Kettőkor feküdni, hétkor kelni nem az a recept, amit követve kipihentnek szoktam magamat érezni. Viszont tegnap éjjel elhatároztam, hogy ha már úgyis Debrecenben maradtam, kinézek a piacra. Legutóbbi ottjártamkor a kínai ruhák és a hetvenes évek hangtechnikája jelentette fő profilt, most ehhez csatlakozott a könyv (hálistennek). Maceket megint nem láttam, de ma találkozom azzal az emberrel, aki a gyűjteményének legalább a felét innen szedte össze, majd kifaggatom a trükkjeiről.
A nap beszerzése egy általam eddig nem olvasott Kristóf Attila krimi - amiről már korábban írtam, miért tartom rendkívül szórakoztatónak - egy, az eladó szava szerint ‘45 előtti, porcelán berakásos logós ‘sajtó’ feliratú jelvény (magamhoz térve nekiállok kideríteni, minek a logója van rajta) és a piactól pár megállónyira egy berliner. Zseniális biznic mindahány.