és tárcsázta rajta a McDonald&King ételosztályát, satöbbi satöbbi, az tudja mire gondolok. Ellenpéldaként ott a Kiálts farkast, vagy a kategória ősapja a Neurománc. Utóbbi márkákat teremtett - a márka hihetetlenül fontos - ráadásul annyira hatásosan, hogy a cy-punk arcok ma is tudják, hogy egy deck vagy prototípus vagy Ono-Sendai, vagy nem sokat fog élni a zsoké a mátrixban. Előbbi pedig konstruktívan használta fel a területspecifikus ipari történelmet. Pauker nem is utazhat másban, mint egy felújított Hanomagban. Közép-kelet európai jövőt ábrázol, ahogy illik.
A felsorolt okos bánásmód az “akszesszoárral” teljesen hiányzik nekem a Hiperballadából. Hol sok, hol kevés, sosem eltalált.