Emlékeztető: A találkozás problémája

• A találkozás problémája a SF-ben
• Optimista és pesszimista megközelítés
• Meg nem értés vs. progresszorok

Sztalker olvasás után félálomban jutott eszembe, még gondolkodni kell rajta. És most vissza aludni.

Ad hoc bibliográfia a témához:

• A. és B. Sztrugackij: Stalker, A kölyök, Válaszd az életet
• Stanislav Lem: Éden
• Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával (ha jól emlékszem, akkor a Gyerekkor vége és a Távoli Föld dalai is érdekes lehet a téma szempontjából)
• Frederik Pohl: Átjáró (a Túl a kék eseményhorizonton már nem annyira)
• William Gibson: Neurománc
• 2001. űrodisszeia (úgy a film, mint a könyv)
• Dan Simmons: Hyperion

…és természetesen még sokan mások, de hirtelen ezek jutottak eszembe, amik kellő változatosságot biztosítanak.

A nézőpont meg valami olyasmi lenne, hogy a SF regények (és novellák, csak a klasszikus SF novellairodalom jellegét hajlamos vagyok elfelejteni) egy részében fontos (néha központi) probléma az idegen intelligenciával való találkozás. Persze az eleve optimista feltételezés, hogy ez a találkozás-kapcsolatfelvétel-szembesülés sikerrel jár, a fajok (Neurománc, Hyperion, Stalker esetében kicsit bonyolultabb) között kommunikáció és/vagy megértés létrejöhet. Ilyen irányból szemlélve a regényeket a Válaszd az életetben megjelenő idegen progresszori tevékenység - aki az emberek közül képes rá, azt segítjük a felsőbb létezési szint elérésében, a többiek előtt pedig titokban tartjuk, hogy ne alakuljon ki kisebbségi érzés - határozottan optimista. Mind a megértés, mind a kommunikáció létrejön, sőt van lehetőség egyfajta közös jövőre. Ezzel szemben a Neurománc gépi intelligenciájáinak küzdelmében csak gyalogok az emberek, a Stalker világában pedig a Földön hagyott látogatási zónáihoz sem tud “felnőni” az emberiség. Éredekes nézőpont lehet - kösz Bala - az idegenek szemszögéből szemlélt ember is. Vegyük csak a Kiálts farkast! plazmáját és kalmárjait, vagy a Turing rendőrség által kordában tartott Neuromancert és Wintermute-ot. Ide jön az és így tovább, újraolvasom a könyveket, hátha nem annyira kusza az ötlet, mint most tűnik.