Ha pár nappal ezelőtt megkérdeznek, nagyon magabiztosan ki tudtam volnajelenteni, hogy Philip K.Dick nics benne az első sok kedvenc SF szerzőm közt. Tegnap viszont a könyvdílerem a kezembe nyomta a címben említett kötetet. Nagyon röviden úgy lehetne jellemezni, hogy paranoid
Persze itt rögtön beugrik, hogy díszítő jelzőként -irodalmároknak: epiteton ornans - mitírnak ki minden Dick könyvre. “Egyapró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett amodern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K.Dick járt ott legelőször.” Alapvetően bullshit, de jólhangzik.
A novellák közt akad súlyosandepresszív hangulatú és már-már hepienddel kecsegtető is, de közösjellemzőjük a bennük lakó, mély, emberi szorongás. Nem idegen ez ahangulat Dicktől, ezért szokták szeretni - én meg sokáig ezértnem -, deilyen töménységben egyetlen általam olvasott művében sem fordult elő.Az Ember a fellegvárban című regényében lehetett volna meg, de ott atörténelmi játék, a mi-lett-volna-ha elhalványította a konszolidálódottjapán-náci német birodalom rémségét.
Rövidrefogva, aki úgy érzi, szüksége van cirka négyszáz oldal novellára,amitől hirtelen jó ötletnek tartja majd a sarokban kuporgást és akakaószürcsölést, abban a biztos tudatban, hogy semmi sem ‘igaz’, amitolvasott, nyugodtszívvel ajánlom a könyvet.
(Agave Kiadó, 2005, minden könyvárusnál és könyvdílernél)
Gülüszemű szörnyek, borostyán terminálok