Egynek jó - Abszurditás a Transmetróban

Kezdjük azzal, hogy tévedtem. Az első részben megjelenő epizódok sokkal rövidebb időn belül köszönnek vissza, mint emlékeztem rá. A foreshadowing persze továbbra is megvan, csak a szerkesztettség nem olyan fokú, mint elsőre feltételeztem. Vagyis a szerkezet lazább az elején.

A másik, ami végiggondolandó, hogy a Transmetró első évfolyamában (a többi újraolvasása még hátra van) megfigyelhető olyan építkezés, hogy az részek felvetnek/megvizsgálnak egy-egy klasszikus science fiction témát, majd arra adnak egyfajta abszurd, poszt-kiberpunk választ. Ráadásul olyan választ, ami az adott univerzumban (az sf univerzumok élhetőségébe, hitelességébe most nem belemenve) teljesen releváns. A bullshitet félretéve ilyen például a hatodik számban a vallások és szekták körbejárása, amit egy erős Jézus utalás (kiűzi a templomból a kufárokat jelenetre hasonlít) zár le. De ilyen a hetes rész által feszegetett ‘mennyi mesterséges alkatrésztől veszti el az ember az ember létét’ kérdése is. Nehéz nem észrevenni, hogy ez utóbbi kérdés megvan a GITS-ben is.

One Reply to “Egynek jó - Abszurditás a Transmetróban”

  1. “Transmetró első évfolyamában” Ez pontosan mettől meddig tart, mert én még csak a gyűjteményes 10-es felosztásban találkoztam vele?

Comments are closed.