Még kicsit ~s vagyok, mert tegnap bevásárlással, beköltözéssel megjártam hat és fél tizenegy közt Debrecent
Apropó, még nem is emlegettem, hogy próbálok kontributálni a Debrecenfalun, mert a közösblog az érdekes. Lövésem nincs mi lesz belőle, de egynek érdekes.
ráadásul nem is a 35-ösön, ami kézenfekvő lenne, ha nem túrták volna fel egy éve, hanem a kertek alatt. Juteszembe, 35-ös számú főút, gondoltatok már arra, hogy a szent kézigránát használati utasítása mennyire ráillik?
Az út amire ráhajtasz harmincöt ne legyen, és a harmincötös útra rá ne hajts, ne hajts rá a 35-ösre, csak ha Tiszaújvárosnál lekanyarodsz róla, 35-öt a szádra se vedd, és ha így teszed, az Úr kegyes lesz, és nem szenvedsz tengelytörést.
Én egyszer Pestéből jövet ránavigáltam a fateromat, (noha tisztában voltam azzal, hogy mi megy ott) és miután hamuval hintettem be a fejemet, jót ettünk egy csárdában.
Egyetértés. Nekem ott tört le a kipufogódobom. Nagyon kemény tetszetős hangja lett a kocsinak, két napig, amíg meghegesztették, napszemüvegben vezettem éjjel-nappal, mert bámultak a képembe.
legjobb zúzaperkelt ‘93-94: déri téri étterem. van az még? a 35-öst én is megszívtam egyszer nyáron, gondoltuk, használjuk ki a négy napos matricát, amennyire csak lehet. vissza már a 33-ason jöttünk.
Ha már, harmincötös, akkor Böszörményben főzik a keleti régió legjobb zúzapörköltjét. A benzinkúttal szemben egy lepukkant kajáldában. Kábé húsz éve nem is főztek ott mást.:)