Nem könnyű felismerés, hogy x kilóval és y évvel korábban, amikor kábé rendszeresen jártunk kéktúrázni, könnyebben kúszam fel a hegyekre, mint mostanában. A hétvégi alacsony-tátra túra mindenesetre rendesen meglepett. 20+ kilométer, hihetetlen szintek, aljas emelkedők, csupa olyan dolog, aminek az elviselését nem könnyíti meg az előző éjszakai gitáros-éneklős partiról való masszív másnap. Kellett már valami ilyesmi, na, csak szeretek ríni.
Egészen más. Csak ki kell tolni az arcomat a házból, hogy megjöjjön minden, amire vártam. Befutott a Megatokyo táskám
eladja néha az ember a lelkét az ördögnek, de úgy gondoltam, hogy ezek a megatokyós gyerekek megérdemlik a pénzem, végülis hétszázakárhányadik résznél jár a kedvenc webcomicom
másrészt megérkezett a vaterán vett Mona Lisa overdrive-om is. És ha már Mona Lisa, ma “szétebb” néztem a vatera könyvrészlegén. Teljesen jó árak vannak, ha nem kell postaköltséget fizetni. (Szancsó!;) )