Tihanyból hazafelé
igyekszem ám a minimálisra szorítani azokat a bejegyzéseket, amikben szerepel a ‘tihany’ és az ‘ih’ szó, de mivel azon a két napon lényegesen gyorsabban gépeltem, mint gondolkodtam, néha még elő fog jönni
prosperóval és pollnerrel beszélgetve szóba került többek között az indexnek az a rövid pár hete/hónapja, amikor minden héten két Tomcates sztorit. Ekkor hangzott el valamelyikük szájából, hogy “A Blogger” azért ilyen népszerű, mert sok a látens náci. Erre felemlegettem a demoscene-t és a diskmagokat, de mivel egyiküknek sem rémlett ilyesmi, elmesélem itt is.
Szóval a magyar elektronikus médiának volt egy underground ága is, amit a demoscene hozott magával. Hősünk többek közt ebben is részt vett a nemtommelyik csapat tagjaként.
kicsi voltam na, 1995-ben szabadultam rá a netre 14 évesen, mert a földesnek volt egy duál isdn kapcsolata és jónak látták, ha mi ezt kipróbálhatjuk. a scener arcoktól akkor is, most is olyan messze voltam programozói tudásban, hogy arra szavak sincsenek.
Az első magyar lemezújság (floppyn terjesztett, futtatható “olvasóba” csomagolt cikkek: diskmag), ami a kezembe került a Kendermag volt, egy debreceni projekt. És már abban is szerepelt a Terror News…
ugye tök felesleges hozzátenni - csak a szövegkohéziót rontja - hogy a terror jelentése teljesen más volt 2001 előtt a neten (is). valahol learchiválva még van anarchist cookbookom és terrorist handbookom is. nem lehetett az ember igazi wannabe geek ezek nélkül.
…a követendő példa, a legesleg magyar diskmag, amibe többek közt Tomcat is írt. Ma is foglalkozik vele - a scener arcok úgy tűnik összetartanak -, a TN archívumnak van neten olvasható változata is már. Harmadikként pedig volt a szöveges kalandjátékok három magyar klasszikusa (a negyedikhez, a Szakadt Csöves ‘88-hoz, nincs köze), a Revenge sorozat (Suli, Police, Army), is a nevéhez kötődik.
Tehát: demoscene, diskmag, revenge.
Persze ettől még az indexnek az a korszaka elviselhetetlen volt. Mint ahogy amit most csinálnak, az is elviselhetetlen, csak máshogy. De jó volt kicsit visszaemlékezni a régi időkre, a Kendermagra, Pergamenre, Szakadt Csövesre.